Egy bálkirálynénak

Egy bálkirálynénak szerző: Reviczky Gyula

Alig nőtt ki még a rövid ruhábul
S mamája bálba viszi kegyedet.
Szive viharzik, gondolatja kábul,
Hogy valahára már nagysád lehet.

Kipirult arcczal, lázas remegéssel
Végigsuhan a márványcsarnokon;
És gyermeklelke illatárba vész el,
S ujjongva kérdi: Hát nem álmodom?...

Liheg, zihál, szeme ragyog a láztul:
S a mint egy frakkos urral elsuhan,
Mindenki önt csodálja, önre bámul;
»A bálkirályné!« suttogják sokan.

S ön diadalmasan mosolyg e szóra,
De egykor majd megtudja, mit jelent.
Jelenti, hogy sok édes gyermekóra
S a nyájas otthon feledésbe ment.

Majd, hogyha diadalról diadalra
Fog szállni, átvirasztott éjszakák
Után könnyekre szomjazón bevallja:
Boldog, ki elsirhatja bánatát!

Kaczagni fog, nehogy magát kaczagják:
Mosolya kínos áltatás leszen.
S od'adná egy könnyért száz diadalját,
Szép bálkirályném, édes gyermekem!