Balázs Béla: Dialógus a dialógusról
| Balázs Béla: Dialógus a dialógusról szerző: Karinthy Frigyes |
1. Az eredmény bizonyítja, hogy Balázs Béla a legszerencsésebb formát választotta, amikor a dialógus problémáját dialógusban fejtegeti - és ha olyan bátor és szívós ember lennék, mint ő, s nem törődnék előítéletekkel és hangulatokkal és olvasókkal, akik preadisponált lények -, akkor ennek a "kritikám"-nak itten ilyen címet adtam volna "Dialógus a: "Dialógus a dialógusról"-ról" és két ember beszélne benne, talán én és az olvasó - a könyvről beszélnénk, és kitérnénk a kritikára magára is - és akkor tudnám, hogy miről beszéljek. Azt is megmondhatnám, hogy miért tettem a kritika szót macskakörmök közé. Tudniillik először is elmondanám például az olvasónak, hogy milyen nagy bajom az nekem, hogy nálunk még mindig nincs eldöntve, mit értsünk a kritika szó alatt, amikor egy könyvről beszélünk. Nincs eldöntve és hihetetlen, hogy milyen anarchia dühöng ezen az egész vonalon. Egyik ember megírja, hogy benne milyen érzéseket keltett a könyv. A másik elmondja, sűrítve és - szerinte - világosabban, a tartalmát. A harmadik értékeli az író képességeit, témáját és eszközeit. A negyedik magyarázza mondanivalóit és röviden összefoglalja. És így tovább. Jó, tudom, hogy a kritika is alkotás, és különböző egyéniségek különböző szubjektivitása szerint joga van annyifélének lenni, ahány kritikus - de az Isten szerelmére, legalább abban állapodjunk meg, hogy kinek beszél a kritika: olyan embernek, aki olvasta a könyvet, vagy olyannak, aki nem olvasta? Ezt a kérdést tenném fel az olvasónak, mielőtt beszélni kezdenék.
2. Kedves Balázs Béla, bocsánatot kérek ezért a pongyola kitérésért - de végre szóba kellett hozni ezt a keserves kérdést, és éppen az ön kitűnő könyve volt erre alkalom. Ismertessem a könyvet - vagy beszéljek róla, olyan embereknek, akik mint én, éppen most fejezték be az olvasást? Az előbbi dicséretes kultúrmunka volna és hasznos az olvasónak - de ön nagyon keveset épülne belőle és - ha hinni lehet az ön által kifejtett kitűnő elméletnek, hogy a dialógus egyetlen formája a gondolat kiépülésének - keveset épülnék belőle én is. Az utóbbi már többet érne, beszélgetnénk a könyvről, és fejlesztenénk, kiépítenénk gondolatait - de viszont az én kritikusi önérzetemet sértené, hogy olyan ember számára, aki a könyvet nem olvasta, az én kritikám összefüggéstelen locsogás legyen, amiből egy szót se ért - szóval a kritika, mint olyan, nem önálló alkotás. (Aki itt közbeszól és azt találja mondani, hogy a két dolgot össze lehet hozni egy kritikában - vagyis ismertetni is lehet valamit és egyben kritizálni -, azt felszólítom, gondolja végig, mit mondott és vonja vissza gyorsan.)
3. Igen, tulajdonképpen minden szerves gondolatmenet dialógus - önmagában süket, vak és tehetetlen a gondolat, míg meg nem edződött egy másik ember agyában, azzal, hogy ott bizonyságát kapta realitásának. A könyvek nem beszélnek hozzánk, hanem beszélgetnek velünk - minden szavunk és gondolatunk valakinek szól, feltételez valakit, sőt egyenesen másnak születik. Ádám, míg egyedül volt, nem gondolkodott, a dolgok összefüggését nem kereste, mert élt és tudott életéről anélkül is - de gondolkozni kezdett azonnal a dolgokról, mihelyt Éva megjelent, mert íme volt valaki, akinek meg kellett magyarázni ezeket az összefüggéseket, hogy az önnön életéről meggyőzze amazt. Mindig bosszantott az az édeskés esztétika, mely feltételezte, hogy a költő "önmagának ír" - és az alkotóerő kritériumának tekintem a nagy gondolkodóknak és nagy érzőknek azt a görcsös vágyát, hogy elismertessék és minden módon, ravaszsággal és cselekkel bár, megértessék magukat. Nincsen monológ - legföljebb azt a kényszerállapotot nevezem így, a dialógus karikatúráját -, mely a szerelemnek ama szomorú karikatúrájához hasonló, midőn önmagunkat szeretjük s megöleljük magunkat - míg képzeletünk egy légi alakot kénytelen festeni elboruló szemünk elé, a semmibe -, hogy sikerüljön az önszerelem.
4. Nincs monológ és a kritika is csak dialógus - az író és a kritikus vitáznak, vagy a kritikus és az olvasó. Éppen azért pikáns és paradox erről a könyvről értékelést adni - hiszen a kifejtett gondolatok kritikája bentfoglaltatik a műben, azzal, hogy dialógusban íródott - Mihály és Márta beszélgetését zavarni tudnám csak s szervetlenné bontanám fel, ha közbeszólnék - még ha az én szavam világosabb és igazabb volna is az övéknél. Nem hiszek az értelem létezésében, mely létrehozta az elvont igazságot - minél nagyobb ez az értelem, annál többet jelent igazsága a dialógusban. Az érvek imponálnak, s nem az igazság, mely mellett szólnak - mert hiszem azt, hogy minden igazság az érvek függvénye, s így az emberi értelemé - és nem megfordítva. És ezek szerint, szeretem a bátorságot, még a metafizikában is, és minden absztrakcióban - a bátorságot, mely az értelem "elért eredményeivel" nem elégszik meg: mert nem ismeri el a módszer jogosultságát - s a koordinátákat fel tudja állítani tetszés szerint. Egyszer, gyermekkoromban, sakkozni láttam két öreg urat. Az egyik azt mondta "matt" és a másik törte a fejét félóráig - s végre beismerte, hogy csakugyan "matt", mert a király nem tud lépni semerre. Én néztem és végre kijelentettem, hogy igenis, tud lépni. Na, mutasd meg. Erre fogtam és leállítottam a királyt a tábláról: tessék, erre is tud lépni. Ja, te szamár, mondták az öreg urak, csakhogy a sakkszabályok szerint ezt nem lehet tenni. Hát akkor - mondtam én - én ezennel megváltoztatom a sakkszabályokat - ezentúl a király erre is léphet.
Balázs Béla metafizikájában van valami ebből a gyermekes és mégis impozáns bátorságból. "A láthatatlan lélek, vagy a panpoezis"-ben új és nagyszerű megoldásokat lát, új lépéseket, a megértés olyan tartományaiba, mellyel szemben értelmünkre kimondták a "matt"-ot - és ha a csudálkozó öregek erre azt mondják - hja, csakhogy ez nem a logika szabályai szerint történt - a költő bátran és boldogan felelhet: hát ezentúl ezek lesznek a logika szabályai - mert a költő, a gyermek, ott állván minden dolgok forrásának közelében, világosabban látja még, mint a tudós, hogy a logikát emberek csinálták és nem a logika csinálta az embereket.