Dickens, mély kedély

Dickens, mély kedély szerző: Karinthy Frigyes

Reggel korán keltem, nőm még az ágyban feküdt és Dickens «Copperfield Dávid» című művét olvasta. Ama kérdésemre, hogy mi lesz a reggelivel, vettem szemrehányó tekintetét és lementem reggelizni a kávéházba. Tíz órakor feljöttem és nőmet könnyek között találtam.

- Mi történt, az Istenért?

- Ez az undok Murdstone - zokogta nőm csukló hangon.

Azt hittem, az új cselédet szidja, mert nem csinált reggelit.

- Mit csinált már megint?

- Agyonkínozza ezt a szegény, ezt a szegény kis fiút.

Csakugyan, odakint a házvezetőnő éppen e percben pofozta a Pista fiamat, kiről kiderült, hogy reggel nem ment iskolába, hanem a kamrába zárkózott és megette az egész mustárt.

- A Pistit? - kérdeztem dühösen.

- Dehogy. A Dávidot - zokogta nőm.

Csodálkoztam, mert nőm eddig nem szólt róla, hogy Dávid nevű gyermekünk is van. De nőm már eltűnt a könyv 68. és 69. oldalai közt. Egy órakor jöttem haza. Nőm még ágyban volt, a fején borogatás. Két gyertya égett az asztalkán. Üveges szemekkel nézett rám.

- Meghalt - mondta tompán.

- Szent Isten, ki halt meg?

- Steerforth - zokogta nőm és eltűnt a 238-239-ik oldal között.

Hozattam ebédet a vendéglőből, hozattam egy tűzoltót, hogy húzza ki Bandi fiamat a vízvezetéki csőből, amibe a délelőtt folyamán bemászott, és komoran enni kezdtünk. Egy órától másnap déli tizenkettőig nőmet csak nyakig láttam néha: nyaktól fölfelé nőm fejét állandóan eltakarta a könyv, amit maga elé tartott. Lassanként hozzászoktam, hogy nekem ilyen furcsa feleségem van, akinek a nyakán nem fej van, hanem egy kinyitott könyv, fedéllel kifelé. A könyv egy ideig fölfelé mozgott, aztán lefelé. Nőm egyre sírt. Jóska fiam, műszaki érzéssel megáldott gyermek, este egy találmány tervrajzával lepett meg. Kis vályút képzelt el, mely a könyvek alsó pereméhez illesztendő, oly módon, hogy az olvasás közben zokogott csapadék összegyűlhessen. Délután négykor a Dickens-könyv nőm nyakán megjelent dolgozószobámban.

- Rettentő, - zokogta a könyv - ennek a Dávidnak hónapokon keresztül egyetlen pennyje sincs.

Zavartan hebegtem valamit, hogy magam is így, meg úgy, elseje már régen elmúlt, de mihelyt megkapom azt az összeget... Gyermekem, szegény anyátlan árva, másnap délelőtt megszökött hazulról, levelet hagyott hátra, hogy belépett a Vad Cserkészek tizes szövetségébe.

- Szegény Dávid - zokogott nőm, a könyv.

- Mi van Dáviddal - érdeklődtem.

- Elvesztette saját, szülő édesanyját.

- Gyerünk egy kicsit sétálni - ajánlottam.

Nem mehetünk sétálni, mert Dávidból közben inas lett a Murdstone-cég irodájában. Gyuri fiamat kicsapták az iskolából, mert felvette a Mariska ruháját és úgy ment el reggel, szoknyában a harmadik bébe. Reggel a szobát festették, a paradicsomos káposztát felkenték a falra és a kék festéket, magyar kolbásszal, délben feltálalták nekünk. Feri fiam kibujdosott Amerikába. Másnap este már együtt zokogtam nőmmel. Dávidról egyre rosszabb hírek érkeztek. Nőm felháborodva rontott rám: Dávidot egy komisz segéd megverte, rávágott porolópálcával. Hangosan sírtunk mind a ketten. Bandi fiam is bőgni kezdett; ne bőgj, te csirkefogó; kiabáltunk rá mind a ketten sírva, mert zavart bennünket, mire nekimentünk és elvertük, mivel Bandi gyöngébb volt nálunk. Bandi fiam nagynénémhez menekült.

Harmadnap orvost hívtam nőmhöz, akinek könnyzacskógyulladása aggasztó fordulatot vett. Együtt jöttünk haza, de nőmet sehol se találtuk. Detektívet hivattam, aki tűvé tette a házat. Végre eszembe jutott a könyv, a Dickens-könyv. Ott feküdt az asztalon; kinyitottam, átlapoztam. Az utolsó oldalon, ahol a «Vége» szó áll, ott feküdt nőm, lepréselve. Beleesett a könyvbe. Szemeit törülgette, boldogan nézett rám és kijelentette, hogy soha még ilyen mulatságos könyvet nem olvasott.