A magánossághoz

A magánossághoz szerző: Kis János

   Idvez légy, bölcsek sajátja,
Minden jó szívek barátja,
Magánosság! szép istenség,
Ki kábáknak vagy ellenség.

   Oh melly öröm veled lenni,
S szádból bölcs leckédet venni.
Melly áld igaz s tiszta szívvel,
Meglágyit s minden jót mível!

   Ezer formát tudsz venni rád,
S mindenik új szépséget ád.
Most feszegetsz mély titkokat,
Bölcs vagy, s kedvelsz tudósokat.
Majd hegyről völgyre gyorsan futsz,
Vagy szárnyadon az égbe jutsz.
Egyszer, mint pásztor, sípot vészsz,
S a tájnak Orpheusa lészsz:
Másszor szeretőnek látszol,
S mindent bájolsz mikor játszol.
Néha benned a szerelem
Barátsággá válik, s velem
Sétálván Dóris képében,
Egy elrejtett völgy mentében,
A néma erdőt éleszted,
S vetélkedésre gerjeszted
Szóddal a fülemiléket,
S vídámítod a vidéket.

   Tiéd a reggel harmatja,
Melly az új rózsát itatja;
S mikor süt a dél ereje,
Tiéd az erdők ernyeje.
Kivált mikor a nap lemegy,
S elenyész az erdő, völgy, hegy,
Tiéd a szép alkonyodás,
Kit szeret a gondolkodás.

   Mennyből az arany időnek
Angyali hozzád lejőnek;
Az ártatlanság, ritka bár,
Líliomszínben veled jár;
A vallás égi sugárként
Setét szobádba hint szép fényt;
Téged a szabadság kedvel,
S Urania zeng víg kedvvel.

   Oh, hagyj engem is bémenni
Rejtekedbe, s veled lenni!
Taníts, mint kell víg elmével
S Socrates szeretetével,
Fenyvesem magas halmáról,
Csendes andalgás karjáról,
Bécsnek kevély tornyaira
Nézni, s ezer bajaira
S bűneire emlékezni,
S viszont erdőmbe rejtezni!