Mária Abariendos

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Mária Abariendos
szerző: Somlyó Zoltán

1.

Sűrű spanyolbort szürcsöltél-e?
Vagy ittál-e már téli estén
hajadonlány-szeretőd ajkán
legördülő parfőmös nyálból?

Vagy aludtál-e sátorában
a lángoló nő üstökének?
És húnytad-e már szemedet le,
látva egy vérző, hűs narancsot?

… Én Mária Abariendost
tartom a borok velejének!
A szeretők anyjának tartom
én Mária Abariendost!

Áldassék érte minden lépte,
mely forró combját összehajtja,
hogy egyszer húsa volt a párnám
s véréből ittam vért és óbort…

2.

Ó, Mária, szüzek szüze! –
bús szájam ezt rebegte;
a Via del Pinón a bál,
a farsang lelke vagy te!

Ó, Mária, kis balkonod
magasra építették.
Én nem alszom már két hete,
oly lázasak az esték…

A Quarnero oly hűs, oly lágy,
mint – gondolom – a kebled…
Ma reggel rádgondoltam és
ráfeküdtem… Ne vess meg!

Szemem behúnytam és a víz
mellem s hasamat érte:
rádgondoltam és üdvöm volt,
légy százszor áldott érte!

Versek bús csavargója: én,
te táncosnő és nő vagy.
Én meleg ételt nem eszem,
s te szótlan – öldöklő vagy.

Még ifjú testem bús, mert szűz;
te csókokon kövérszel.
És mégis vézna csöppenként
korán miattad vész el.

Kapud alatt, hol buja nők
árulnak rothadt dinnyét,
itt éhezem én éccakán
s el nem mozdulok innét,

amíg a sok fagrádicson
föl nem kerültem hozzád…
Abariendos Mária
borítsd szememre szoknyád…

3.

Lejött Mária, lejött Mária,
suhogott, mint a selymek.
S rekedten szólt: ölelj meg!

Bezárt szemmel nézett reám
s kínosan zárt öléből
szent füst szállt föl a mélyből.

Belémártotta körmeit
szennyes, vézna husomba;
selyme csípőm surolta.

Kivonszolt… piszkos földje volt
a Via del Pinónak;
lent fügehéj és tökmag.

Lerántott. Forró keblein
kihasadt a ruhája.
S én hanyatt rogytam rája.

Karolt a karja, mint a vész
s karolt két izmos lába. –
Fuldoklottam hajába…

A nyelve, mint piros narancs,
fogam közé úgy folyt be;
s nyála a keblén folyt le.

És ringott, mint a tengerek,
és ringtam, mint a tenger:
két égő acélhenger…

… És vége volt… És vége volt…
Egy úr állt a balkónon,
mely sötét volt és ódon.

És harsány hangon kacagott
és Mária is véle…
Vajjon még él-e?… Él-e?…