A lap feldolgozottságának foka

Levél atyámnak

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Levél atyámnak
szerző: Somlyó Zoltán

A város fái közt merengve járok:
szelíd, leromlott, árva sarjadék.
Az életet hideg szemekkel nézem;
lesorvadt már a vágyam karja rég.
  Atyám, ne légy kiváncsi a fiadra,
  mert mérges férgek rágnak dúlt agyán…
  Nem vesztem el, csak nem vagyok sehol sem. ─
  Élj boldogul, atyám!

Mi lettem én?… e kérdés feleletlen!
Nem lettem én sem koldús, sem nagy úr.
Se szárny, amely az égre rajzolódik,
sem erő, mely a föld méhibe fúr.
  Nem lettem én se szürkébb, sem színesebb,
  mint ama por, mely lassan száll reám…
  Nem hoztam szégyent rád, se dicsőséget ─
  Élj boldogul, atyám!

Neved helyett ha újat is kerestem:
nem tudja sem király, sem kisbiró.
Se fönt, se lent nem számít már manapság
egy borús arcú magyar versiró.
  Ajtóm előtt nem vár a hetyke hintó,
  nincs márványlépcsős úri palotám…
  Nem is kivánok semmit, amim nincsen ─
  Élj boldogul, atyám!

Legfeljebb az, hogy nincs mellettem asszony!
Két szende szem: szívemnek oltalom!
Hogy nem lehetett életemnek szomját
a szerelem üdvével oltanom.
  Hogy nincs kar, mely enyémbe kulcsolódik
  a késő napok hűvös alkonyán…
  S hogy nincs fiam… Bár néked se lett volna ─
  Élj boldogul, atyám!