Disztingválás

A Wikiforrásból
Disztingválás
szerző: Móra Ferenc

Három napja ásatom a Basahalmot, a basát ugyan nem találtam, de rátaláltam magamra. Már olyanformán, hogy megtudtam. Ki vagyok. Azaz disztingváljunk, megtudtam, hogy én nem én vagyok.

Börcsöknek hívják a legöregebb napszámosomat, ő mondja, hogy beszélhetek én, amit akarok, ő jobban tudja, hogy ki vagyok én, mint én magam. Persze nem nekem mondja a szemembe, hanem a hátam mögött mondja az egyik szolgámnak. De úgy, hogy én is halljam.

- Mondja mán no, hány csillagja van a maga gazdájának?
- Mölyiknek?

Börcsök a válla fölött a gödör felé bök az ujjával, amelyikben vallatom a kutyafejű tatárt.

- Üneki. A tüsztölt kincskeresködőnek.
- Láthatja, nincsen annak egy se.
- Nono! Most. De otthon? Mikor a parádés ruháját folvöszi? Hány azon a csillag? Kapitány-e vagy ezredös?
- Mög van kend keverödve - mondja bosszúsan a szolgám.

Börcsök megpróbál egy sokatmondó kacsintást, már amennyire a ráncai engedik.

- Nézze, neköm mögmondhatja, úgyis tudom én azt a röttentő nagy titkos munkát; akit ü végeztet, nem bízzák mezítlábas embörre.

Börcsök az olyan ember fölényével nevet, akit nem tud falhoz állítani a városi úrféle.

- Tudok én mindönt, kéröm. Maguk azt a kád aranyat keresik, akit akkor ásott el a török császár, mikor a Kossuth apánk kiadta neki a nyargalót.

Más ember azt mondaná erre a történelmi fejtegetésre Börcsöknek, hogy vén szamár. A szolgám azonban tudja, mivel kell éreztetni a tanultságát ezekkel a tudatlan emberekkel. Olyat mond Börcsöknek, amitől egyszerre meg kell állnia benne az ütőnek. Azt mondja neki:

- Kend nem tud disztingválni, tatám.

Erre csakugyan nem tehetett mást Börcsök, mint hogy elhallgatott, s tartotta a haragot estig. Akkor a többi napszámosok hazaszéledtek, s csak maga maradt ott halompásztornak, ami igen kellemes foglalkozás. Csak annyiból áll, hogy az ember leteríti a subáját a sírok felett, és nézi a csillagokat, amíg el nem alszik. És mivel ezért is nappali napszám jár, Börcsök megengedheti magának azt a tékozlást, hogy kemény tarhonyát pörköl magának vacsorára, mégpedig olyant, amiben szalonnadarabok is vannak.

És mikor leveszi a bográcsot a szolgafáról, odaszól a szolgámnak is:

- No, tartson velem maga is.

Hadd lássa ez a városi úrféle, hogy a pusztai ember is tudja ám, mi a becsület.

A városi úrféle köszöni szépen az invitálást, nem is kéreti magát. Egyelőre azonban csak a halhatatlan szaga élvezhető a töpörtyűs tarhonyának, nyelvvel nem tanácsos hozzá közeledni, mert mind leszedné róla a bőrt. A bográcsnak egy darabig a homokon kell tartózkodni hűlés tekintetéből, a puli felügyelet ealatt.

A puli nem városi kutya, szó se férhet a becsületéhez. Börcsök nyugodtan kerülhet egyet a városi úrfélével a szőlők közt a napszállat pirosságában. Nem a tájképi szépségeket magyarazza neki, hanem egy gazdátlan körtefát keres, mert ha már vendéget adott az Isten, adjon egy kis vendégnekvalót is. Ad is, mert napszállat után minden körtefa gazdátlan. Csak a nagy dongással röpködő cserebogarak zavarják a két összebékült embert a közgazdaságí tevékenységben.

- No, hagyjunk holnapra is! - mondja Börcsök, mikor megtelik a kalap.

Feleúton kaffogva gurul eléjük a puli. Farka csóválásával jelzi, hogy minden rendben van, várja a bogrács a magas uraságokat.

- Most mán ügön - kóstol bele Börcsök a tarhonyába, és ülést szerkesztve a subából, megkínálja vele a városi cimborát.
- No, maga, erre helyezködjön, nekem jó a földön is.

A városi ember nagyon meg van illetődve. Különösen, mikor észreveszi, hogy Börcsök mind elhárítja maga elül a töpörtyűket, és őeléje tologatja a kanalával. Ha látná á vénember mosolygását a bajusz alatt, még jobban meg volna hatva. De a városi ember szeme előtt minden elmosódik már a szürkületben, a városi gyomor azonban vaktában is érzi, hogy ezért a töpörtyűért érdemes volt kijönni, ilyet nem árulnak a hentesboltban.

Már a bogrács feneke felé ütődnek a kanalak, de Börcsök még egyre kedveskedik a cimborának.

- Ugyan, mit csinál már kend? - szabódik illendőségből a városi ember.
- Mit csinálok? - mondja kedvetelten Bőrcsök. Nem csinálok én semmit, csak disztingválok.
- Hogyhogy disztingvál?
- Hát csak taszigálom énelőlem maga elé a cserebogarakat, akik belehullottak a bográcsba.

Fogadok, hogy őszre már járja a közmondás a határban: disztingvál, mint Börcsök a bográcsban.