Bakalevél
szerző: Gárdonyi Géza
Küldöm e levelet Balogh Máriának,
Csongorád gyönyörű gyöngyvirágszálának.
Ki vagyon fizetve billogja, pöcsétje.
Adják tisztelettel a saját kezébe.
Kedves gyöngyvirágom, szívemből kívánom,
hogy ez a pár sorom virulva találjon.
Ez egypár soromban elküldöm lelkömet,
minden bötüjében dobogó szűvemet.
Hej kedves galambom, mit is kezdjek írni,
mikor rád gondolok, jobb szeretnék sírni.
Szélős az kaszárnya, száz szoba van benne,
de az én bánatom mégse fér el benne!
Kikönyökölök a szobám ablakába:
nézőm a fölhőket falum erányába.
Mikorr aarul jönnek, mintha terád várnék.
Mikor aara mönnek, mintha vélők szállnék.
Mikor aarul jönnek, ögyre kérdőzgetőm:
az én kis galambom szeret-e még engöm?
Mikor aara mönnek, ögyre azt izenöm:
beh nehéz galambom az igaz szerelőm.
Tennap a káplárom aszonygya: Barátom,
erigy a doktorhoz, mer bajodat látom.
Mondok, hej káplár úr, bizony azt jól látja,
de kevés erre a doktor tudománya.
Eresszenek haza csak egy fordulóra:
ott lakik a bajom mögorvosolója.
Ha ögyször mögcsókol, piros leszek tűle.
Ha kétszer mögcsókol, erős löszök tűle.
Kendnek meg, káplár úr, az édösanyámtul
hozok egy kulacscsal a mi patikánkbul.
Jó embör a káplár, sokat is mögtöhet,
de eere azt mondta: Barátom, nem lőhet.
Ha csak rajtam állna, én eresztenélek, -
Ferenc Józsep császár, an nem ereszt téged.
Hej, - majdnem kicsordult a két szömöm könnye.
Ha vélem a császár szóba ereszködne,
azt mondanám neki: Fölséges Királyom,
az Isten éltesse, szívemből kívánom.
Nézhetne oszt énrám akármi keményen,
mög nem ijednék én, Isten úgysegéljen.
Azt mondanám tovább: Fölséges Királyom,
hej, hogyha ösmerné az én tulipánom!
Nincs olyan leány több három vármegyébe,
de még tán angyal se odafönn az égbe.
Azt mondja a káplár: Barátom, hiába:
a császár teveled ugyan szóba állna,
de az se mondana mást, csak így beszélne:
- Fiam, még három év nem a világ vége.
Mér éppen te hagynád el a regimentöt?
Téged az Isten is bakának teremtött.
Ne egy aranyforint egy kis vidulásra.
Inkább mönjön haza az egész kaszárnya!
Azér hát barátom, írd mög a rózsádnak:
dücsősége nincs, csak szentnek mögbakának.
az a lány búsuljon, kinek nincs bakája:
kösse föl magát a szomorúfűzfára.
Annak a rózsa is nagyhiába nyílik,
merthát a rózsa csak a csákóra illik.
Az édesanyád mög köszöntetőm én is,
küldjön vigasztalást egy kulacscsal mégis:
Hiszen azér van a posta kitalálva,
hogy a kulacsokat hozzánk liförálja.
De hogy el ne törjön, szögálok tanácscsal:
támogassák jól mög sunkávat, kalácscsaI.
Így osztón, ha a bú a szüvednek lódul,
iszunk öggyet pajtás a vígasztalóbul.
Öggyet a rózsádér, öggyet az anyódér,
a többit pediglen az magyar hazáér.