Illyés Gyula: Sarjú-rendek
| Illyés Gyula: Sarjú-rendek szerző: Bálint György |
Második verskötetét adta most ki a Baumgarten-díjas, fiatal költő. Az új kötet új fejlődést, új szépségek tisztult kibontakozását jelenti. Egy gazdag, robusztus és mégis komplikált, senkit sem követő költőegyéniség áll most már előttünk. Különös, nagyon komoly hangon beszél hozzánk: amíg hallgatjuk, eszünkbe jut a nagy televény, nedves földek gőzös kipárolgása, a természet örökké vibráló nyugalma és egységes sokfélesége. Ez nem az a bizonyos giccses ,.földszag”, amely újabban olyan kellemetlenül és agresszíven terjeng líránk berkeiben: ez itt őserejű élmény, elszakíthatatlan, örök rokonság a földdel, a fűvel, a folyóval – a természettel. Illyés Gyula tulajdonképpen intellektuális költő (mint Horatius vagy a legmodernebbek), de intellektualizmusának ez a természettel való összenőttség ad mély, végtelen perspektívájú hátteret. Ez a fiatal költő libapásztor volt Rácegrespusztán, és öt évig tanult a Sorbonne-on – és a rácegrespusztai szénaillat és a párizsi latin-francia kultúra tökéletesen és harmonikusan egybeolvad verseiben. Strófái súlyosak, formai és gondolatbeli differenciáltságukban is egyszerűek. Nem akad bennük olyan sor, szó vagy kép, mely csak véletlenül van ott, amely mással volna helyettesíthető. Néha olyan keményen összefogottak és tömörek, mint Berzsenyi versei. És emellett nem is lehetne maibb, modernebb. Különösen ott, ahol elementáris erővel kiált soraiból a szegények sorsa, a szociális kérdés. Ilyenkor úgy dübörögnek dísztelen, kemény sorai, mint csizmás, nehéz lábak fenyegető menetelése.
Forrás[szerkesztés]
- Lásd a vitalapot!