Ugrás a tartalomhoz

A magyar helyesírás szabályai

A Wikiforrásból
(A magyar helyesírás szabályai/Tartalom szócikkből átirányítva)
A magyar helyesírás szabályai
Magyar Tudományos Akadémia
Tizenegyedik kiadás

Második (változatlan) lenyomat

Akadémiai Kiadó, Budapest 1985

Bevezetés

[szerkesztés]

Az alábbi lapokon A magyar helyesírás szabályai 1984-ben megjelent 11. kiadásának tartalma található meg. (Ezt azóta felváltotta a 2015-ben kiadott 12. kiadás, ami a https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh12 címen olvasható.) A különálló lapok a fejezeteket alkotják. A tartalomban a fejezetek mellett láthatók a bennük szereplő pontok tartományai, ezzel segítve adott pontok megtalálását.

Forrás

[szerkesztés]

Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. Elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni.

A dokumentum másolással került ide, emiatt bizonyos formázások elvesztek. A formázásokat kézzel állították helyre.

FIGYELEM! A Wikiforrás és a Wikipédia szerkesztői nem vállalnak felelősséget a kiadott és az itt megjelenő példány közötti esetleges véletlen különbségekért.

Tartalom

[szerkesztés]

A szótár és a tárgymutató itt nem található meg.