Nagybeteg a cipőm
| Nagybeteg a cipőm szerző: Karinthy Frigyes |
November 20.
Ma délután végre megvettem azt az amerikai lakkcipőt. Szép, formás cipő, klapnival: a napsugár kétszer szégyenkezve tápászkodott fel, miután hanyatt esett rajta. Jó erősen befűztem, egy kicsit szorított eleinte a nagyujjnál, de mindjárt elmúlt. Húsz koronába került az egész.
November 21.
Reggel, mikor felvettem, megint úgy egy kicsit szorított, mint tegnap, de majd megint elmúlik. A suszter mondta, hogy csak tapossam jól ki.
November 22.
Tyű, de szorít! Taposom!
November 23.
Tyű, a kirelejzumát, ejnye, ejnye. Még ma is, harmadik napja? Tapiskálom.
November 23.
Nagyon fáj, nanana, nagyon fáj. Tyű, de fáj. Nagyon fáj nekem ez a cipő. Ma délután egy kis lázam is volt. Hű! de belenyilalt!…
November 24.
Bebebe… vavava… vávává…
November 25.
Beteg ez a cipő, kérem alássan… most végre rájöttem! Hogy ehhez nekem öt nap kellett! Három napig kint kószáltam a Hűvösvölgyben, gyökereket és erdei sáskákat ettem kínomban, és táncoltam hozzá, ahogy a suszter bácsi mondta, a kis hamis. Tangót táncoltam, de most már kicsit ideges vagyok.
November 26.
Ugyanis rájöttem, hogy ez a cipő beteg. Fáj, tehát beteg. Ha az embernek a foga fáj, ugye, akkor a foga beteg, ha a hasa fáj, ugye akkor a hasa beteg: ha tehát a cipője fáj, akkor a cipő beteg. Na, nem mondom, hogy nagyon beteg… hm, egy kis náthája volt, abból lett egy kis influenzája, mit tudom én, és most fáj. Fájingál egy pirinkót. Csak éppen annyira, hogy az ember úgy vakkant egyet-kettőt, de legfeljebb minden lépésnél egyszer, úgy bömbinget egyet, és a szeme egy pirinkót kidagad az üregéből, de csak egy cseppecskét; az a pár szem szikra, amit az ember lát, meg az a pár csillag, fényes nappal, Istenem, oda se neki, katonadolog! Majd beszólok egy cipő-doktorhoz hazamenet. Addig csak kibírom!
November 27.
A cipő-doktor, Suszter mester, megnézte a cipőt, szegényt, megtapogatta, hallgatózott, aztán mondta ő is, hogy nincs nagy baj, kicsit meghűlt, annyi az egész, üljek le addig, bízzam csak rá, mindjárt segít ő rajta. Belgyógyászi szempontból tekintette az esetet, hosszan beszélt rosszul varrt stepliről, bevágott klapniról, feichtolásról, de biz én nem értem ezeket az orvosi dolgokat. Valami csövet dugott bele - nyilván gyomormosás vált szükségessé - aztán hideg borogatást alkalmazott.
November 28.
Még mindig itt vagyok a cipő-kórházban, harisnyában ülök, mert a borogatás nem használt, mikor felhúztam, még fájt egy kicsit, na, nem nagyon, csak éppen annyira, hogy a nyelvem egy pindurkát kilógott, na éppen csak egy negyed méternyire. De a mester mégis lehúzta, azt mondta, most még megpróbálkozik meleg borogatással, ha az se használ, akkor – de azért ne ijedjek meg! – akkor menjek el doktor Kobrákhoz, az specialista, mert, úgy látszik, valami szervi baj van, amit így, belgyógyászilag, nem lehet gyógykezelni, és konzíliumra lesz szükség. Tíz koronát kért.
November 29.
Tényleg a specialistához kellett fordulni, mert este nyolc órakor hirtelen görcsök álltak be, és a jobboldal megdagadt. A specialista sokáig vizsgálta a beteget, hosszan beszélt a diagnózisról, de nem értettem. Most valami új rendszerű bőrnyomóval próbálkozik, mondta, de ha ez sem használ, akkor műtéti beavatkozásra kerül a sor, mert komoly szervi bajok vannak, és a borogatás csak súlyosbította a kórt. Már harminc koronámban van a kezelés.
November 30.
Bulletin: A Cipő az éjszakát nyugodtan töltötte (talán mert nem volt a lábamon). Láz nem volt, az érverés emelkedett. A bélést beragasztották valami nyúlós anyaggal. Kívül két evőkanállal sósborszeszt alkalmaztak. A beteget befektették a sámfába és az ágyamba. Én a pamlagon aludtam.
December 1.
Délben kivettem a sámfát, és megpróbáltam a Cipőt. De az első lépésnél kiütött rajta a verejték, le se mehettem az utcára, azonnal telefonáltam a cipő-sebésznek. Automobilon jött, megvizsgálta és kijelentette, hogy tüstént hozzá kell látni a műtéthez: egy fél óra múlva már késő lehet.
December 2.
Rettenetes volt. Egy görbe késsel először bemetszett a bélésbe: ekkor kiderült, hogy a nyelve a Cipőnek a bélés alatt összehúzódott, daganat képződött, ez volt az oka annak, hogy olyan rettenetesen fájt, szegény. Nem lehetett okoskodni: a sebész kimetszette (exstirpálta) az egész nyelvet, bemetszett a klapniba, aztán összevarrta, lazán, a felsőrésszel. Utána újra sámfába tették a narkotizált Cipőt. Most várni kell.
December 3.
Fájdalomtól megtört szívvel jelentem, hogy a beteg nem bírta ki az operációt. Ma reggel, mikor felvettem, végigrepedt a varrás, és levált a talp, a cipő abban a percben felsikoltott és – meghalt! (Exitus.) Nyugodjék békében!
December 4.
Az a borzasztó a dologban, hogy most tizenötödikéig nem mozdulhatok ki hazulról, mert addig a fizetésemet kivettem, és elköltöttem a gyógykezelésre, csak tizenötödikén lesz annyi pénzem, hogy új cipőt vehessek.