Le "kaiser"
| Le "kaiser" szerző: Kosztolányi Dezső |
Ez a legújabb francia szó. Még talán nincsen a szótárakban, de a köztudatban, a lelkekben már régen benne van. Három német szót tud most a műveltebb francia: le kaiser, le kronprinz és le lied. Aki azonban uralkodik ezeken, arra már úgy tekintenek, mint a német enciklopédia ismerőjére, a német titkok, a német tudomány és művészet magántanárjára. A három közül a legnépszerűbb: le kaiser. Olyan súlyos és félelmetes, mint egy sötét vassisak, tüzes rostéllyal. Mindenütt mondják és írják. Babonás varázsa van. Vajon mit tett megint? A franciák ijesztgetik egymást. Vereségeiket eltagadják. De szívesen találnak ki valóságnál sötétebb rémmeséket, hogy azoktól féljenek. Ezeknek a meséknek, melyek már majdnem francia népmesékké váltak, a központja a császár. Észre se veszik, hogy nő sisakja körül a glória. Kétségtelen, a gyűlölet hangján krónikáznak, de a hang nem szívből jövő, kissé magas, kissé túlzott: hamis. Néha udvarolnak is a császárnak, aki a távolban ─ sötétben ─ áll. Tudja meg, ha mi vendégül látjuk, fehér kenyeret kap, nem feketét, rozsosat, burgonyásat, mint a maga katonái. Mert a párizsiak gavallérosak és urak. A német azonban nem ismeri se a pain de fantaisie-t, se a fantáziát.
A császár hasonlóan van a franciákkal. Állandóan francia földön tartózkodik. Békében nem csinált titkot abból, hogy barátja a két nép, a két nemes és értékes kultúra közeledésének, és sohase mulasztotta el az alkalmat, hogy hangsúlyozza is, amit érzett. Nem szerepelhetett birodalmában olyan francia színtársulat, hogy a császár meg ne jelenjen páholyában. Előadás után a szereplő mademoiselle-t és monsieur-t magához kérette, legmagasabb elismerésének adott kifejezést, nemegyszer termeibe is meghívatta őket, bizalmasabb estélyeire, egy kis indulatos szavalásra. Gyönyörűen beszél franciául. Szónoki heve a német mondatok csúcsíves építményében éppúgy érvényesül, mint a francia nyelv nyugodtabb román vonalaiban, és szavaiból nemcsak az ősi germán harc, a nibelungi kardcsörgés hallatszik ki, de a szellem is, a szikrázó, rakétázó szellem, mely a franciák készsége. A császár mindig kész szónokolni és bon mot-kat mondani. Ebben a háborúban is hány ily talpraesett, elegáns nyilatkozatot tett, mely huszonnégy óra alatt befutotta a világsajtót. Határozottan franciás a gesztusa. A népet, mely ellen hadat visel, ismeri és becsüli. Talán innen van, hogy nem akar tágítani mellőle. Az angol számára csak a megvetése marad. De ezé a népé a haragja, a férfias bánata, hogy csalódott benne. Végzetes és személyes ügye a francia háború. Úgy érzem, nem is a történészek, de az új igazságokon edzett lélekbúvárok derítik majd fel, hogy a történelmi szükségességen kívül milyen atavizmusban gyökeredző lélektani okok működtek közre, hogy háborúba került velük a császár, akinek a neve franciaverő nagyapja neve, és aki kísértetiesen azonos körülmények közt indította meg háborúját a franciák ellen, hasonló nevű hadvezérrel. Mindegyik fia a franciák ellen harcol. Ő maga pedig leszáll a lövészárokba, a föld alá. Amikor kilép, egy elfogott francia század áll előtte. Tábornokai kedveskedtek neki. Megmutatják a császárnak, milyen a francia katona, s a francia katonának, milyen a császár.
Ez a jelenet rostand-i és rímes versekben van írva, de vannak a háborúnak shakespeare-i jelenetei is. Azokról majd számot ad a történelem, kaulbachi, hogarthi, bruegheli színekkel. Mi csak azt vesszük észre, hogy két nagyszerű nép ölelkezik, mely mindig keresve kereste egymást, két végzetes, féltékeny, marakodó szerelmes a csatatér nászágyán, halálos együttlétben, két nép, melynek szüksége van egymásra, mely izgatja és fűti egymást, mely a másik nélkül csonka, a francia és a német, a kiegészítő színek, a szellem és a tudás, a művészet és a tudomány, a chanson és a lied, a mámoros és a higgadt, a daloló és a gondolkozó, a könnyed és a súlyos, a lélek és a test, a fekete és a szőke, a kis vörös bugyogós és a nagy dragonyos, két nép, mely végre a kard által érti meg, hogy egymásra vannak utalva. A rekedt és véres lármából pedig egyetlen szó rikolt ki. Az első német szó, amit a francia megtanult, a barátságos francia-német nyelvtan első szava: le kaiser.