Babonaság-bolondság
| Babonaság-bolondság szerző: Móra Ferenc |
Az én gyermekkoromban sokkal félelmesebb volt a világ, mint most. Mindenféle furcsa szerzet csavargott benne, akik különösen éjszakának idején követtek el sok garázdaságot. A padláson kísértetek zörögtek, a pincéből tüzes emberek kukucskáltak ki, a levegőben boszorkányok röpködtek söprűnyélen, a keresztúton garabonciás deákkal lehetett találkozni, s a temetőárokban lidércek öltögették lángnyelvüket. Ezek a tisztelt uraságok és asszonyságok mind az ördöggel voltak cimboraságban, és sok gonosz gazságot műveltek. Megrontották a tehenet, hogy véres tejet adjon, elverették jégesővel a határt, ráültek az alvó emberek mellére, kicserélték a bölcsőben fekvő gyerekeket, megelevenítették a halottakat, emberi hangon beszéltették a kecskét, elapasztották a kútból a vizet stb. Még az volt a szerencse, hogy hébe-hóba tündérekkel is össze lehetett akadni, akik jókedvükben aranyat tüsszentettek, és megajándékozták az embert vasfűvel, amivel minden zárat ki lehetett nyitni.
Hát hol vannak ezek most? Ott, ahol akkor! Sehol! Tanultabbak, okosabbak lettek az emberek, és ma már senki sem hisz sem a boszorkányokban és a kísértetekben, sem a tündérekben. Tudjuk, hogy ilyenek nincsenek, és nem is voltak soha. Csak a tudatlan, babonás emberek találták ki őket, és ijesztgették velük egymást a régi világban. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ezek az ördögcimborák, akik csak az együgyű emberek képzeletében éltek, együttvéve sem tudtak olyan csodákat csinálni, mint pl. a mozgókép vagy a telefon, amelyeket mindenki természetes dolognak tart. Ma már a kisgyerek se fél a rossz szellemektől, mert az is tudja, hogy a róluk szóló történetek csak mesék, semmivel sem igazabbak, mint a Hófehérkéről és a hét törpéről szólók.
A rémítő és veszedelmes babonákat ugyan már eloszlatta a népművelődés fejlődése, de ártatlanabb, apróbb babonákkal még most is találkozunk műveltebb emberek között is. "Csörög a szarka, vendég jön"; "Viszket az orrom, bosszúság ér"; "Cseng a jobb fülem, rossz hírt hallok"; "Viszket a bal szemem, valami öröm ér"; "Viszket a tenyerem, pénzt kapok"; "Halottal álmodtam, eső lesz." Ilyeneket még most is elég gyakran hallani, de inkább csak szólásmondásból, komolyan nemigen hisz bennük senki.
Van azonban sok ember, aki komolyan hiszi, hogy a péntek szerencsétlen nap, és a "13" szerencsétlen szám. Az ilyen ember nem mer semmibe fogni pénteken, és világért se ülne le tizenhármad magával egy asztalhoz, mert azt tartják, hogyha tizenhármán ülnek egy asztalnál, egy év alatt azok közül valaki meghal.
Sokan hisznek a kártyavetésben is, és hitelt adnak annak, hogy a cigányasszony meg tudja mondani a jövendőt. Józan ember nem engedi elbolondítani magát se kártya által, se furfangos cigányasszonnyal.
Hallottatok a szemverésről? Azt tartják némelyik emberről, hogy "rossz szeme" van, s akire ránéz, azt betegség vagy egyéb baj éri, különösen a pólyás kisgyereket. Micsoda éretlen gondolkodás!
A babonaság a józan ész megtévelyedése. A babonás ember nem gondolkodik, hanem képzelődik. Pedig ha gondolkodnék, akkor a józan eszével sok olyan dolognak a magyarázatára rájönne, amivel ok nélkül rémítgeti magát.
Például az asztal a szobában elkezd pattogni. Erre a babonás ember azzal ijesztgeti magát is meg másokat is, hogy meghal valaki, azért pattog a bútor. Pedig a bútor csak azért pattog, mert szárad.
Babonás emberek közt nagy az ijedés akkor is, ha az asztalon álló palack vagy pohár megreped, noha hozzá se nyúlt senki. Pedig ennek természetes oka van. Mikor az üveget fújják a gyárban, akkor egy-egy részecskéje nem úgy hűlt ki, mint a többi, s ennek az elkésett lehűlése okozza a látszólag ok nélkül való repedést.
Régi mendemonda az is, különösen falun, hogy amelyik ház körül egyszer megszólal a kuvik, ott meghal valaki. A szegény kuvikot ezért sokfelé halálmadárnak is hívják. Nagyon ártatlan benne, hogy a babona ilyen szomorú szerepet ad neki. A kuvik, mint a többi bagoly is, éjjeli madár, nappal nem szállhat, mert akkor alszik. Éjjel jár az ennivaló után, s ilyenkor megesik, hogy egy-egy házhoz odacsalogatja a lámpafény, s ott elhuhogja magát. Neki ez olyan természetes szava, mint a sárgarigónak a tilliózás vagy a varjúnak a károgás.
Bizonyosan hallottatok már arról is, hogy néha különös eső esik. Beszélnek véresőről, kénköves esőről, sőt még békaesőről is. Hát ez mind csak babonás mese. A felhőkből nem esik más, csak tiszta víz. Néha azonban az eső leveri a virágról a sárga virágport, s akkor a földön úgy látszik, mintha csakugyan kénporos eső esett volna. A "véreső" levert apró kis vörös rovaroktól származik. A békaesőnek pedig az a magyarázata, hogy a földibékák szeretik a nedvességet, s ezért az eső után néha annyi apró béka bújik elő a békalyukból, hogy nem győzi őket kerülgetni az ember. A tudatlan ember, aki nem veszi elő a józan eszét, persze azt hiszi, hogy a békák az égből potyogtak.
A fülcsengés hírhallást jelent a babonás emberek hite szerint. Ez is olyan nevetséges babona, amelynek semmi alapja sincs. A fülcsengés nem kívülről jön, hanem a fül belső részében idézi elő a vérnyomás.
Éppen ilyen természetes oka van annak is, ha az embernek viszket a tenyere. A babonás ember ilyenkor azt szokta mondani: "Viszket a tenyerem, pénzt kapok." Ha ez igaz volna, ez volna a legkönnyebb módja a pénzkeresésnek. Az ember a hátára venne egy zsákot, kimenne a mezőre, és addig markolászná a csalánt, míg a zsákja tele nem lenne pénzzel. Aki hisz a babonában, próbálja meg - fogadom, hogy rögtön kigyógyul belőle.