Ugrás a tartalomhoz

A tőr

A Wikiforrásból

Szeretlek, tőr, együtt élek teveled,
    te csillogó, te hűs, te gyönyörű,
a puszta fia fente fanyar éled,
    pengéd edzette sok-sok köszörű.

Egy liliomkéz nyujtott sírva, némán,
    a szürke hajnal fénye reszketett.
S acélodon búsan pergett le néhány
    könnycsepp szivárgó, forró vér helyett.

Két éjsötét szem sírt, a drága, gyengéd
    szemek tüzeltek a ködös borún —
mint szikratűzben tündököl a pengéd —
    és azután kihúnytak szomorún.

Most rám maradtál, hű szerelmi zálog,
    sokszor mutatva, merre van a cél...
Kemény leszek, maradjunk jó barátok,
    szívnél keményebb, jéghideg acél.