Apák

Apák szerző: Somlyó Zoltán

A mi apánk dalt sose dúdolt.
Szakállas arcán béna bú volt
és néma fagy.

Nem símogatta sose arcunk,
nem őrködött éjjel: hogy alszunk,
mit álmodunk.

Levesét délben szótlan ette,
mint mély árnyék állott megette
a baj, a gond.

Éjet, napot munkába töltött:
s ha ünneplőkabátot öltött
vasárnapon:

hűvös volt, mint egy néma bálvány
s mi remegtünk, körülte állván
s csudálva őt.

Így éltünk, kora-árva búban:
fagyott virágok: Domborúban,
reménytelen...

... Most nékem is van kisvirágom,
egy kis fiam, e hűs világon
a mindenem.

Kap tőlem dalt meg csókot, százat,
s ezüst kacajával a házat
felverheti.

Nyakamba ülhet, lovagolhat,
a tálból süteményt rabolhat, -
szabad neki!

Kis életét lesem, csudálom;
nappal örömem, éjjel álmom -
Gyuri fiam!

Talán, ha megnő, nagyobb, szebb lesz,
mint az apja és melegebb lesz
és szabadabb...