A lap feldolgozottságának foka

A szerelem titka

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A szerelem titka
szerző: Friedrich Hebbel, fordító: Kosztolányi Dezső

Hűvös álomnak mondod a szerelmet,
     én azt hiszem, fájdalmas ébredés;
egy semmihez köt és a lánc nem enged,
     kopár, sötét álmunkon bú tenyész,
megborzadunk, megráz és int: szerezd meg
     az életet, de az erőd kevés.
A karjaink meg vannak mind kötözve,
     kedvünk s a vágyunk roskatag dől össze,

Távol vidékről jő egy bús zarándok,
     lefekszik és álomba szenderül.
A fák befödik, kedvesek, virágzók,
     az árnyban alszik, csendben, egyedül.
Ébred. Sok csillag szór reája lángot,
     szagos szellő jő enyhe gyógyszerül.
Az ég reá hajol tüzes sugárba.
     Álom! sóhajtja s a szemét lezárja.