A lap feldolgozottságának foka

Barcsaynak ( Szomszédodban kivánsz...)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Barcsaynak
szerző: Ányos Pál
Elefánt, Szent Mihály havának 2-dik napján 1782.

    Szomszédodban kivánsz, Soprony vidékére,
Források partyára, erdők közepére,
Hol mennyei elméd érzékeny álmában
Cloemat olvadni látod fájdalmában.
Gyönyörü éjtszaka, melly illyen képekkel
Játszik tünésiben a sebhedt szivekkel.
Ez is éltető szer! - Ez is orvosolás! -
Bátor fájdalomtól szerzett vigasztalás!
Kitanultam immár szivem titkaiból
Ezt a gyengeséget: hogy még fájdalmiból,
- Kik kétségben ejtik az érzékenységet -
Még onnan is gyakran szi gyönyörüséget.
Ez már nagy fortélya a szent végzéseknek,
Kik ugy rendelték el sorsát embereknek,
Hogy ennek terhei el ne nyomják őket,
Kinoknak is adtak titkos örömöket.
    Szomszédodban kivánsz, hogy Cloém lépésit,
Keressem álmomban testetlen tünésit,
S nem találván sehol szőke kedvesemet,
Barátom, öledbe sirjam ki szivemet!
Azután te véled s Homerus tollával,
Lukánus tüzével, Gyöngyösi lantyával,
- Kárhoztatván Páfost! harcok mezejére
Repüljek, Caucasus puszta vidékére.
Onnan Áttilával, Árpád, s Balambérrel,
Szintannyi vitézzel, amennyi vezérrel,
Sok kevély koronák letapodt fényeken,
Vitéz nemzeteknek párázó véreken
Keresztül vezetvén dicső eleinket,
Mutassam meg nékik gazdag mezeinket.
    Ó melly édes volna veled vándorlani,
Veled illy csudák közt Kárpátra szállani!
Hol, mint rég Éneás, egy szép dombocskáról
Szedte a jövendőt attya ajakáról,
Ugy látnánk meg mi is idők homályában,
Örök végzéseknek iszonyu titkában
Édes magyar hazánk száz viszontagságát,
Gyakor veszedelmit, rövid boldogságát.
Tudom, bajnokaink dicső templomában,
Borostyán koszoruk hives árnyékában
Feltanálnánk a te fényes eleidet,
Fejedelmi nevü s szivü véreidet.
Ekkor megdobbanna szived, s buzgóságod,
Tekéntvén mostani alacson rabságod,
Egy mélly sohajtássá változna! - Ó egek!
Vallyon mikor lesztek egyszer kegyesebbek?

Az illyen mulatságai a szivnek és elmének, amelly mértékben szomoritanának, szinte abba gyönyörködtetnének is; az észtől rövid utat tanál a vigasztalás a szivre. Ó melly édes volna véled igy játszani, legkedvesebb barátom, olly helyeken, mellyeket tüzes elméd még szebbé tett, mint a természet minden ajándékaival tehetett volna! - De tudod hogy az illyen boldogságokat a végzéseknek imádandó titkaitól kell várni! - Élj boldogul!