A park
| A park szerző: Szervác József |
Gyuricza nénit mindenki szerette a házban: régi lakó volt, talán a legrégibb, de minden bizonnyal a legidősebb. Közvetlen szomszédai, az ötödik emeletiek vásárlásba menet sohasem felejtették el megkérdezni, nincs-e valamire szüksége, mindent beszerez neki a kis unokahúga, szerénykedett. A szomszédok pedig nagyon jól tudták, a "kis unokahúg" sertepertélése százezrekbe került már a matrónának. Azt azonban sohasem utasította vissza Gyuricza néni, ha a szomszédok vasárnapi süteménnyel, a telken szedett friss gyümölccsel kedveskedtek neki, sőt. Háláját oly bő szóáradat formájában nyilvánította ki, hogy a jó emberek olykor emiatt késtek a munkából, hozták el utolsóként csemetéjüket az óvodából, hagyták a tűzhelyen lekozmálni az ételt. Azért sűrű bólogatások közepette végighallgatták önéletrajzi elemekkel tarkított kismiséit, mert Gyuricza nénit valóban mindenki szerette a házban.
Gyuricza néni másfél szobás lakásához erkély is tartozott, telis-tele virággal, mint ahogyan körfolyosószakasza is; agronómusi szinten értett a kerti és szobanövényekhez. Jegyezte minden cserép virágja "születésnapját" a számtalan tő muskátlitól az embermagas hibiszkuszig; a mályvarózsa kora tavasztól sokszor karácsonyig tartó virágzásáról külön füzetben naplót vezetett, a néhány nap után elszáradó szirmokat összegyűjtötte, felette illatos teát főzött belőlük. A szomszédok néha észrevették, amint Gyuricza néni beszélget a növényeivel.
Gyuricza néni sok éve élt egyedül, azelőtt a testvérhúgával osztotta meg hajlékát, aki történelmi okok miatt fiatalon és gyermektelenül elözvegyült. A két nővért soha senki sem hallotta perlekedni. Kéz a kézben jártak szombatonként a piacra, vasárnap a templomba. Esténként megvitatták, mi legyen a másnapi ebéd, amit aztán közösen főztek meg. Véletlenül sem sózták meg mindketten a levest. Egyik nap Gyuricza néni mosogatott, és özv. Grünfeldné törölgetett, másnap fordítva. Ugyanígy egyetértettek abban, melyik műsort nézzék este a televízióban, s elalvás előtt melyik verset olvassák föl a Bibliából. Még az orvoshoz is együtt jártak, a betegségeik is testvéri természetűek voltak. Az egyetlen szembeötlő különbség annyi volt: Gyuricza néni testsúlya vagy kétszerese volt a húgáénak.
Aztán vagy tíz évvel ezelőtt özv. Grünfeld Bélánét magához szólította az Úr, miáltal Gyuricza Piroska hajadon végképp magára maradt. A szomszédok szerető figyelmessége akkor kezdett kibontakozni: a "kis unokahúg" gyerek volt még, csak férjhezmenetele után fordult figyelme a néni felé. Előbb az eltartási szerződés ötletével hozakodott elő, majd miután azt Gyuricza néni kerek perec visszautasította, döntött úgy, hogy a "vagyonkát" anélkül is megszerzi. Kapóra jött neki a baleset: Gyuricza néni a konyha frissen mosott kövén elcsúszva csúnyán összezúzta mindkét térdkalácsát. Hetekig a lakásban is csak járókerettel közlekedhetett. A "kis unokahúg" pedig intézte a bevásárlást, mosott-főzött-takarított, csak a szentmisére nem járt el Gyuricza néni helyett, meg a közeli parkba, ahová nénikéje magára maradása óta, ha csak tehette, elballagott délutánonként. Darabka másnapos kenyeret, levesben főtt tésztát vitt magával, s etette az ég legágrólszakadtabb madarait, beteges városi galambokat meg verebeket.
Aztán egy szép napon a "kis unokahúg" nagy meglepetéssel állított be. Egy beszélő papagájt hozott jókora kalitkában. A madár egy távoli rokon hagyatékából származott, és Gyurinak hívták.
Gyuricza néni először zavarba jött a váratlan ajándéktól, fogalma sem volt, mit fognak kezdeni egymással, de néhány nap múltán úgy érezte, a teremtés szerves része, hogy ők így egymásra találtak. Beszerzett néhány szakkönyvet (ekkor már bottal lemerészkedett az utcára is), és a legszakszerűbben gondozta Gyurikát. Válogatott magokkal, reszelt sárgarépával etette, és naponta "almozta" a kalitot. A délutáni szieszták alatt berekesztett ajtót-ablakot, s kiemelte őt fogságából. Gyurika néhány kör után öreg barátnője vállára vagy feje búbjára telepedett, akkor aztán beszélgettek. A madár egy régi csőrsérülése miatt kissé selypített, így a nevét majdnem ugyanúgy ejtette, mint Gyuricza néni a magáét. Ezzel különösen nagy örömöt okozott. Néha ugyan elkáromkodta magát, hiába, férfiember nevelte, de Gyuricza néni olyankor gyorsan keresztet vetett, s a dolog el volt simítva.
A szomszédok kis idő után tapasztalhatták a Gyuricza néni életében bekövetkezett változásokat. Délutánonként már nem járt le a parkba, azt az időt is Gyurikának szentelte. Míg a madár szabadon csapongott lakásszerte, Gyuricza néni erőlködve próbálta követni beteg lábaival, s imigyen perlekedtek: "Gyurrrika! Gyurrrika!" "Gyurrricza! Gyurrricza!" Gyuricza néni hadonászva utánozta a madár szárnycsapásait, s csak amikor az landolt valamely bútordarabon, pihent le kicsit ő is.
És fogyni kezdett. És már nem fogadott el a szomszédoktól süteményt, egyebet, mondván, ő már csak növényi táplálékot vesz magához, legkivált magvakat. És következtek az aggasztó jelenségek. A szomszédok láthatták a konyhaablakon át, amint Gyurika a lámpabura, Gyuricza néni a hokedli körül szárnyal. A néni még ekkor is lehetett vagy negyven kiló. A köszönéseket pedig többnyire hars Gyurrriczázással fogadta.
Egy borongós őszi napon Gyuricza néni a kalitajtó kinyitása előtt elfelejtette becsukni a konyhaablakot. Gyurika tett néhány kört a lámpa körül, majd megpihent a kredenc tetején, aztán az ablakpárkányon, végül: huss! meg sem állt az ereszcsatornáig. Onnan még visszagyurrrikázott, és végleg eltűnt szem elől.
Gyuricza néni (akit a házbéliek már csak Madárka néninek neveztek) darab ideig döbbenten állt a nyitott ablakban, aztán vállat vont, újra meg újra vállat vont, később egyre ütemesebben csapkodni kezdett karjaival, ezek már ívelten simultak oldalához, végül: huss! elhúzott ő is arra, amerre Gyurikát az égbe veszni látta.
A parkban érte utol. Gyurika őszintén megörült neki. Ugráltak, röpdöstek egymás körül, a neveiket harsogták, mindegy, a sajátjukat vagy egymásét, hiszen szinte névrokonok voltak. A padokon napfürdőző nyugdíjasok meg is beszélték egymás közt: ilyen kedvesen furcsa párt, mint ez a zöld-sárga papagáj meg a társa, a valamicskével nagyobb termetű fekete madárka, még nem látott a világ, legalábbis ők nem.
Azóta rég kitavaszodott, s ők változatlanul ott élnek a parkban. Gyurika, a beszélő papagáj és Gyuricza Piroska hajadon. Én naponta viszek magvakat nekik, hálásan néznek rám, s a park minden más madara tiszteletben tartja, hogy az a maréknyi táplálék csakis a kettőjüké.