Diplomácia III.

A Wikiforrásból
Diplomácia III.
szerző: Karinthy Frigyes

- Hé, hallja, maga izé...

- Kérem, értesítse méltóságod az önök nagykövetét, hogy értesítéseket kaptunk, melyek szerint Szerbiának velünk valami elintéznivalója van, amelyet nem a rendes, diplomáciai formában adott tudtunkra.

- Hé, maga izé, a maga marha lábán járjon!

- Az önök nagykövetének legutóbbi kijelentése olyan követeléseket rejt magában, amelyeket a monarchia megfontolás tárgyává kell hogy tegyen. Véleményünk szerint Szerbiának nincs ugyan joga beleavatkozni a monarchia legszemélyesebb ügyébe, miután azonban a jelenlegi felszólítás olyan kívánalmakat tartalmazott, melyek létérdekünk sine qua nonja gyanánt már eleve fennállott körülményre vonatkoztak (tudniillik már eddig is gyakran jártunk a magunk lábán), azt hiszem, ezt a kérdést végleg elintéztük, ha a status quo ante fenntartásáról értesítjük nagykövetüket.

- Na járjon a szája az úrnak, hallja? Nem tud nézni? Majd kinyitom a szemét, ha odavágok.

- Valóban, uraim, nem tagadom, hogy Szerbia legutóbbi jegyzékében némi halvány árnyalata volt felfedezhető ama fenyegetésnek, mely az uralkodás legutolsó érvelését, az ultima ratio regis elvét egy esetleges kombinációban előtérbe tolhatja.

- Mü? Még ki meri nyitni a pofáját? Na várj, te bugris! Itt van a Zedlacsek barátom, a mészáros, annak csak füttyenteni kell. Majd meglátjuk, lesz-e duma aztán is. Füttyent.

- A helyzet oly váratlanul alakult, és oly súlyos következményekkel járhat, hogy e percben minden kicsinyes féltékenységet elvetve, a hármas szövetségre való hivatkozással kijelentjük, miszerint Szerbia követelésével komolyan foglalkozni óhajtunk, biztosítva kormányát arról, hogy a legmesszebbmenő barátság és jóindulat vezérel Európa belső békéjének fenntartását tekintve, és hogy Oroszország mellettünk van.

- Igen? Most már jó volna elintézni. De most már itt maradsz, bugris, míg a Zedlacsek jön. Füttyent.

- Nem tagadjuk, bizonyos katonai készülődések szükségessé váltak, ez azonban nem jelenti még azt, hogy a két állam közt megszakadt a diplomáciai tárgyalás.

- Na, mi az, nem jön az a Zedlacsek? Füttyent.

- Amint azt a berlini lapok meg is írták, a konferenciára összegyűlt diplomatáknak sikerült oly irányban megegyezni, hogy Oroszország, ha nem is vesz részt a hármas szövetségben, barátságos hajlammal bevárja, amit a londoni béketárgyalások határozatba hoznak, és hozzájárulását fenntartja addig.

- Ejnye, mi van azzal a Zedlacsekkel? Füttyent.

- Hosszas megfontolás után arra az eredményre jutottunk, hogy most már nem várhatunk tovább. A leghatározottabban felszólítjuk tehát az önök nagykövetét, nyilatkozzék negyvennyolc óra lefolyása alatt, hajlandók-e elfogadni ajánlatunkat, és hajlandó-e magyarázatot adni azokért a nyilatkozatokért, amelyeket múlt hónap elején az önök megbízottja tett előttünk.

- Na jó, jó, azért ne lármázzon az úr, hasze' senki se bántotta. Félre. A rossz verje meg azt a Zedlacseket!

- Mi az, hogy senki se bántott? Dehogynem. Ilyen szemtelen csirkefogók megtámadják az embert. Majd mindjárt rendőrt hívok.

- Kérem, adja át a monarchiának jegyzékünket, mely szerint mi elejétől fogva a békés megegyezés barátai voltunk, és az adriai kikötőre igazán csak kereskedelmi szempontokból volt szükségünk.

- Hja, persze maga útonálló! Most persze megijedtél a rendőrtől, mi? Majd adok mindjárt neked is meg a Zedlacseknek is! Nem hordod el mindjárt az irhádat?!

- Kormányunk örömmel tudatja, hogy a monarchiával való megegyezésünk és a béke szilárdan biztosítva áll a diplomácia óvatos és barátságos letárgyalása következtében, mely bölcs előrelátással ismét megakadályozta a felesleges vérontást.