Fülöp és Aster
szerző: Kis János
Mint az éles fegyver, úgy az éles elme
Annak a ki birja, sokszor veszedelme:
Csak vagdalkozni tud, nem semmit egyebet,
S a kit védni akar, azon is ejt sebet.
Boldog az egyűgyű, hallgat, száját tátja,
Senkit sem bánt, buját senkitől sem látja.
Nem kevés esze volt annak az anyának,
Aki első szülött kedves magzatjának,
Forró csókok között midőn megáldotta,
Hogy ostoba legyen, csak azt óhajtotta.
Hogy a nagy elmésség sokszor urának árt
Kitetszik, ha nézzük Fülöp király mint járt,
Mennyi kárt tett neki egy elmés tréfája,
S melly hathatós módon hirdeti példája,
Hogy (a mit mindenkor hittek az okosok,)
Száz barát is kevés, egy ellenség is sok.
Midőn hadát Fülöp vitte Thraciára,
S utjában akadályt tett Methone vára,
Itt szolgálatjával Aster kinálkozott,
Ő, kinél jobb nyilast a föld nem hordozott.
Az illy hasznos embert kiki ajánlotta,
Mert felőle a hír nyelve azt vallotta,
Hogy soha nem vesztett még célt lövésében,
S le tud ejtni bármelly madárt is reptében.
Jól van, monda Fülöp, társul fogjuk venni
Majd, ha madarakkal fog háborúnk lenni.
Az igy csufolt Aster, ki mérgében égett,
A bezárt várba fut boszuállás végett,
Annak buját észszel s kézzel orvosolja,
S Fülöp diadalmát vitézűl gátolja.
Eltelik a vívó had háborodással,
Mert egy nyíl, melly kijött illyen felirással:
"Ettől szemét veszti macedók királya"
A jól irányzott célt pontban eltalálja.
A király elvesztvén jobb szeme világát,
Bánja elméjének játszó pajkosságát,
S a nyilat a várba illy szókkal repíti:
"Astert, ha megkapja, Fülöp felfeszíti."
Meglett a békeség: Aster kiadatott,
S keményen meglakolt, mert felakasztatott.