IX. Halál, te feslő bimbó...

IX. [Halál, te feslő bimbó...] szerző: Somlyó Zoltán

Halál, te feslő bimbó,
egyszer nékem is nyiltál!
Zenélő szirmaidról
felém repült a szél.
Még este vérben lángolt
szivem: e könnyü hintó
és reggel némasággal
és vérrel öntözél.

Kibontád vérpalástod
s arcomra permetezted
az élet drága nedvét,
halál, te rossz kölyök!
Vigadva felszaladtál
a felhőteátromba
s a fanfaroddal fujtad,
hogy én is már jövök...

Anyám: régholt urasszony,
boldog volt tán egy percre
s puha kezével ottfönn
már ágyat is vetett.
De jött egy még puhább kéz:
Mea messziről intett...
Élet, te fanyar rózsa,
itt maradtam veled.