Narkotikum vagy vitamin
| Narkotikum vagy vitamin szerző: Bálint György |
Utoljára a római futballpályán győztem, de ezt nem vettem észre. Késő este hallottam az utcán, hogy milyen fényes diadalt arattam, mialatt gyanútlanul ültem otthon. „No igen” – mondtam lelkesen, és másra gondoltam. Pedig őszintén „kollektív” lény vagyok, és a közügyek jobban érdekelnek sokszor, mint magánügyeim. Alig egy héttel később Szent-Györgyi professzor megkapta a Nobel-díjat. Az egész ország örült, és én is örültem, fenntartás nélkül feloldódva ebben a közösségi érzésben, mintha valami személyes szerencse vagy megtiszteltetés ért volna. És a nagy ünneplések, melyek általában gyanúval töltenek el, most kivételesen magukkal ragadnak. Úgy érzem, egy vagyok a sok közül, atomja vagyok a tömegnek, mely méltán hódol és ünnepel. (Isten látja kaján és destruktív lelkemet: olyan jólesik néha helyeselni!)
*
E magyar Nobel-díjban a legfontosabb és legértékesebb: az egzakt szellem rehabilitálása. Az esemény és a nyomában járó ünneplések visszahelyezik jogaiba a természettudományos gondolkozást és módszereit. Kritikai szellem ez, a laboratórium szelleme, melynek lényege a folytonos ellenőrzés, az ellentétek szakadatlan összevetése. Nem ismer meghajlást a tekintélyek előtt – illetve mégis: de előbb kipróbál, és csak aztán hajlik meg. A hódolat és a bírálat ellentétét feloldja: a bírálathoz köti a hódolatot. Szenvedélyesen ragaszkodik a tényekhez, de vigyáz, hogy mit fogadjon el ténynek. Látszattényeket semmivé fúj szét, és új tényeket alkot. Szakadatlanul szétbontja, és szakadatlanul újjáteremti az életet. Mindez ma eléggé népszerűtlen Európa-szerte. Hanyatló világrendünk, hogy ne kelljen észrevennie hanyatlását, száműzni szeretné az egzakt gondolkodást. A gyakorlatban elfogadja ugyan a természettudományt, mert nem tud új árukat termelni nélküle – az elméletben viszont elveti a természettudományos gondolkodást, mert fél, hogy új igazságokat talál termelni. E világrend hanyatlik, és heves érzelmi életet él, akárcsak a hanyatló korú nők s férfiak. Mítosz kell neki minden vonalon, mert az élet igazi hatóerőit és viszonyaikat a mítosz leplezi, a tudomány viszont leleplezi. Mindent elkövet tehát, hogy a tudományt mítosszá ködösítse, a mítoszt pedig tudománnyá hazudja. Zavaros irodalmárok és még zavarosabb politikusok tudósokként szerepelnek mind gyakrabban – egyes komoly természettudósok viszont mitikus végkövetkeztetéseket akarnak levonni laboratóriumi eredményeikből. Mivel a természettudomány mai eredményei nem tudnak választ adni bizonyos „végső” kérdésekre: ősi mitológiai érvekkel akarják nagy sietve megadni a feleletet, mert mindenáron „zárt”, végérvényes világképet szeretnének. A színes gőzök, a ködös feltevések csábításának egyre kevesebben állnak ellen. A kor mennél több zsongító és mámorító világszemléletre szomjazik. Meg akar részegedni, hogy álmodhasson és gyilkolhasson. Politikában és szellemi életben egyaránt narkotikumokat keres, és nem erősítő, építő vitaminokat. Nálunk is így van ez, évről évre erősebben. Ezért van egészen nagy jelentősége annak, hogy most minden honi figyelem Szent-Györgyire irányul, és egy darabig mindenkinek őt, a vitaminok nagy tudósát kell ünnepelnie, nem pedig a narkotikumok csempész-prófétáit.
*
Szent-Györgyi éles entellektül-profilja és világos, tiszta vegykonyhája így intő jelképekké nőnek 1937 Magyarországában. A régóta esedékes magyar Nobel-kitüntetés soha jobbkor nem jöhetett volna, és nem érhetett volna alkalmasabb embert. Jobb így, mintha író kapta volna: az irodalom ma – csekély kivétellel – sajnos, egyre közelebb áll a kábítószer-kereskedelemhez, mint a vitaminkutatáshoz. Ha pedig nem: könnyen kikezdhető és üldözhető. A Nobel-díjas magyar tudós helyzete biztatóbb, világítóbb, bátorítóbb. A C-vitamin, melyhez legnagyobb felfedezése fűződik, a skorbutot gyógyítja, a P-vitamin pedig, melyet egyedül neki köszönhet a világ, a vérzékenység bizonyos eseteit. Senki sem fogja felelősségre vonni, hogy miért kutat ilyen irányban, senki sem fogja a szemére vetni, hogy elfogultan támadja a betegségeket, senki sem fogja üldözni, amiért „tendenciózusan” figyelmen kívül hagyta, hogy a skorbutnak és a vérzékenységnek vannak „jó oldalai”, sőt „érdemei” is. Ilyen veszélyek nem fenyegethetik: szaktárgyának és világtekintélyének kettős immunitása védi, és vele együtt, rajta keresztül védi az elvet, a kutatás szabadságának oly sokszor és sokfelől veszélyeztetett elvét. Ünneplik, lelkesednek érte, és ki tudja, egyszer talán még tanulnak is tőle.
Forrás[szerkesztés]
- Lásd a vitalapot!