Csongor és Tünde/Első felvonás

Csongor és Tünde
szerző: Vörösmarty Mihály
Első felvonás

Kert. Középett magányosan virágzó tündérfa áll, alatta Mirígy
kötözve ül. Csongor jő.

Csongor
Minden országot bejártam,
Minden messze tartományt,
S aki álmaimban él,
A dicsőt, az égi szépet
Semmi földön nem találtam.
Most mint elkapott levél,
Kit süvöltve hord a szél,
Nyugtalan vagyok magamban,
Örömemben, bánatomban,
S lelkem vágy szárnyára kél.
Ah, de mit látok? középen
Ott egy almatő virít,
Csillag, gyöngy és földi ágból,
Három ellenző világból,
Új jelenség, új csoda.
S aki ott kötözve űl,
A gonosz, kaján anyó,
Nénje tán a vén időnek,
Mint leláncolt fergeteg
Zsémbel és zúg; mit jelent ez?
Vén Mirígy -

Mirígy
Ah, nagy szerencse
Elhagyott, agg, ősz fejemnek,
Csongor úrfi, hogy közelgesz.
Látod, mint vagyok lekötve,
Minden embertől kerűlve,
Félig éh, félig halott.

Csongor
félre
Minden szó, mint a hamis pénz.
Oly balúl cseng fülemben. Mirígyhez
Szólj, mi baj?

Mirígy
Csodát beszélek,
Milyen a nemes hazában
Rég nem történt.

Csongor
Tedd röviddé!

Mirígy
félre

Hogy parancsol! - Halld tehát,
Kedves úrfi, kit szemfénynek,
Örömének, kellemének
Szűlt, s nevelt föl szép anyád -

Csongor
Vén penész, ne tétovázz,
Térj dologra; vagy biz' isten,
Itt felejtlek a fatőben.

Mirígy
Légy kegyes. félre. Hah! büszke gyermek,
Vessz el, mint a fűzi gomba;
Légy egérré, légy bogárrá,
Vagy légy olyan, mint Mirígy.

Csongor
Mit morogtál, vén Mirígy?

Mirígy
Csak tünődtem, mint beszéljem -
Látod itt ez almafát:
Mennyi ág, ahány levél,
Annyi új csodát terem.
Ezt - de nem vallok neki -
Ezt a rosz kopár tető,
Tán a naptól s csillagoktól
Terhbe jutván, úgy fogadta,
S szülte, mint boszú jelét;
Mert eleddig rajt' egyéb
Rosz bogácsnál s árvahajnál
Nem termett: azért leve
"A boszorkánydomb" neve.

Csongor
Mily utálatos zavart szól,
Szép s rutakból összeszőve.

Mirígy
Most, nézd úrfi, a kopáron
E szép almatő virágzik. -
Színezüstből van virága,
S mint fehér rózsák ölében
Mász a fészkelő bogár,
Mint a légy, mely téjbe hullott,
Mint új hóban agg bogyó -

Csongor
Mily kemény vas tűrödelmem,
Hogy még rá figyelhetek?
Szólj, s ne tétovázz, vagy e lánc
Megkettőzik csontodon ma.

Mirígy
félre.
Hogy gebedj meg, azt kivánom,
Mérged tengerében. - Úrfi,
Hogy heves vagy, nem csodálom,
Ifju még s tán sejted is már,
Hogy tündér, aranyhajú lány -
Mit beszéltem!

Csongor
Mit beszélsz?

Mirígy
Csak álom.
Vén ajak, tudod, csevegni
Jobb' szeret, mint enni, inni.
Halld tovább: ezüst virága
Csügg e tündér almafának,
S benne drágakő ragyog.
Három izben elvirágzik
Ez naponnan, este rajta,
Mint a szűz emlői bimbók,
Oly kis almák duzzadoznak.
És mikor közelget a
Szép borongó éjszaka,
És az éjfél, a gyilkosnak,
Denevérnek, és tolvajnak,
S kósza szellemnek dele,
Száll, mint holló szárnya le;
S felleg űl vad csillagon,
Felleg, melyet az mocsárból,
Sárkányok sohajtatából
S nyílt sirokból összevon,
S szürke apján a bagoly
Szemmeresztve lovagol,
Rém a bolygó rém nyakán,
Csép anyó a piszkafán,
Szép regében halandóknak
Bal szerencsét, gyászt huhognak
S a gyujtónak őr szeménél
Egy leégett ház tövénél
Isznak, esznek, alkudoznak,
S bömböl a bölömbika,
S a szüzek legjobbika
Most fiát megy eltemetni,
Ölni, aztán eltemetni -

Csongor
Hah, utálat, förtelem.
Nem! tovább nem tűrhetem.

Mirígy
Elmegy, itthágy, kell sietnem,
Úrfi! úrfi! végezem már.

Csongor
Elfutnék a szörnyetegtől,
S a kivánság nem bocsát:
Hallanom kell.

Mirígy
Légy figyelmes.
Mint mondám, az éj ha jő,
Érni kezd a fán az alma,
S mint egy most szűlt lánykafő,
Oly arannyá duzzad halma.
Mégis ebben agg apádnak
És anyádnak haszna nincsen;
Mert bármennyien vigyáznak,
Báj szellő kel éj felében,
Melytől a szemek lehúnynak,
S reggel a szedett fa áll,
Mint a puszta tüskeszál.
S mert legaggabb én vagyok,
Legtovább virraszthatok,
Azt beszélték, s ideköttek
A fatőhöz, s megnevettek.
Engem is pedig lesujt a
Bűvös álom ón hatalma,
És ez harmad éje már,
Étlen, szomjan, hogy vigyázok.

Csongor
Mily nem ösmert gondolat,
Új kívánat, új remény ez,
Mely mint vert hab tengerén
Vándor éji villanat,
Háborús eszembe hat?

Mirígy
Hogy pusztúljon a kegyetlen!
Mégsem old el láncaimtól.
Vallanom kell többet is,
Vallanom kell a valót. -
Halljad, úrfi, mely gyanúm van:
Innen tündér szép leányzó,
Aki e fát ülteté tán,
Hordja vissza, mint sajátját,
Az arany gyümölcsöt is.

Csongor
Mirígy láncait leveri.

Menj, siess el; láncaidtól
Megmentett karom; de menj el,
Merre lábad visz, szemed lát;
Mert ha még e szent helyen
Itt talállak, eltemetlek.

Mirígy
Áldjon isten - megboszúllak -
E jó tétedért - megfojtlak,
Csak tehetném! - légy szerencsés -
Mint az ördög papsüvegben.

Csongor
Menj, menj, menj, ne lássalak.

Mirígy
mentében.
Nem megyek, mig büszkeséged
Szarva nem jut körmeimbe.
Mint a sánta nyúl leszek,
Mely kilenc fiát megette
S a harasztba bujdosott. El.

Csongor
Szép fa, kertem új lakója,
Mely, mint nem várt ritka vendég,
Félig föld, félig dicső ég,
Ösmeretlen kéz csodája
Állsz előttem, s a kopárra
Életet, fényt, gazdagságot,
S hintesz álmot a sovárra,
Mint tehessem, mint lehet,
Hogy ne nyomjon engem álom,
S megláthassam kincsedet?
Földben állasz mély gyököddel,
Égbe nyúlsz magas fejeddel,
S rajtad csillagok teremnek,
Zálogúl talán szivemnek,
Hogy, ha már virágod ilyen,
Üdv gyönyör lesz szép gyümölcsöd.
Szép fa, tündérkéz csodája,
Vajha ilyen légy nekem.
Ah, de mit tekint szemem?
Szerelemnek rózsaszája,
Mondd, minek nevezzem őt,
A nem földit, a dicsőt?
Hattyu szálla távol égből,
Lassu dal volt suhogása,
Boldog álom láthatása,
S most, mint ébredő leány,
Ringató szél lágy karján,
Úgy közelget andalogva;
Ah, tán ez, kit szívdobogva
Vártam annyi hajnalon?
Ah, tán e fa ültetője,
Ennyi bájnak, és gyönyörnek,
Ennyi kincsnek asszonya?
Rejts el, lombok sátora,
Rejts el éjfél, szív, ne dobbanj,
El ne árulj, el ne rontsad
A szerencse útait.

Dal

Álom, álom,
Édes álom,
Szállj a csendes föld fölé;
Minden őrszem
Húnyjon, csak nem
A várt s váró kedvesé.

Csongor
Álom, álom, édes álom,
Ah, csak most ne légy halálom.

Elrejtezik.

Tünde, Ilma
jőnek.

Ilma
Asszonyom, tudod, hogy engem
E poros földről emeltél
A magas tündér hazába,
S csak azért, hogy ott napestig
Csongor úrfiról beszéljek,
Szép szeméről, szép hajáról,
Fejedelmi termetéről,
És arról a mézajakról,
Mely dalt s csókokat terem.

Tünde
Ah, hogy ennyit tudsz csevegni.

Ilma
Lásd, nem ok nélkül beszélek.
Itt nekem férjem maradt,
Akit Balgának neveznek.
Olyan isten-verte had
Nincs talán a fél világon.
Szomja, éhe mondhatatlan.
E nagy föld, kenyér ha volna,
S hozzá sajt a holdvilág,
Már eddig felfalta volna,
Hold az égen nem ragyogna,
S most itt nem járhatna láb.
S hogy még vannak tengerek,
Nincs egyébtől, mint csak attól,
Hogy bennök nem bor pezseg.
S asszonyom, lásd, e gonosz csont,
Első nap már verni kezdett,
És ijeszte, hogy megesz, ha
Enni nem hozok neki.
Tudni most azért szeretném:
Meddig tart e bujdosásunk?
Mert, mi könnyen eshetik,
Hogy még itt e csipkefán,
A rokonságnak miatta,
Fennakad csipkés ruhám,
S Balga itt talál az ágon,
Azt gondolja, som vagyok,
És nekem jön, és leszed:
Akkor jaj lesz életemnek,
Jaj, szegény tündér fejemnek!

Tünde
Ah! ne kelts föl bánatimból.
Ilma! Ilma! messze honból,
Látod, mily hiába járok.
E kies fát mily hiába
Ültetém vad föld porába,
Kedvesemre nem találok.
A fa kincseket terem,
A fő kincs, a szerelem,
Szép világa álmaimnak,
Melyek e vidékre vonnak,
Ah, az rajta nem terem.

Ilma
Asszonyom, mit adsz, ha mondom,
Hogy belűl a lomb alatt,
Csongor úrfi szúnyad ott?

Tünde
Ilma, mit beszélsz bohóúl?

Ilma
Engedd hát, hogy én öleljem.

Tünde
Áldott, kedvező szerencse,
Mint köszönjem ezt neked!

Ilma
A szerencse vak gyerek,
Ezt inkább nekem köszönjed.

Tünde
Vágyaimnak vég határa,
Itt vagy, s reszketek belépni.

Ilma
Késel? Megmutassam-e,
Mint kell sűrü galy között
A szerelmest föltalálni?

Tünde
Hagyd el, Ilma, a szerelmes
Csillagot hordoz szemében:
Annak nincs sötét s homály,
Bár bolyongjon éj felében,
Kedvesére rátalál.
Menj, mig itt mulat szerelmem,
S régi kinjait elenyelgem,
Keltsd föl a kis csalogányt,
Hogy, mig senki nincsen ébren,
Ő szerelmi kéjt zenegjen
S dallal töltse a magányt. El.

Ilma
Úgy legyen; de ah, mi szépen
Körmöciznek itt az almák.
Kár, hogy nem lehet megenni!
Itt egy férges is fityeg.
S mert az alma színarany,
Férge nem gyémánt-e vajjon?
Vagy tán Balga lett bogárrá,
Amióta elvagyok,
S most itt benne bujdosik?
Ah, beh megjárnám vele.
Nem kell férges alma, nem.

Le akar egyet szakasztani, s nem tud.

Hah, hogy nem nekünk terem!

A kert belsejébe vonul.

Mirígy
Átkozott hatalmas álom!
Háromszor kivájta körmöm
E hitetlen két szemet,
És háromszor visszatette
Mérges harmatba mosottan,
Fénybogárral megrakottan,
Mégis álom nyomta el.
De mi ez, mely ritka fény?
Fenn ragyognak már az almák,
S a szerelem puha ágyán,
Hah, ott szúnyad a tündér lány.
Dús aranyló hajazatja
A szép ifjat elborítja,
S boldogságot álmodik.
Nem, nem, ezt nem nézhetem,
A boszú hajt, és kajánság,
Szép hajában kárt teszek.

Tünde s Csongor egy gyepágyon a fán belül, annak lombjaitól félig
eltakarva látszanak. Mirígy lopva közelít Tündéhez, s hajából egy
fürtöt levág.

Mirígy
Megvan, megvan! e hajakkal
Elborítom lányomat.
Csongor lássa, s megcsalódjék,
Karjain elandalodjék,
S akkor én uralkodom. El.

Ilma
jő.

Istenem, már reggel is lesz,
Mégis a földön vagyunk;
S mily unalmas itt az élet
Annak, aki nem szeret,
Hát még, akit nem szeretnek!
Ah, de mit látok? riadva
És boszúsan jő ki Tünde.

Tünde és Csongor
jőnek.

Csongor
esdekelve.
Tünde, nem maradsz tovább?

Tünde
Csongor, nem lehet, bocsáss.

Csongor
Nem kötöz le hű szerelmem?

Tünde
Ah, szerelmed űz tovább.

Csongor
Éltemet viszed magaddal.

Tünde
Éltemet hagyom helyette.

Csongor
Tünde! Tünde! még alig
Láttam arcod hajnalában,
Szép szemed két csillagában
Felderülni mennyemet;
Illetetlen ajkaiddal,
Szívkötő hajfodraiddal
Még nem játszhatott szerelmem,
S Tünde, búcsút kell-e vennem?

Tünde
Még alig szemléltelek,
Hű szerelmem hajnalát,
Rózsabokrát vágyaimnak,
Rég ohajtott kincsemet,
S ösmeretlen karjaidtól,
Még nem ízlett csókjaidtól,
Elszakasztom szívemet.

Csongor
Vérzenem hagysz -

Tünde
Vérzem én is
Orvosolhatatlanúl.

Csongor
Ajkad hajnalló egén
Ily halálszó zúg-e, Tünde?

Tünde
Ah, bocsáss, nem késhetem.

Csongor
Szólj, mi hajt el, édesem?

Tünde
Csongor, ah - vagy mondjam-e?
Egy gonosz van, aki üldöz,
Egy hatalmas gyűlölője
Új szerelmünk frígyinek.
Érzem, érzem nagy hatalmát -

Csongor
Napfényt többé soha nem lát
Mondd, ki az? hogy kardra hányjam,
S mélyen, mélyben tengereknél,
Eltemessem, mint az ólmot.
Szólj, nevezd meg a gonoszt -
És -

Tünde
Ne lázadj fel hiába:
Hős karod nem árthat annak,
Aki titkon vétkezik.
Nézzed e fát, a gyönyörnek
Fája volna; itt reméltem,
Szerelemtől boldogítva,
Senkitől nem háborítva,
Vágyaimnak álmait
Teljesedni karjaidban;
Itt reméltem árnyaiban,
S mily gyönyörnek éjeit!
S ím, az első éjjelen
Or kezek megbántanak,
És elárúlt titkaimmal,
Károhajtó hatalommal,
Ellenségim játszanak.
Vissza hát a messze honba,
Visszahordom kincsemet,
Hol magányos napjaimban,
Mig szivemben egy sohaj van,
Érted égve, érted aggva,
Mondhatatlan bú temet.

Csongor
Tünde, egy szót hagyj szivemnek:
Merre tartod honodat?

Tünde
Ah, ne újítsd kínomat:
A madárnak tolla van,
S nem repülhet annyira;
A folyamnak árja van,
S nem foly árja oly tova.
Zúgva kél a fergeteg,
S Tündérhonban üdlakig,
Hol magányos búm lakik,
Míg elér, alig piheg;
Gyenge szellőként lebegvén
A legifjabb rózsa keblén,
Mint sohajtás, úgy hal el.
A kis illatajku méh,
Mely az ifju rózsa keblén
Álmodozva ringadoz,
Föl nem ébred, nem gyanítja,
Hogy vihar fuvalma volt,
Mely miatt az ág hajolt.
Így, hová sebes madár,
Fergeteg, viz el nem érnek,
Kedves, ah, hogyan jöhetnél.
Értem sors bitangja lennél!

Csongor
Ah, ha nézlek és ha hallak,
Szívem elvész bánatában,
És ez egy lélek csekély
Meggondolni, mint birálak,
Mint vagy itt, s mint nem leendesz?
Tünde, nézz körűl utószor:
Még, ha föld ez, és az ég,
Hidd, meglátlak valaha.

Tünde
Most és többé nem soha.
Csongor, ah ne légy felejtőm.
Hű szerelmem e kebelben,
Mint az általültetett ág,
Mely tavaszt és új napot vár,
Úgy fog várni évről évre,
És örökre nem virítni -
Csongor, ah az éj múlik
Végzetemnek űz hatalma.
Tünde búcsút mond, siralmast,
Az örömnek és neked. El.

Csongor
Volt-e? vagy csak álmodám?
És az éjnek költeménye
Font körűl e gyász tünettel?
Hah, ki ez még - Böske, állj meg,
Böske, kérlek.

Ilma
jő.
Ilma, kérem.
Oly paraszt név nincs divatban,
Ahol Tünde tart lakást.

Csongor
Ilma hát -

Ilma
Kis szolgálója.

Csongor
Asszonyod ha oly kegyetlen,
Ilma, állj te meg szavamra.
Mondd el, fényes üdlakot
Tündérhonban hol keressem.

Ilma
Csongor úrfi, megbocsáss,
Már a hajnalcsillag int,
S mig hattyúvá változom,
Ahhoz is csak kell idő.
Aztán, jól tudod, melegben
Nem jó járni az egekben.

Csongor
Ilma, dévaj, mit beszélsz?
Azt csak, Ilma: merre menjek.
Napkeletre, napnyugotra -

Ilma
"Sík mezőben hármas út,
Jobbra, balra szertefut,
A középső célra jut."
Csongor úrfi, jó szerencsét. El.

Csongor
Jaj, mi szörnyen elhagyattam!
Tündérálmaim világa,
Ah, miért is hajnalodtál,
Ily hamar hogy elborúlj?
Most fényhez szokott szememnek
E ború, az éj sötéte
Oly ijesztő, oly nehéz.
Éjfél fekszik a napon,
A szelíd hold nem világít,
Míg elvesztett üdvömet,
Tünde, téged nem talállak.
Puszta légy s kietlen, ég,
Légy vadonná, föld; szivemben
Végtelen vadon nyilik,
S benne bujdosik szerelmem
Boldogsága romjain - de
Mit tünődöm itt? Megyek:
Isten áldjon, agg apám,
Isten áldjon, agg anyám,
Megsirattok tán; de többé
Engem nem találtok itt.
Tündérhonban üdlakon
Virrad ékes hajnalom:
Arra, mint vihar, ragadnak
Őt ohajtó vágyaim.
Nincs nyugalmam, életem nincs.
Míg nem bírják karjaim. El.

Sík. Középett hármas út. Az ördögfiak háromfelől jőnek.
Legelőbb Duzzog egy rókafiat hajt által a színen.

Duzzog
Hőhe! hőhe! hőhe, hő! El.

Kurrah
Berreh! hőhe!

Berreh
Kurrah, hő!

Kurrah
Mit kerestél?

Berreh
Mit találtál?

Kurrah
Ürgecombot.

Berreh
Sárcsa-lábot.

Kurrah
Rosz ebéd.

Berreh
Szegény ebéd.

Kurrah
Vissza, vissza, vissza még. El.

Berreh
Jobbra én, te balra mégy. El.

Duzzog
kivül.
Hőhe! róka, hőhe, hő!
Csülködet már elharaptam,
Gödrödet befojtogattam;
Hőhe! róka, hőhe, hő!

Kurrah, Berreh jőnek.

Kurrah
Mit kerestél?

Berreh
Mit találtál?

Kurrah
Loptam, loptam egy tojást.

Berreh
Add, hadd lássam micsodást.

Kurrah
Tarkabarka.

Berreh
Szép tojás.

Kurrah
Vén bagolyból vén tojás.
Fészken ült, nagy álma volt:
Ifju nőnek ablakán
(Szőke volt és halovány)
Zörgetett a vén zsivány
Hármas három éjszakán;
Most alutt, majd összedűlt,
Szürke hátán bolha űlt.

Berreh
Azt megetted.

Kurrah
Elvetettem.

Berreh
Majd kikel.

Kurrah
Bagolyba tettem.
Azt álmodta, csibehús.

Berreh
A bolondos vén anyus!

Kurrah
Loptam egy tojást alóla,
S megkopasztottam magát.

Berreh
Ily csodát még nem hallottam.

Kurrah
Majd kikölti nyolc fiát.
És röpülni nyavalyás
Nem fog tudni, mászva mász,
És megesszük, jó ebéd lesz.

Berreh
Jobb, ha esszük, mint ha ő esz!

Kurrah
Mit kerestél, mit találtál?

Berreh
Parti bürkön kék bogár ült.

Kurrah
Add, hadd lássam.

Berreh
Útra készűlt,
S megfogám.

Kurrah
Nem hoztad el?

Berreh
Domb alatt tehén legel,
Annak adtam, hogy pusztúljon,
Teje tőle megromoljon,
Borja téjtől dombra hulljon.

Kurrah
Ott megesszük, jó ebéd lesz.

Berreh
Jobb, ha esszük, mint ha ő esz.

Kurrah
Vissza, vissza, vissza még. El.

Berreh
Jobbra én, te balra mégy. El.

Duzzog
kivűl.
Hőhe! róka, hőhe, hő!
Vagy megeszlek, vagy egyél meg,
Körmeim között gebedj meg.
Hőhe, róka, hőhe, hő!

Kurrah, Berreh jőnek.

Kurrah
A bagoly megkergetett,
Vén Mirígy volt a bagoly.

Berreh
A tehén megkergetett,
Vén Mirígy volt a tehén.

Kurrah
Nyolc tojását mind megitta.

Berreh
Borja tőgyét vérre szopta.

Kurrah
Megijedtem, elszaladtam,
A tojást is összezúztam.
Nincs mit inni, nincs mit enni.

Berreh
Étlen, szomjan kell heverni.

Duzzog
a rókát kergetve jő.
Sánta róka, hőhe, hő!
Már alig piheghetek;
Megharaptál, én megeszlek:
Hőhe! sánta róka, hő!

Elfogja a rókát.

Kurrah
Mit kerestél?

Berreh
Mit találtál?

Duzzog
a rókát mutogatva.
Rókahúst,
Csibehúst.
Róka a csibét megette,
Hogy keresték, csak nevette.
Most elfogtam, és megesszük,
Gyomrainkba eltemetjük.

Kurrah
Mely dicső egy lakzi ez.

Berreh
Rókahúsból csibe lesz.

Duzzog
elbocsátja a rókát.
Rókahús,
Csibehús,
El ne fuss!

Mind
a róka után futva.

Hőhe, sánta róka, hő! El.

Mirígy
jő.

Hajj ki lányom, rókalányom,
Hajj elő! -
Hogy zavartak minapában,
Félelemből lányom arcát
Rókabőrbe öltözém át,
S elbocsátám a harasztban,
Már eddig südő lehet.
Most meg visszaalakítom,
Szép aranyhajjal borítom,
Csongor majd belészeret.
Hajj ki, lányom, rókalányom,
Hajj elő! - hogy nem találom!
A majorba ment talán
Csirkeszív, lúdmáj után.
Hajj ki, lányom, rókalányom,
Hajj elő! -

A bokrokat megzörgetve, el.

Tünde, Ilma
jőnek.

Tünde
Ilma, én itt meghalok.

Ilma
Ah, ne halj meg, asszonyom,
Nincs, hová temesselek.

Tünde
Veszteségem kínja tenger,
Rajta szélvész bánatom.

Ilma
Tenger színe változandó.

Tünde
Veszteségem kínja nem.

Ilma
A szélvészek elmulandók.

Tünde
Bánatom hatalma nem.

Ilma
Ah, ez mind azért vagyon,
Mert magad sem vagy halandó.

Tünde
Ilma, mondd el, mit tegyek?
A hitetlen ész tanácsa
Lelkemet már nem szolgálja,
S szívem oly igen beteg.

Ilma
Azt igen bölcsen teszed,
Hogy tanácsomat kivánod,
Itt a földön, asszonyom,
Hol te, mint én, nem születtél,
Mert a göncöl csillagán
Úgy termettél rózsafán;
Onnan egy vihar lerázott,
S Csongor úrfi kebelén
Virradál meg, ébredél fel!
Kínos édes érzeménnyel,
S most kérsz; hogy segítsek én.

Tünde
Ilma, ily vigasztalóm vagy?

Ilma
Halld tovább: a munka nem nagy.
Csongor úrfi erre jő.
Itt a hármas útelő.
Erre, mondtam, hogy menendünk.

Tünde
S az mi hasznot hajt nekem?

Ilma
Itt az úton jelt tegyünk.

Tünde
Ilma, Ilma kedvesem,
Mondd, mi jel legyen?

Ilma
Halálfő.

Tünde
Visszaréműl.

Ilma
Hát reményfő.

Tünde
Milyen az?

Ilma
Halld asszonyom:
Hagyd itt a kisujjodat.
A kisujj már azt jelenti,
Hogy nagyobb ujj is vagyon.

Tünde
Lelkemet, ha úgy lehetne,
Hagynám, Ilma, zálogúl.
Tán elfogná társaúl,
S avval hozzám elsietne. -
Ah, de úgy sem volna jó,
Mert ha lelkem nála lenne,
Vissza hozzám nem sietne,
Amint vissza, tört hajó
Árva parthoz nem siet,
Melyen a búbánat él,
A reménység sem remél,
S mindent pusztaság temet.

Ilma
Hagyd el a nehéz tünődést.
Asszonyom, te szép virágszál,
Már tudom, mi jelt teszünk.
Nézd, a tiszta szép homok,
Ebben a kis lábnyomok
Csongor úrfinak szemében
Mind vezérlő csillagok.
Add idább hát lábadat,
Hadd nyomom le a homokba.

Tünde
Ilma, nézd, itt lábnyomom.

Ilma
Most én is nyomot hagyok
S mellé hosszú nagy fület,
Balga férjem címerét.

Tünde
A sötétben szikra is világít,
Jó reményem, el ne hagyj. El.

Ilma
Jaj, jaj! ott a telken Balga ásít;
Nincs más mentség, mint: szaladj. El.

Mirígy s a manók jőnek

Mirígy
Hah, hogy átkaim kifogytak!

Kurrah
Kell-e róka, vén Mirígy?

Mirígy
Vessz meg érte, hogy megetted.

Berreh
Kell-e róka, vén Mirígy?

Mirígy
Vére benned föllobogjon;
Égj miatta, mint pokol.

Duzzog
Hőhe, róka, sánta róka.
Kell-e rókahús, Mirígy?

Mirígy
Ordítson föl álmaidból,
Amit ettél, rosz kölyök.

Mind
Kell-e róka, vén Mirígy?

Mirígy
Mindenik falat haraggá
Forrjon össze bennetek;
A gyülölség ostorozzon,
Egymás ellen felhuszítson:
Marakodva vesszetek. El.

Kurrah
Hah, mi hő ez.

Berreh
Jaj, megégek!

Kurrah
Duzzog, Duzzog! én megütlek.

Duzzog
Kurrah, Kurrah! megharaplak.

Berreh
Kurrahhoz
Üsd fülön, rossz húst hozott. -
Jaj megégek.

Kurrah
Hah, minő hév.

Berreh
Meg ne verd, csak üsd agyon.

Duzzog
Vén szelindek, nem nagyon.

Kurrah
Összetörlek.

Berreh
Összezúzlak.

Duzzog
Megkörmöllek, megharaplak.

Kurrah
Itt a bocskor, érd utól.

Berreh
Itt az ostor, vágd pofúl.

Duzzog
A palást meg rám borúl.

Elkapkodják egymástól a pörös jószágokat.

Kurrah
Állj elébe.

Berreh
Törd agyon.

Duzzog
Vén szelindek, nem nagyon.

Csongor és Tünde Első felvonás

Második felvonás→