Ne ugrálj bogárra!
| Ne ugrálj bogárra! szerző: Gárdonyi Géza |
Tihanyi Pistának egyszer arra támadt kedve, hogy mezitláb járjon. Lerúgta a cipőjét és kirohant mezitláb a kertbe. Ugrándozott a gyepen, mint az elszabadult csikó.
Hát hiszen egészséges is az, ha melegben mezitláb járunk. Nem is szólt az édesanyja érte. Csak mikor virágok között ugrált, akkor figyelmeztette:
- Mért nem maradsz a gyepen? Mit ugrálsz ott a virágok között?
- Bogarak vannak itt a virágokon, azokra ugrálok, - felelte Pista.
- Vigyázz, mert darazsak is járnak ott. Ha valamelyik megharagszik rád, megkeserülöd.
Pista, mint afféle városi fiú, nem ismerte a darazsat. A szófogadás se volt soha természete. Igy történt aztán, hogy tovább is ott fickándozott a virágok között.
Egyszer csak látom, hogy Pista akkorát ugrik, mintha valaki lapáttal ütötte volna el a levegőbe. Nyomban rá fölsivalkodik és a fűbe feküdve, égnek tartja a lábát és rázza.
- Jajjajjajjaj!...
- Mi lelt? - szalad hozzá az anyja.
- Jaj, valami tűzbe léptem!
Én mingyárt tudtam, hogy darázs csípte meg.
Mondom a cselédnek:
- Nesze itt van húsz fillér: szaladj a patikába és kérj szalmiákot. Mit kérsz?
- Szalámit.
- Dehogy szalámit. Szalmiákot.
- Mit?
- Szalmiákot.
- No, fuss!
Míg a cseléd odajárt, Pista keservesen bőgött és rázta a lábát.
Mikorra megnéztem, hogy hol csípte meg a darázs, a talpán már akkora volt a daganat, mint a mogyoró.
A daganat közepén megtaláltam a kis hajszálnyi vékony fekete fullánkot. Tűvel óvatosan kipiszkáltam és hideg vassal nyomkodtam meg a helyét.
De a fájdalom csak akkor szünt meg, mikor a cseléd megérkezett a patikából. A szalmiákkal megdörzsöltük Pista lábát. Különösen a daganatra öntöttünk sok orvosságot.
Hanem azóta Pistának sincs kedve arra, hogy ugráljon a bogarakra és azóta gyanakodva nézi még a katicabogarat is.