II. 3. Delliushoz
szerző: Virág Benedek
A bal szerencsét csendesen elviseld,
A jót örömmel vedd, de határtalan
Vigságot eltéríts magadtól,
Delli, te, mint egyebek, halandó,
Akár szünetlen légy szomorú, akár
Üllő napokban fogsz eleven gyepen
Heverni, s pincéd belsejéből
Jobb borokat vigan iddogalni.
Im! a fejérlő nyárfa s magas fenyő
Egymást ölelvén, lombot eresztenek
Vendégre, s ím! itt oldalaslag
Egy patak is lesiet csörögve.
Hozass kenőcsét s bort ide, és hamar
Elhervadó szép rósa virágokat,
Míg birtokod, míg ép erőd van,
Míg komor Atropos enged élned.
Az öszveszerzett sok liget, és mező
Tibris lefolytán elmarad, elmarad
Tőled: takarmány, tornyozott ház,
Kincs örökösnek esik kezére.
Gazdag, s Inákhus gyermeke, vagy szegény,
S koldus mulass itt a szabad ég alatt,
Mindegy: bizony téged megáldoz
A könyörülni tudatlan Orkus.
Mindnyájan illyen végre jutunk: forog
Sorsunk vödörben: majdan, előbb, utóbb,
Kijő, s beszállít a hajóba,
Mellyen odább, s idegenbe mentünk.