A kalifa papucsa
szerző: Jókai Mór
Egyszer Abderam kalifának, ki Szaffi uralkodója volt, az a különös ötlete támadt, hogy kedvencz leányának, a szép Zehirának egyik nap hideg a keze, másik nap meleg, midőn estenden atyjának kezet csókol.
Feljegyzé magának a melegkezű napokat és a hidegkezű napokat; azután más körülményekkel összeveté s azokból valami felfedezésre jutott; hanem azt nem mondta senkinek.
A kalifa öreg ember volt már, hanem azért három dolgot szeretett még: a mákonyt, az ezeregyéjszakai meséket és a leányát.
A szép Zehira Abdallának, a cordovai mór fejedelemnek volt eljegyezve s erre Abderam nagyon büszke volt.
Estenden, midőn a kalifa a mákony édes álmait szivogatta fel tekervényes nargyle szárából, felváltva egy-egy nemes ifju apród mesélt neki Sheherezáde tündérregéiből, mind addig, míg a kalifa elaludt, s azután mellette maradt reggelig és őrizte az alvót, ki a mákony-álomból csak reggel szokott felébredni; ekkor elmondá az apródnak, hogy mit álmodott? az apród azt tartozott felirni egy nagy könyvbe.
Az a nagy könyv tele volt azzal, a mit Abderam kalifa éjről-éjre álmodni szokott.
Abderam rájött arra, hogy valahányszor az ifju Aliben kerül a virrasztás sorába, olyankor forró Zehirának esti kézszorítása.
Egy este egy pár aranynyal hímzett papucsot ajándékozott a kalifa Alibennek. A papucs sarkára aranyfejű szegekkel volt kiverve szép arab betűkben e mondás: «Kerüld a nőket».
A kalifa hálószobájából egy hosszú folyosó vezetett azon zárt termekig, mikben a rabnők és rajtuk túl Zehira herczegasszony laktak.
A folyosót és a hálótermeket magas lábakon álló mécsek világították meg, miknek gyapot-kanóczába ambra volt keverve, hogy az olajfüstöt kellemes illatával enyhítse és lángja kékes legyen, ne háborgassa a lehúnyt szemeket.
Mikor a kalifa a második ezeregyéjszakai mesénél elaludt, Aliben végig lopózott e hosszú folyosón, keresztül az alvó odaliszkok szobáján Zehira hálótereméig; és nem vette észre, hogy a folyosó és a terem fehér tafotával van bevonva, s a kalifa hálószobájának küszöbére finom miniompor van elhintve.
A szeretők szemei mindig rosszul látnak. A csillagokat nézik, a kik pedig ő rájuk nem leskelődnek s az emberi szemek csillagaitól nem tartanak.
– Kedves Aliben, ha atyám megtudná, hogy a te fejed most így az én ölemben nyugszik, mi lenne ebből a te szép fejedből?
– Fej, – nálam nélkül.
– Nem félsz-e fejedért?
– Akkor is a tied fog az lenni.
– Aliben, tudod-e, hogy mi a halál árnyékában csókolozunk?
– Akkor meglopjuk a paradicsomot. Az is a haláltól betakart csók.
– De minket nem véd a halál, hanem fenyeget. Lásd, én sokszor gondoltam arra, hogy ha atyám megtudná szerelmünk titkát, téged megöletne. Titokban öletne meg, mert azt nem volna szabad megtudni senkinek, hogy Abdallah szultán jegyesének szeretője volt, a kit kivégeztek. Ezt még a néma hóhéroknak sem volna szabad tudni. Tégedet saját kezével fog csak megölni atyám; és azt én meg fogom tudni, mert akkor engemet saját kezével fog bezárni az ezüst ajtaju palotába, hogy neked hírt ne adhassak. De én mégis tudósítani foglak téged arról, ha veszélyben forogsz, ha nem szólhatok is veled. Nézd ezt a kis üvegcsét itt az övemben, ebben egy illatszer van, a mit nálunk még nem használt senki. A fürészorrú hal beleiben találják ezt apró gyanta alakban, nagy ritkán, minden tizediknél. Szagold meg. Sajátszerű illat; a ki egyszer érzi, el nem felejti többé. Egy csepp belőle kézre, vagy ruhára egész napra áthat. Tehát erre figyelj. Ha atyám felfedezi titkunkat, engemet elhurczol, elzár; én esdekelni fogok előtte s míg kezeit csókolnám, egy cseppet ez illatszerből rájuk dörzsölök. Ő azután tégedet fog hivatni és nyájasan beszélget veled. De midőn kezet csókolsz neki és megérzed kezén ezt az illatot: tudd meg, hogy halálangyalod kezét csókoltad akkor és menekülj.
– Bohóság, szólt az ifju; a többit elmondták a csókok.
Reggel kora hajnalban felébredt a kalifa s vallásos mosódásaihoz kezdett. Aliben már akkor ismét mellette volt s ő töltötte fejére a kristályvizet, ő nyujtotta neki a törülköző kendőt és segített turbánja tekercseit ismét sipkája körül fonni.
A kalifa ezután szokása szerint elküldé, hogy ő is végezze a thüharet szerinti mosakodást és azután jőjjön vissza.
A mint Aliben eltávozott, Abderám félrevonta a szőnyeget, mely a keskeny folyosót elzáró ajtót fedezte, s vizsgálva tekinte a selyem szőnyegre a padozaton.
És ime ott voltak a fehér tafotán piros betűkkel az Aliben papucssarkára kivert betűk, visszafelé fordítva: Kerüld az asszonyt!
Egyik nyom, úgy mint a másik, tisztán kivehető betűkkel mondta utána: Kerüld az asszonyt! és ő még sem kerülte az asszonyt.
Abderam felgöngyölíté az egész tafotát, melynek tulsó vége leánya hálótermében ért czélt s belépett vele hozzá.
– Szeretett leányom; szólt ott szelid hangon Zehirához. Tegnap reggel egy fehér selyem szövetet húzattam végig termeiden és folyosódon. Tegnap délben miniomporral hintettem be ajtóm küszöbét, mely hozzád vezet. Tegnap este legkedvesebb apródomnak, Alibennek, egy pár papucsot ajándékoztam, melynek sarkára gyöngyfejü szögekkel volt kiverve e mondás: kerüld az asszonyt. És ma reggel, nézd, tele van nyomtatva ez a tafota vörös betűkkel, a mik mind azt mondják, hogy «kerüld az asszonyt».
Zehira felsikoltott.
– Kedves leányom. Palotám előtt harmincz teve áll készen, megrakva nászajándékkal; ötszáz jó lovas ül nyeregben, a ki azokat kiséri. Holnapig a tengeren leendesz, ott vár vőlegényed Abdallah – szivesen üdvözlöm őt. Erről a történetről nem fog beszélni senki, senkinek semmit.
Zehira kétségbeesetten veté magát atyja lábaihoz.
– Atyám! bocsánat, irgalom.
Abderam mosolygott.
– Hát haragszom-e én? Nem küldöm-e veled áldásomat. Bántottalak-e? Fenyegettelek-e?
– De Aliben?
– Alibent nem fogja az én parancsomra bántani senki.
– Fogadod ezt nekem?
– Allahra esküszöm.
Zehira jól tudta már, mit tesz ez esküvés? Abderam parancsára nem fogja bántani Alibent senki; – csak Abderam maga, ki magának parancsolni nem tud.
– Nyujtsd kezedet nekem e fogadásra.
– Kezemet adhatom rá.
És mialatt Zehira össze meg össze csókolta hálatelten Abderam kezét, azalatt ujjai hegyével belédörzsölé azt az illatszert, mely úgy áthat a többieken.
Abderam visszament szobájába.
Aliben ott várt reá már, szolgálatára készen.
– Jó szolgám, jőjj közelébb.
Aliben odalépett hozzá.
– Régi fogadásom, hogy azon a napon, melyen leányom vőlegényéhez elindul, azt a kardomat, melylyel Tanger alatt harczoltam, azon szolgámnak ajándékozom, ki az nap este mellettem virrasztott. Jőjj és cseréld fel a magadéval.
Aliben tudott uralkodni magán. El sem sápadt, midőn azt hallá, hogy Zehira ma indul Gibraltár felé, hol Abdallah vár reá.
Odament és megcsókolá Abderam kezét.
Akkor aztán végig futott egész testén a borzadás.
Megérezte rajta az áruló illatot, mely tudtul adá, hogy a halál angyalának kezét csókolta most.
Abderam pedig jóságos szelidséggel veregeté meg Aliben ifjú orczáját, mint a kit nagyon kényeztetnek.
– És most vedd fel a Koránt és hozd utánam: imádkozni megyünk Amadin sirjához.
Alibennek megrendült minden idege.
Ő már tudta azt, hogy mit tesz «Amadin sírjánál imádkozni», Zehira egy félelmes éjjel reszkető suttogással elmesélte azt neki:
Amadin nagybátyja volt Abderamnak s ő előtte uralkodó Szaffiban. Abderam nagybátyját megölte orozva s úgy foglalta el trónját; a megöltnek valahol síremléke volt a palotában, de azt senki sem tudta: hol?
Mikor Abderámnak egy-egy ifjú apródjára gyanúja volt, hogy rabnőinek valamelyikével édes pillantásokat váltott, azt különösen ki szokta tüntetni. Volt olyan balga közöttük, a ki ezzel társainak eldicsekedett. Legnagyobb tisztelet volt a kalifával együtt imádkozhatni egy láthatlanul eltünt, prófétának hírlett szent sírjánál, melyről senki sem tudta: hol van?
Hanem Amadin sirjától nem jött vissza egy is.
Aliben követte a kalifát, ki előtte ment, s kardját próbálta kihúzni, melyet tőle kapott. Annak a kardnak pedig az a szokása volt, hogy nem járt ki a hüvelyéből. Bele volt szegezve.
Az ifju látta, hogy ő fegyvertelenül maradt, a kalifa kardot visz magával.
Az ifju gyönge alak volt még, a kalifa egy óriás. Fegyvertelenül is szétzúzhatná emezt.
Kilencz tömör oszlop tartotta a hálóterem boltozatát; a legszélső jaspisból volt, a többi mind különböző színű.
Abderam parancsolá Alibennek, hogy a jaspis oszlopot taszítsa félre.
Az oszlop engedett, s arra az oszlop alatti széles márványtábla rejtett rugókon felemelkedék. Alatta tíz márványlépcső látszott.
A kalifa Aliben vállára tette kezét s végig haladt vele a lépcsőkön.
Midőn leértek egy sötét boltozatba, melyet egyetlen örök lámpa világított meg a naphta lángjával, parancsolá neki, hogy keresse föl a halálra menendők szúráját.
Így szokta mindig azokkal, a kiket elemésztett: előbb imádkoztatá őket.
A sötét rejtek közepén volt egy nagy vas pinczeajtó, mely egy mély nyilást rejtett, e mély fülkében feküdt Amadin és még mások.
Abderam felnyittatá Alibennel a vasajtót. Folyvást kedves gyermekének nevezte őt és szülőiről kérdezősködött. Azután inte neki, hogy menjen utána a sirboltba.
A koporsó Aliben számára is készen állt már. Abderam pallosa ki volt fenve hozzá. Az ima végeztével, midőn áldozata lehajol az alkoránra, hogy azt megcsókolja, akkor szokta annak egy ütéssel a fejét lecsapni.
De abban a perczben, a mint a kalifa elől belépett az üregbe, Aliben rácsapta a vasajtót, s keresztül tolta előtte a nehéz reteszt. Azután fölsietett az üregből, s a félretolt jaspis-oszlopot ismét helyére tolta.
* * *
A szép Zehira menyegzőjéhez készült; rabnői gyöngyöket fűztek hajába; kezében két kis üvegcsét tartogatott; az egyik szerelmi bájital volt, melytől a vér sebesebben lobog, a másik halálital, melytől a vér megáll. Amaz piros volt, emez zöld.
Künn a palota udvarán nagy zaj támadt; reszkető eunuch rohant be, arcza fekete, ajka fehér az ijedelemtől s rémülten rebegé:
– A kalifát elragadták az angyalok az égbe; Alibent élteti a nép új kalifa gyanánt.
Zehira felugrott, elhajítá a zöld üveget s kiüríté a pirosat.
– Éljen az új kalifa!