Bugaboo Jones indián nyara
Cupido J. Dániel, aki vak volt és szeszélyes, belemártotta nyílvesszőjét egy tál mérgezett mézbe, gondosan a húrra illesztette, megpördült hétszer a tengelye körül, és útjára engedte a nyilat.[1]
– Esküszöm – morgolódott Bugaboo Jones magában –, azt hiszem, felhagyok a gőzhajózással, és megházasodom, elveszek valami asszonyféleséget.
Bugaboo a John D. Grace[2] fedélzetén szolgált, ahol rakodómunkásként kereste a kenyerét, és a Grace éppen harminc percre volt New Orleanstól,[3] úton Vicksburg[4] felé. A nagy termetű férfi már több mint egy éve cipelte a rakományt fel és le a hajópallón, többé-kevésbé elégedetten. Nem mintha élvezte volna a nehéz munkát; mert nem élvezte. Amit élvezett, az az volt, amikor az öreg hajó prüszkölve beérkezett egy városba, mérföldekről odavonzva az embereket, aztán meg akkor, amikor ő személy szerint már elérte, hogy az összes takaros fehérnép vele kacarásszon és évődjön! Aztán a hajó kifutott, és ment tovább a következő városba.
Soha nem fogok megházasodni!
Soha nem telepszem le!
Úgy élek majd, mint a csavargó,
Városról városra járok!
Hogy nevetett és mulatott az asszonynép ezen a dalon! Hogy kívánták, bárcsak ez a nagy, vidám, dalos kedvű rakodó ne menne el azzal a hajóval!
– Igenis – ismételgette Bugaboo –, befejezem a csavargást, megházasodom, és elveszek valami takaros asszonyféleséget.[5]
Miután ezt a kérdést véglegesen eldöntötte, hátradőlt a napsütésben, testét átjárta a fedélzet egyenletes remegése, és a jövőbe mélyedt. Ami őt illette, lélekben már végleg felhagyott a hajózással, így szabadjára engedte gondolatait, hogy elkalandozzanak a folyótól, olyan dolgok után kutatva, amit egy nős ember csinálhat. Talán kaphatna munkát a vasútnál. Vagy egy gátépítő táborban. Vagy egy kőfejtőben. Vagy talán gazdálkodhatna.
Ösztönösen egy dal szökött az ajkára:
Egyelem[6] a gyapotodat,
Kapálom a kukoricádat,
Kihordom a hamudat
Minden áldott reggel.
Asszony, asszony, ne aggódj miattam!
Furcsa dal volt ez Bugaboo-tól, és sajátos irányba terelte a gondolatait. Ha egy legény házasodni készül, természetesen egy konkrét asszonyt kell elvennie. Gondolatban végigszaladt a rendelkezésre álló jelöltek listáján. Vibell, fent Vicksburgban, városi nő volt, a városi munka pedig túl kötött, és Törvény Úr[7] mindig készen állt rá, hogy börtönbe dugja a munkanélküli legényeket. Big Emma, a közepesen vidékies Natchez-ben[8] teljesen rendben volt, de valószínűleg egy fikarcnyival sem jobb feleségnek, mint Corry, Baton Rouge-ban.[9] Clo-teel mellett szólt, hogy bár a Reserve ültetvény[10] igazi vidék volt, de cukornádvidék, és a cukornád kemény munka. A gyapot sokkal könnyebb. Ami természetesen a Church Point-i[11] Druscilla javára szólt.
– Druscilla! – vigyorgott a férfi. – Azt a takaros irháját! Őt veszem el, mert őt kedvelem a legjobban!
Miután a jövőt így véglegesen feltérképezte, felkelt és sétálni kezdett a fedélzeten. Boldog volt, és mindenkihez volt egy jó szava, akivel találkozott, beleértve az új rakodót is, aki most tette meg az utat először.
– A te neved Mobile, ugye? – üdvözölte Bugaboo kedélyesen.
Az új rakodó a fedélzet szélén ült, és keserűen bámulta az elsuhanó barna vizet. Szomorú volt és felháborodott. A családi zűrök olyannyira elmérgesedtek otthon, hogy beállt hajósnak. Nem azért, mert gőzhajózni akart, hanem mert hat hónapnyi tétlenség után a felesége elvesztette a türelmét, vett neki egy új kezeslábast, és megígérte, hogy betöri a fejét egy hasáb tűzifával, ha nem takarodik el munkát keresni. Ez bárkit rosszkedvűvé tett volna.
Mobile félig megfordult, és bosszúsan felnézett. – Ki akarja tudni, hogy Mobile-e a nevem? – kérdezte morcosan.
Bugaboo hozzá volt szokva, hogy az emberek barátságosak vele, ezért Mobile viselkedése zavarba ejtette. – Az én nevem Bugaboo – mondta készségesen. – Én amolyan fő-rakodó vagyok ezen a hajón, tekintve, hogy milyen nagy és erős vagyok. És rengeteg barátnőm van a folyó mentén.
– Igazán? – jött a szarkasztikus válasz.
Nyilvánvaló volt, hogy a férfi nem akar barátkozni, és Bugaboo alaposan végigmérte. Nem volt semmi különös a külsejében. Közepes termetű volt, meglehetősen semleges barna bőrű, és nem túl okos arcú.
– És a te neved Mobile, ugye? – ismételte meg Bugaboo, ezúttal úgy, mintha csalódott volna abban, amit látott.
Mobile megfordult, és egyenesen Bugaboo-ra nézett. – Nagyfiú – mondta, próbálva a hangját olyan gonoszra fogni, amilyen gonosznak Bugaboo hatalmas karjai tűntek –, az emberek Mobile-nak hívnak, de ez nem minden, amit tudni kell rólam.
– Nem?
– Nem. Én vagyok az, aki kiterítette a rettegett Stacker Lee-t![12] Én vagyok az, aki lenyomta a nagy John Henryt[13] a pörölyével együtt! Én vagyok az, aki kifosztotta a szerencsejátékos John Hardyt[14] a saját kockáival! Én vagyok az, aki elüldözte a Szegény Selmát[15] az otthonából! Én vagyok az… – Mindez persze csak képletes beszéd volt, de hatásos.
– Gonosz nigger, mi? – vetette fel Bugaboo.
– Pontosan – erősítette meg Mobile.
Bugaboo magában kuncogott. – Kicsit büdösnek tűnsz – állapította meg, és arrébb állt. Amikor egy férfi szívét a szerelem mardossa, egy gonosz ember kemény szövege nem képes elnyomni egy édes asszony képzeletbeli csacsogását, különösen, ha az az édes asszony az a takaros, borzas hajú, hollófekete Druscilla, aki olyan szemtelen volt, mint egy szajkó, és akit annyira rabul ejtett Bugaboo elmés beszéde és ereje, hogy pitét hozott neki minden kikötéskor. Bugaboo számára Mobile egy senki volt.
Ám a többi rakodó meghallotta a kemény beszédet, és egy gonosz ember jelenléte a gőzhajón, ahol az egyetlen érdeklődési kör a munka, a nők és a fizetésnap, olyasmi volt, amiről beszélni kellett. A hír terjedt és felnagyítódott. Ahol a részletek hiányoztak, a képzelet pótolta őket. – Azt mondják, olyan gonosz, hogy néha még saját magától is megijed – mondta az egyik. – Hallottam valakitől, hogy a seriff, onnan, ahonnan jött, készpénzt ajánlott fel annak, aki visszaviszi – kockáztatta meg egy másik. És Mobile hírneve nőttön-nőtt.
Ez a beszéd először meghökkentette Mobile-t. Aztán megtetszett neki. Végül odasétált a kazán mellett lévő ruhacsomagjához, elővette borotváját, és zsebébe csúsztatta. Aztán elkezdett úgy viselkedni, ahogy egy gonosz emberhez illik. Ha az emberek ránéztek és suttogtak, undorral meredt rájuk. Úgy ment, hogy a bal lábát magasabbra emelte, mint a jobbot, hogy járásának egyéniséget adjon, vagy mereven tartotta az egyik térdét, hogy a népek azt higgyék, valaki átlőtte pisztollyal.
Mire a hajó elérte a Reserve ültetvényt, az első kikötőt New Orleans után, a rakodók már „Mobile Úrnak” szólították, ahelyett, hogy tréfákat eszeltek volna ki ellene, ahogy az új emberekkel szokás volt. És még mielőtt az első sor teherhordó megindult volna, a hír eljutott a parton lévőkhöz, hogy a Grace egy igazi gonosz embert hoz, egy embert, akinek a fejére vérdíjat tűztek ki, és akinek a szívében maga a Sátán lakozik.
Egy ilyen elszánt alak jelenléte igazi csemege volt a Reserve-i négereknek, és teljes figyelmüket Mobile minden mozdulatára összpontosították. A merev térdére, a magas lépteire, a grimaszoló pillantásaira, és végül, miután sok zsák cukrot cipelt a fedélzetre, fáradt énekére:
Mobile-ban születtem, Alabamában,
De Tennessee-ben éltem!
Még nem született olyan asszony,
Aki bolondot csinált volna belőlem!
Ördögi gonoszság volt a dalban! Még Bugaboo bizalmas barátnője, Clo-teel is kuncogva jegyezte meg: – Ő aztán tényleg rosszfiú, nem igaz?
Bugaboo azonban ügyet sem vetett rá. Amikor egy férfi szívét megmérgezi a szerelem, a férfi férfi marad, mindegy, hogy jó vagy rossz. Még az a tény sem jelentett neki semmit, hogy Clo-teel nem vele viccelődött, hanem figyelmét Mobile-ra fordította. Bugaboo-nak sem voltak viccei a lány számára. Csak egy szerelemtől terhes dala volt – egy másik asszony számára fent a folyón:
Druscilla, ne bánkódj egy tízcentesért!
Druscilla, ne bánkódj egy tízcentesért!
Több pénzt adok neked, mint amit az öreg Grace elbír,
Druscilla, ne bánkódj egy tízcentesért!
Már sötét volt, amikor a hajó elhagyta Reserve-t, Bugaboo aludt és Druscilláról álmodott. Amikor másnap délután kikötöttek Church Point-nál, ott állt Druscilla, tucatnyi vagy még több férfival és nővel együtt, akik otthagyták a földeket, hogy nézzék a kikötést.
– Helló, édesem – köszönt Bugaboo. – Mit hoztál nekem enni, bébi?
Druscilla felnevetett, és hozzá szegődött, miközben a férfi a rakományt cipelte a pallón a raktár felé. – Te mit hoztál nekem? – vágott vissza. – Semmit, lefogadom! – És elkezdte lebontani a papírt egy nagy pitéről.
– Magamat hoztam neked, nemde? – jelentette ki Bugaboo.
– Nem tudlak használni – kuncogott a lány. – Túl nagy és túl rossz kinézetű vagy egy olyan kislányhoz, mint én.
– Lehet, hogy nagy – szólt közbe egy rakodó közvetlenül mögöttük –, de nem rossz. Amott van a rosszfiú ezen a hajón. – Rámutatott Mobile-ra. – Tiszta veszedelem az a nigger. A seriff készpénzt ajánlott fel annak, aki visszaviszi. Olyan gonosz.
– Igen? – Druscilla visszamaradt egy lépést, hogy meghallgassa a híreket, és meg is hallotta – részletesen.
Bugaboo ment tovább a terhével, nyugodtan, abban a tudatban, hogy Druscilla csatlakozik hozzá, amint meghallgatta a legfrissebb pletykát. Az asszony már csak ilyen; hallani akarja az összes csacsogást.
Druscilla azonban nem csatlakozott hozzá. A következő dolog, amit Bugaboo észrevett, az volt, hogy a lány Mobile oldalán sétál, nevetgél, vihorászik és megjegyzéseket tesz neki, mintha Bugaboo ott sem lenne!
Bugaboo nem hitt a szemének. Kevesebb mint öt perc alatt ugyanaz a nő, aki vele viccelődött és pitét hozott neki – ugyanaz a nő, akit kiszemelt feleségnek –, úgy kezelte, mint egy idegent! Megállt és pislogott, próbálva megbizonyosodni róla, hogy ez valóban így van. De még ahogy pislogott, látta, hogy Druscilla kicsomagolja a pitét, és odaadja Mobile-nak!
– Te Druscilla! – tiltakozott. – Ne csináld! Ne add oda neki azt a pitét!
De hiába. Mobile gonosz pillantást vetett Bugaboo-ra, és beleharapott a pitébe.
– Az én pitém, nemde? – kérdezte Druscilla kihívóan. – És ez az én barátom, akinek adtam, nem igaz?
Hihetetlen volt. Soha ilyesmi nem történt még vele. De ez volt a valóság. – Jaj, Druscilla, gonosz vagy hozzám...
– Igen? – Druscilla nevetése éles és izgatott volt. – Közel sem voltam olyan gonosz hozzád, mint amilyen ez a gonosz gazember Mobile énhozzám. Teljesen megváltoztatta a véleményemet!
Bugaboo egy teljes kört tett meg, mire eszébe jutott, mit mondjon. Szomorú volt a szíve, és az elméje gonosszá vált. „Te szereted a rosszfiúkat, mi?” – kérdezte. Valahol a fejében ott motoszkált az a gondolat, hogy ő maga is rosszfiúvá válhatna, ha Druscilla kedveli azokat.
– Nem, nem szeretem a rosszfiúkat – nevetett Druscilla. – De ha egy rosszfiú jön erre, egyszerűen megbolondulok.
– Én magam is elég rossz vagyok – mondta Bugaboo szelíden.
– Te? – Druscilla nevetése kissé hisztérikus volt. – Te egy légynek sem ártanál! Nemhogy valakinek! – Mobile pedig gonosz pillantással Bugaboo felé megerősítette ezt az állítást.
Jó fél órával a hajó indulása után Bugaboo még mindig Druscilla miatt aggódott. Aztán az aggódástól kimerülve, elaludt. Talán, ha lehet tenni valamit az ügy érdekében, az elméje majd kitalálja a módját; nem volt értelme aggódni miatta.
Natchezben megismétlődött a történet. Big Emma, amint hallott Mobile-ról, azonnal ráirányította csodálatát, és úgy tett, mintha Bugaboo nem is létezne. Vicksburgban a hajó megérkezése előtt híre ment Mobile jelenlétének, és Vibell a vasárnapi legjobb ruhájában és a legvidámabb hangulatában jelent meg. De nem Bugaboo miatt.
A dolog annyira nyilvánvalóvá vált, hogy Bugaboo arra a következtetésre jutott, hogy a nők a rosszfiúkat szeretik, a hírhedt férfiakat. Volt idő, amikor vidám viccei és testes alkatának köszönhetően mindenki őt csodálta. De az az idő már régmúltnak tűnt. A nők a rosszfiúkat csodálták. Bugaboo pedig nem volt az.
Miután a kirakodás Vicksburgban befejeződött, Bugaboo leült a fedélzeten és elgondolkodott. A nők kedvelték Mobile-t, rendben, mert Mobile rosszfiú volt. Vagy legalábbis úgy viselkedett. De valahogy Bugaboo soha nem látta, hogy bármi rosszat tett volna.
– Vajon ez a szarházi tényleg rosszfiú, vagy csak hazudik?
Felkelt, felvette a „vasárnapi” ruháját, és bement csavarogni a városba. Az ötlet még nem érett meg teljesen a fejében; időbe telik, amíg egy ötlet kibontakozik az ember fejében. A probléma az volt, hogy Mobile-t végleg eltávolítsa, mint vetélytársat. De hogyan? Lehet, hogy Mobile nem volt rossz; talán csak hazudott. Aztán meg, talán mégsem hazudott!
Egy hasáb tűzifa repült ki egy nyitott ajtón, jó hat hüvelykkel egy menekülő férfi lehajtott feje felett. A fa fejen találta Bugaboo-t, a férfi pedig ugyanabban a pillanatban gyomron fejelte. Mindketten földre kerültek.
Az első dolog, amire Bugaboo emlékezett ezután, egy asszony volt, aki az ajtóban állt és szabadkozott.
– Elnézést, uram – mondta. – Azt a tolvaj Cronch-ot céloztam meg. Ellopott egy pitét, de tuti, hogy kinyuvasztom...
Cronch vigyorogva, még mindig a pitét markolva felült, és enni kezdte.
– Esküszöm, hogy széthasítalak – dühöngött az asszony.
Mire Cronch testvériesen Bugaboo-hoz fordult. – Kérsz egy falat pitét, te gyerek? – kérdezte.
A meglepetés Bugaboo arcán fokozatosan széles vigyorrá változott. Majd a vigyor szinte azonnal a megdöbbenés kifejezésévé alakult.
– Fiú, állj fel, hadd nézzelek meg – parancsolta Bugaboo. – Esküszöm! Te vagy a legrondább ember, akit valaha láttam!
Cronch felállt. A karjai túl hosszúak voltak a testéhez, a teste pedig túl rövid a szélességéhez. A térdei kifelé álltak, és amikor megmozdult, túlméretezett lábai afféle csúszó csoszogást produkáltak, amitől úgy totyogott, mint egy kacsa a tó felé. Gyakorlatilag nem volt nyaka; majomformájú feje úgy ült kerek vállain, mint egy piramis a sivatagi homokon. A szája kifelé és felfelé dülledt, az orra pedig olyan lapos volt, mint egy aligátor feje. Arcán enyhén megégett mézeskalács színű foltok voltak, az egyik oldalán pedig egy hosszú heg húzódott. És kancsal volt.
– Esküszöm a lelkemre, te fiú! – kiáltotta Bugaboo. – Hogy lettél ilyen ronda?
Cronch elvigyorodott. – Egy ember azt mondta nekem – felelte –, hogy ha lenne farok a gatyámban, hát lefogadná, hogy pávián vagyok. De nincs farkam.
– Igen, te tolvaj gazember – vágott közbe az asszony –, ha szarvak lennének a kalapodban, te lennél maga a Sátán is! – Még mindig a pite elvesztése miatt füstölgött. – Amikor elbújtattalak a seriff elől, megesküdtél nekem, hogy felhagysz a lopással, és elmész dolgozni. De nem! Elkezdtél tőlem lopni!
– A seriff vadászik rád, mi? – A hajnalhasadás közelgett az ötlet felett.
– Eltettem pár dolgot, amikor kiengedtek a megyei farmról[16] – ismerte el Cronch. – Nem sokat. Csak egy kis szalonnát, ruhát meg ilyesmit.
– A megyei farmon voltál?
– Igen – magyarázta Cronch. – Volt egy fehér ember, akinek volt egy süldő malaca, és így...
– Az a sebhely az álladon? – szakította félbe Bugaboo. – Az nem borotvanyom, ugye?
– Nem, uram – vigyorgott Cronch –, az a szögesdrót kerítésnél történt. Volt egy fehér ember, akinek voltak csirkéi. Szóval elindultam, hogy elvigyem azokat a csirkéket, és azt hittem, hallok valakit jönni. Úgyhogy egyenesen beleszaladtam a szögesdrót kerítésbe. De nem volt ott senki.
– És az a seriff vadászik rád azok miatt a csirkék miatt is, mi?
– Nem az a seriff – magyarázta Cronch. – Az lent volt Adams... nem, Claiborne megyében voltak azok a csirkék. Az Adams megyei seriff egy éves borjú miatt vadászik rám, amit elvittem.
– Az összes seriff téged üldöz? – Az ötlet most már olyan tiszta volt, hogy Bugaboo elvigyorodott.
– Ühüm – állapította meg Cronch szerényen. – És még egy rakás másik is. Úgy tűnik, minden megyében, ahová beteszem a lábam, a seriff a nyomomba ered valami miatt. Csirkék, süldők meg ilyesmik, leginkább.
– Nem ajánlanak vérdíjat annak, aki visszavisz?
– Nem, uram. – mondta Cronch komolyan. – De lehet, hogy készpénzt ajánlanak annak, aki távol tart.
Az ötlet most már teljesen kifejlődött Bugaboo agyában. – Cronch – kérdezte –, gőzhajóztál valaha?
– Nem, uram – mondta Cronch. – Soha nem csináltam semmit, csak dolgoztam a megyei farmon, kavicsot lapátoltam az úton, meg ilyesmi.
– Nos – mondta neki Bugaboo –, én gőzhajós embert faragok belőled. A folyón nincs seriff. Gyere.
Bugaboo szigorúan a puszta tényekre szorítkozott, amikor előadta javaslatát a fő-rakodónak. Warren megye seriffje Vicksburg-ben Cronch-ot üldözi. Adams megye seriffje Natchez-ben szintén őt üldözi. Nem is beszélve különféle és egyéb seriffekről. Cronch pedig csak egy helyet akart, ahol elbújhat a gőzhajón, amíg el nem hagyja Mississippi államot és a törvény jelentette veszélyt. Amikor eléri Louisianát, mihelyt a folyó átvág az államhatáron, beáll a sorba a rakodók közé, és ledolgozza az utat.
A fő-rakodó, magától értetődően, becsempészte Cronch-ot egy jó rejtekhelyre a főfedélzeten, és megparancsolta neki, hogy lapuljon. Amikor eljött az étkezés ideje, Bugaboo szerzett egy extra tányért, és gyűjtést rendezett a többi rakodó fejadagjából.
– Van egy barátom hátul – mondta rejtélyesen. – A seriff üldözi.
Ennyi volt, amit Bugaboo elárult, amíg a hajó Vicksburgban horgonyzott. Majd miután jócskán eltávolodtak a várostól, Bugaboo körbevezetett Cronch-ot a főfedélzeten. – Viselkedj úgy, mint egy rosszfiú – oktatta. – Mindenkinek azt mondtam, hogy gonosz nigger vagy. Úgyhogy viselkedj úgy!
– Ezt mondtad nekik? – Cronch meglepődött és el volt ragadtatva.
– Igen, ezt mondtam – felelte Bugaboo. – De van egy Mobile nevű fiú, aki nem hisz nekem.
Cronch arca megnyúlt. – Hát – vallotta be –, én nem vagyok rosszfiú. Soha életemben nem bántottam senkit.
– De én ezt mondtam nekik – erősködött Bugaboo. – Csak annyit kell tenned, hogy rosszfiúként viselkedsz, és ők soha nem fognak rájönni a különbségre.
– Nem tudom, hogyan kell rosszfiúként viselkedni – ellenkezett Cronch. – Mit kell tennem?
– Á, csak pöffeszkedj egy kicsit – magyarázta Bugaboo –, és ne mondj semmit, és hagyd, hogy lássák azt a sebhelyet az arcodon. Aztán köss bele abba a Mobile niggerbe, és keverj le neki egyet.
– De ő soha nem csinált nekem semmit – tiltakozott Cronch –, és én szeretek barátságos lenni...
– Nos, ettől majd barátságos lesz – jelentette ki Bugaboo. – Ő egyike azoknak a szájhős niggereknek, akik kicsik, de hangosak. Csak annyit kell tenned, hogy lekeversz neki egyet, amitől barátságos lesz. Muszáj felpofozni ezeket a szájhősöket.
Cronch egész jól csinálta. Pöffeszkedett, morcosan nézett, és ha mondott valamit, azt rettenetes, torokhangon mondta.
– Ezek a fiúk mind a barátaim – magyarázta Bugaboo hangosan. – Kivéve talán ezt a Mobile-t...
– Hol van az a Mobile? – kérdezte Cronch indulatosan.
Mobile, magában üldögélve, kétségbeesetten próbálta fenntartani hírnevét, mint gonosz alak, egy nagyon gonosznak tűnő vetélytárssal szemben. Megremegett, amikor hallotta, hogy Cronch azt kérdezi, hol van, de már majdnem egy hete rosszfiú volt, és nem akarta feladni ezt a címet anélkül, hogy megpróbálná megtartani. Kezét a zsebébe csúsztatva megragadta a borotváját.
– Itt van Mobile – mondta dacosan. – Ki keresi?
Cronch Mobile-ra meredt, és Mobile Cronch-ra. A levegő mérhetetlenül feszültté vált. – Tiszta pokol fog itt elszabadulni most – jövendölte az egyik bámészkodó. És így is lett.
Cronch, mit sem tudva Mobile hírnevéről, és buzgón követve nagyon bölcs barátja és jótevője, Bugaboo tanácsát, meglengette hosszú, gorillaszerű karját a levegőben, és akkorát kevert le Mobile-nak, hogy az elterült, éppen, amikor előhúzta a borotváját a zsebéből. A borotva ártalmatlanul csörömpölt a fedélzeten.
– Elpáholta az öreg Mobile-t, pedig borotva volt a kezében! – A rakodók csodálata határtalan volt. Valaki felkapta a borotvát és a folyóba hajította, míg mások elkapták Cronch karját, és könyörögtek neki, ne ölje meg Mobile-t.
– Borotvával támadt rám – erősködött Cronch. – Engedjetek el, hadd kenjem szét a padlón! – Az ember nem tudja a gonoszságát tökéletesen bemutatni, ha öt vagy hat ember lefogva tartja.
– Jaj, kérem, Cronch Úr – könyörgött Mobile. – Csak vicceltem. Nem akartam bántani azzal a borotvával.
Cronch végül hagyta, hogy Bugaboo meggyőzze, ne bántsa a megalázkodó Mobile-t, majd békét kötöttek. Az új békével pedig új hős is született.
Natchezben a szokásos tömeg várta a gőzhajó érkezését, de inkább arra voltak kíváncsiak, hogy halljanak Mobile gonosz tetteiről. A hír azonban gyorsan elterjedt, hogy Mobile-t legyőzték – elverték, borotvával a kezében. A rakodók nem árulták el, ki tette, mert nem volt bölcs dolog még a barátságos négereknek sem elárulni annak a férfinak a hollétét, akit a seriff keresett.
– Fogadom, te vagy az a rosszfiú – vetette fel Big Emma Bugaboo-nak. – Elég erős vagy hozzá, hogy az légy.
– Ne szórakozz velem, kislány – vágott vissza Bugaboo fölényes hangon. – Csináld azt a gonosz niggerrel, Mobile-lal, akinek majdnem szétverték a fejét a fedélzeten, amikor azért könyörgött, hogy valaki húzza ki az igazi rosszfiú alól.
– Ugyan, menj már, te nagy gazember – kontrázott Emma. – Csak azt mondod...
De éppen ekkor megszólalt a hajóharang, felbúgott a hajókürt, és a lapátkerék forogni kezdett. A Grace indulni készült.
Bugaboo a hajó felé lódult. – Viszlát legközelebb, édesem – kiáltotta.
Két napra és egy éjszakára Cronch nyomorúságossá tette az életet Mobile számára, és Bugaboo szívében nem talált sajnálatot a hajdani rosszfiú iránt. Cronch nem emelt kezet Mobile-ra, de puszta jelenléte ordító oroszlánból bégető báránnyá változtatta Mobile-t.
Végül, amikor elérték Church Point-ot, Bugaboo a lelke mélyén boldog volt. Terve most már készen állt a végrehajtásra. Mobile valódi arcát mutatnák meg Druscillaának – egy hazug szélhámosét, aki sok zajt csap, de nem tud harcolni, és Druscilla azonnal elveszítené iránta az érdeklődését. Aztán Cronchot vonultatnák fel, mint egy jó természetű, de elképesztően csúnya bohócot, aki leleplezte Mobile blöffjét. Végül Druscilla rájönne, milyen ostoba volt, hogy egyáltalán hallgatott Mobile-ra, és hogy lehetetlen lenne Cronch-t másnak tekinteni, mint viccnek. A többi már könnyű lesz. Druscilla „meggondolja magát” Mobile-lal kapcsolatban, és újra szóba kerülne a házasság.
Druscilla ott várt, amikor a Grace befutott, és üdvözölte Mobile-t, amint az a pallóra lépett.
– Visszajöttél, ugye, te rosszfiú? – köszöntötte. – Rossz voltál, amíg távol voltál, mi?
Mobile alázatosan lehajtotta a fejét, és nem szólt semmit; mire Bugaboo megszólalt.
– Igen, rossz volt – mondta a lánynak. – De rossz emberrel kötekedett. Borotvát rántott Vicksburgon innen, és akkorát kapott, hogy már nem gonosz többé.
– Ki volt az, aki lekevert neki? – tudakolta Druscilla.
– Az a férfi ott – biccentett Bugaboo hátrafelé a fejével. – Ott hátul, azzal a zsák kukoricával a fején, aki úgy totyog, mint kacsa a forró vízben.
Druscilla odanézett. Cronch több sorral mögöttük volt, egy zsák szemes kukoricával a fején, karjai enyhén lengtek az oldalán, és lábai groteszk módon csoszogtak.
– Kicsit furcsán jár – jegyezte meg Druscilla.
Bugaboo lemaradt, amíg Cronch utolérte őt a sorban, és együtt sétáltak a teherraktár felé. Látni akarta Druscillát, amikor meglátja Cronch arcát, amit épp eltakart a rakomány a fején.
Amikor Cronch letette a zsákot a fejéről, arcát izzadság és apró por- meg héjszemcsék borították. Látványos volt.
– Te osztottad ki Mobile-t, mi? – Druscilla ügyet sem vetett az arcára.
Cronch a mutatóujjával letörölte a homlokáról az izzadságot, és elvigyorodott. – Nem – mondta –, csak úgy lekevertem neki egyet.
– A kutyafáját, sok mindenre gondoltam volna, de erre nem! – kiáltotta Druscilla. – Ember, remélem, hogy nekem soha nem keversz le csak úgy egyet! – Megfogta Cronch kezét, és alaposan megvizsgálta. – Ezzel csaptad pofon, mi?
– Tetszik a kezem? – kérdezett vissza Cronch.
Druscilla kuncogott. – Halálra rémít – mondta.
Bugaboo megérezte a dolgok fordulatát, és fészkelődni kezdett. – Cronch, jobb, ha jössz és cipeled a cuccot – figyelmeztette. – A hajcsár mindjárt...
– Azt hiszem, felhagyok a gőzhajózással – döntötte el Cronch. – Valahogy tetszik ez a város. Azt hiszem, itt maradok egy darabig. Gyere kislány, mutass nekem egy jó helyet, ahol lakni lehet.
Bugaboo nézte, ahogy Druscilla elballag a poros ösvényen Cronch-csal. Amikor a fő-rakodó ráüvöltött, hogy mozgassa magát, alig hallotta meg, csak botladozott tovább, fáradtan.
Amikor a hajó végül kifutott, Bugaboo magányt keresett, és rábukkant a hajdani rosszfiú Mobile-ra, aki ugyanezt kereste.
– Nincs okod itt lógatni az orrod, mint egy beteg csirke – mondta Mobile-nak.
– Cronch elment, és többé nem tud neked ártani.
– Nem Cronch-on jár az eszem – morgolódott Mobile szomorúan.
– És az a Clo-teel lány a Reserve-nél... – Bugaboo elhatározta, hogy meggyőz mindenkit arról, hogy ő személy szerint az egyetlen ember a hajón, akinek joga van morcosnak és levertnek lenni.
– Nem jár az eszem semmilyen lányon sehol.
– És amikor beérünk N' Awlinsba[17] – folytatta, még mindig ragaszkodva ahhoz, hogy ő az egyetlen szerencsétlen ember a fedélzeten –, a Kapitány fizetést oszt.
– Nekem nem – nyögte Mobile. – Mert amint a kezembe adja a fizetést, hát Laura ott lesz, hogy elkapja.
– Milyen Laura?
– Laura – mondta Mobile gyászosan – egy asszony, akit elvettem egyszer, amikor megbolondított a szerelem.
– Micsoda? – Bugaboo nem volt biztos benne, hogy jól hallotta.
– Igen – folytatta Mobile. – Megbolondultam a szerelemtől, és elvettem. Úgyhogy ő veszi fel a fizetésemet, minden alkalommal.
– Én nem adnám oda – Bugaboo felháborodott az ötleten.
– Nem adom – magyarázta Mobile. – Ő veszi el. Ha feleségül veszel egy nőt, az így bánik veled. Amíg nem veszed el őket, rendben vagy. De nem! Én megőrültem, és feleségül vettem…
Bugaboo elkalandozott. Elméje rendkívül elfoglalt volt azzal, hogy alkalmazkodjon a legújabb történésekhez. Először zavarba ejtő volt, de egy idő után a fény áttört a labirintuson; elvigyorodott, lefeküdt a csupasz fedélzetre, és arcát egyenesen az ég felé fordítva énekelni kezdett:
Ha nem akarsz engem, mama,
Kérlek, ne szekálj.[18]
Mindig akad másik asszony
Valahol egy másik városban!
Jegyzetek
- ↑ Eredetiben Daniel J. Cupid: Bradford (és más amerikai kortárs humoristák) szerették „helyi viszonyokra alkalmazni” és profanizálni a mitikus vagy isteni alakokat, hogy azok illeszkedjenek szereplőik mindennapi világába. Bradford a római mitológia szerelem és vágy istenét, Cupidót alakította át egy helyi bíró, ügyvéd, gőzhajó kapitány vagy egy fontoskodó tisztviselő figurájává azáltal, hogy keresztnevet és középső kezdőbetűt adott neki. Ezzel arra utalt, hogy a Bugaboo világában a szerelem által okozott káoszt is egy hivatalos névvel rendelkező személy irányítja.
- ↑ A John D. Grace egy hátsó-lapátkerék meghajtású teherszállító gőzhajó volt, amely 1917 és 1930 között üzemelt a Mississippin. Bővebben fényképpel angolul
- ↑ New Orleans: Francia gyarmatosítók alapította település a Mississippi mindkét partján, annak torkolatától 50 folyami mérföldre az USA Louisiana államában. Bővebben angolul
- ↑ Vicksburg: Francia gyarmatosítók alapította település a Mississippi bal partján, annak torkolatától 437,1 folyami mérföldre az USA Mississippi államában. Bővebben angolul
- ↑ Eredetiben some woman or yuther
- ↑ Eredetiben I'll chop yo' cotton: Ugyanaz, mint a kukoricánál: Az első kapálás során a gyomirtáson túlmenően a túlságosan sűrűn vetett növények közül a gyengébbeket eltávolítják – az ugyanabban a sorban levő növények között kb. egy kapafej szélességének megfelelő távolságot hagyva –, hogy a megmaradtak jobban tudjanak fejlődni.
- ↑ Eredetiben Mister Law: Rendőrjárőr
- ↑ Natchez: Francia gyarmatosítók alapította település a Mississippi bal partján, annak torkolatától 363,8 folyami mérföldre az USA Mississippi államában. Bővebben angolul
- ↑ Baton Rouge: Francia gyarmatosítók alapította település a Mississippi bal partján, annak torkolatától 228,4 folyami mérföldre az USA Louisiana államában. Bővebben angolul
- ↑ Reserve: Francia gyarmatosítók alapította ültetvény a Mississippi bal partján, annak torkolatától 138,8 folyami mérföldre az USA Louisiana államában. Eredeti neve Bonnet Carre volt. Bővebben angolul
- ↑ Church Point: Marion Bragg Historic Names And Places On The Lower Mississippi River című könyvében (Mississippi River Commission, Vicksburg, 1977) nem fordul elő ez a név. Biztosan nem azonos a ma ismert Church Point-tal, amely légvonalban kb. 100 km-re nyugatra van Baton Rouge-tól, mert semmilyen hajózható folyó nincs a környékén. Bradford útleírása szerint (New Orleans – Reserve – Church Point – Natchez –Vicksburg) valahol Baton Rouge-tól északra – de az akkori szokásos napi távolságok miatt még annak közelében – lehetett a Mississippi partján, ahol a talaj és a klíma adottságai miatt már nem cukornádat, hanem gyapotot termeltek.
- ↑ Stacker Lee (Stackalee, Stackerlee, Stagolee) egy fekete rosszfiú, aki a legenda szerint Memphisben (vagy St. Louisban) lelőtte Billy Lyont, mert ellopta a „mágikus Stetson” kalapját. Stacker Lee eladta a lelkét az ördögnek ezért a kalapért, mert az lehetővé tette számára, hogy különböző alakokat öltsön, mezítláb sétáljon a forró salakon, és tüzet egyen. Végül még az ördögnek is túl nyűgös lett, ezért Billy Lyon segítségével megfosztotta kalapjától, és Stacker Lee végül a pokolban végezte. Bővebben angolul.
- ↑ A John Henry eposz egy egyszerű, hétköznapi, de nagy erejű afroamerikai vasútépítő munkásról szól, aki meg volt győződve arról, hogy semmilyen mechanikus eszköz, például gőzfúró, nem helyettesítheti a keményen dolgozó embert a vasútépítésben, és aki kimerültségtől halt meg, miközben igyekezett bizonyítani igazát. Bővebben angolul. Részletes „életrajza” Bradford John Henry című regényében olvasható angolul, ahol viszont egy rakodómunkásokat kiváltó gőzmeghajtású csörlővel való versenyben hal meg, amely „tíz jó ember munkáját végzi el, és csak egy nigger kell hozzá“. (208-218 o.)
- ↑ John Hardy-t gyakran összetévesztik John Henryvel, de ők egymás ellentétei. John Henry a szorgalmas hős volt (vaskalapács kontra gőzfúró). John Hardy szintén vájár volt, de egy „rosszfiú”, gyilkos és szerencsejátékos. Nyugat-Virginiában egy kockajáték során 25 centért megölt egy embert, és 1894-ben felakasztották. John Hardy balladája („The Ballad of John Hardy”) nagyon népszerű banjo/népdal volt. Bővebben angolul.
- ↑ Szegény Selma nem konkrét személy, mint Stacker Lee. Valószínűleg egy a börtönmunkás dalokban és a bluesban található karaktertípusra utal, amelyet gyakran „Poor Selma”, „Sweet Selma” vagy néha „Silvie/Sylvie” néven emlegetnek (mint például a „Bring Me Little Water, Sylvie” című dalban). Ezekben a „Bad Man” balladákban gyakran szerepel egy nő, akit a csavargó elhagyott, bántalmazott, ill. prostitúcióra vagy száműzetésre kényszerített.
- ↑ Fegyenctelep
- ↑ N' Awlins = New Orleans
- ↑ Eredetiben don't dog me ‘round: szleng, ami azt jelenti, hogy „ne bánts, ne szekálj, ne pazarold az időmet”.