A lap feldolgozottságának foka

A gonosztevő

A Wikiforrásból
A gonosztevő
szerző: Anton Pavlovics Csehov, fordító: Szabó Endre

     A vizsgálóbíró előtt egy kis sovány, rongyos paraszt áll, foltozott nadrágban, tarka flanellingben. Szőrös, himlőhelyes arca s szeme, amely alig látszik a vastag, sűrű szemöldök alatt, kedvetlenséget, lehangoltságot árul el. Fejét mint valami kucsma borítja a rég nem fésült, csapzott haj, ami még durvábbá teszi külsejét. Lába meztelen.
     – Gyenyisz Grigorjev – kezdi a vizsgálóbíró –, lépj közelebb, és felelj kérdéseimre. Folyó év július hó 7-én Ivan Szemjonov Akinfov pályaőr reggel végigmenvén vonalán, a 141. versztánál rajtakapott téged, amint egy anyacsavart szedtél ki, amellyel a sínt erősítik oda a talpfához. Íme, ez az a csavar. Emiatt aztán téged le is tartóztatott. Igaz-e?
     – Tessék?
     – Úgy történt-e a dolog, amint az Akinfov előadta?
     – Tudni való, hogy valami történt.
     – Jól van. No, mármost az a kérdés, minek szedted ki ezt a csavart?
     – Tessék?
     – Ne tessékezz, hanem felelj a kérdésemre: minek szedted ki a csavart?
     – Ha nem lett volna rá szükség, nem szedtem volna ki – mormogta Gyenyisz, a mennyezetre sandítva.
     – De minek kellett neked az a csavar?
     – A csavar? Hát mink a csavarokból nehezéket csinálunk.
     – Ki az a mink?
     – Mink, a nép . . . A klimovszki parasztok, tudniillik.
     – Hallod-e, barátom! Ne tettesd magad félbolondnak, hanem beszélj érthetően. Nekem itt hiába hazudozol holmi nehezékről.
     – Életemben még nem hazudtam, hát éppen most hazudnék?! – dünnyögte Gyenyisz, sűrűn hunyorgatva.
     – Hát tán azt hiszi a tekintetes úr, hogy nehezék nélkül lehet valamit csinálni? Ha az ember gilisztát vagy kishalat húz a horogra, hát talán az lemegy a víz fenekére nehezék nélkül? Aztán még hogy én hazudok ! – nevetett Gyenyisz. – Elviheti az ördög a gilisztát, ha a víz tetején úszik. Sügér, csuka, menyhal mind a víz fenekén tanyázik, amelyik horog fent úszik, azt csak a tomolyka kapja el, az is ritkán; a mi folyónkban pedig nincs tomolyka. Az a szélesebb vizet szereti.
     – De minek mesélsz te nekem a tomolykáról?
     – Tessék? Hiszen a tekintetes úr kérdezősködik. Nálunk az urak is így halásznak. A legtapasztalatlanabb gyerek sem halászik nehezék nélkül. No persze az olyan, aki nem érti a dolgot, nehezék nélkül is elmegy horgászni. Bolondnak hiába van a törvény.
     – Tehát te azt mondod, azért szedted ki az anyacsavart, hogy nehezéket csinálj belőle?
     – Hát ugyan minek másnak? Csak nem akartam tán játszani vele?
     – De hiszen ha csak nehezék kellett neked, hát arra vehettél volna magadnak egy darab ólmot, egy puskagolyót. .. vagy valami vasszöget. . .
     – Ólmot nem talál az ember úton-útfélen, azt venni kell, a vasszög pedig nem alkalmas . . . a csavarnál nincs jobb. . . Nehéz is, lyuk is van rajta. . .
     – Ez az ember egész bolondnak tetteti magát. . . Mintha csak tegnap született volna, vagy az égből pottyant volna a földre. Nem érted hát, te ostoba, mire vezethetett volna annak a csavarnak az eltávolítása? Ha nem veszi észre a pályaőr, hát kisiklik a vonat, s emberhalál történhet. És te embereket öltél volna meg!
     – Isten őrizzen engem attól, tekintetes uram. Miért ölnék én embert? Tán pogány vagyok én, vagy valami gonosztevő? Istennek legyen hála, jó uram, szép időt megéltem már, és soha senkit nemhogy meg nem öltem, de ilyesmi még csak eszem ágában sem volt . . . Szűzanyám, irgalmazz . . . Ugyan hova gondol, tekintetes uram !
     – Hát mit gondolsz, mitől szoktak kisiklani a vonatok? Csak két-három anyát kell lecsavarni, s már megvan a szerencsétlenség.
     Gyenyisz elmosolyodik, és hitetlenül sandít a vizsgálóbíróra.
     – Ugyan! Hány esztendeje már, hogy az egész faluval együtt szedegetjük a csavarokat, és a Jóisten mégis megőrzött bennünket a bajtól. . . s még azt tetszik mondani, hogy a vonat kisiklik . . . emberölés . . . Igen, ha elvinném a sínvasat, vagy – teszem azt – egy gerendát fektetnék keresztül a síneken, no hát akkor talántán felfordulna a vonat, de így. . . egy anyacsavar miatt! Á, dehogy!
     – De értsd meg már, hogy ezzel erősítik a síneket a talpfákhoz.
     – Hiszen értem én. Csakhogy nem szedjük ám mi ki mindet. . . hagyunk is ott. . . Nem csináljuk mink azt ész nélkül. . . értjük mi azt. . .
     Gyenyisz egyet ásít, s keresztet vet a szájára.
     – A múlt esztendőben ki is siklott itt egy vonat. Most már érthető, hogy miért – szól a vizsgálóbíró.
     – Tetszik parancsolni?
     – Azt mondom, hogy most már érthető, miért siklott itt ki tavaly egy vonat . . . Most már értem.
     – Hát hiszen azért tanult ember a tekintetes úr, hogy egyet-mást megértsen... Tudja az Úristen, hogy kinek adjon észt és értelmet. Lám, a tekintetes úr mindjárt rájön, hogy miben áll a dolog, a pályaőr pedig, minthogy maga is minden értelem nélkül való paraszt, csak galléron ragadja és cipeli az embert . . . Pedig előbb meg kéne neki gondolni a dolgot, s csak azután nyakon csípni a szegény embert. Hiába, a parasztnak csak parasztesze van. Azt is tessék beírni, tekintetes uram, hogy a pályaőr kétszer pofon ütött, egyszer meg mellbe vágott . . .
     – Mikor nálad kutatást tartottak, hát még egy másik anyacsavart is találtak nálad. Hát ezt a másikat hol és mikor csavartad le?
     – Azt a csavart tetszik érteni, akit a kis vörös láda alatt leltek meg?
     – Nem tudom, hogy hol, elég az, hogy nálad találták . . . Mikor csavartad azt le?
     – Azt nem én csavartam le . . . azt Ignaska adta nekem, a félszemű Szemjon fia. . . De én arról beszélek, aki a láda alatt volt, s arról, aki az udvaron a szánkóban hányódik: ezeket én Mitrofannal együtt csavartam le.
     – Micsoda Mitrofannal?
     – Petrov Mitrofannal . . . Nem tetszett még felőle hallani? Húzóhálót köt, és eladja az uraknak. Neki sok ilyen csavarra van szüksége. . . Ha jól számítjuk, minden ilyen hálóhoz legalább tíz darab.
     – Hallod-e: a büntetőtörvény 1081. szakasza azt mondja, hogy a vasútnak minden szándékos megrongálása, amelyből baj származhatik az arra haladó vonatra, s amelynek elkövetéséről a tettes tudhatja, hogy szerencsétlenség lehet belőle. . . érted-e: ha tudta! – te pedig tudhattad, hogy mi következik a tettedből! –, egyszóval minden ilyen rongálás kényszermunkával és számkivetéssel büntetendő.
     – No persze, ezt már a tekintetes úr jobban tudja. . . A magamfajta tanulatlan ember hogyan értené meg ezt?
     – Te mindent megértesz ! Csak hazudozol, tetteted magad!
     – Már minek hazudnék! Tessék megkérdezni a faluban, ha nem tetszik nekem hinni. . . nehezék nélkül csak keszeget, vagy ami még rosszabb: csak cigányhalat lehet fogni, de nehezék nélkül még az sem kapja be a horgot. . .
     – No, mondj még valamit a tomolykáról is ! - szólt a vizsgálóbíró elmosolyodva.
     – Tomolyka nálunk nincs. Ha nehezék nélkül eresztjük le a horgot, legfeljebb fehérhalat fogunk, azt is ritkán.
     – No, elég!
     Csend következik. Gyenyisz egyik lábáról átnehezedik a másikra, nézi a zöld posztóval borított asztalt, és szaporán pislog, mintha nem is a zöld posztóra nézne, hanem a napba. A vizsgálóbíró gyorsan ír. . .
     – Elmehetek? – kérdi némi szünet után Gyenyisz.
     – Nem, kénytelen vagyok letartóztatni téged, és börtönbe csukatni . . .
Gyenyisz abbahagyja a pislogást, és felhúzza bozontos szemöldökét, kérdőn néz a bíróra.
     – Már hogyhogy a börtönbe? Tekintetes uram! Én arra nem érek rá, nekem a vásárra kell mennem, meg kell kapnom Jegortól a szalonnámért a három rubelt . . .
     – Hallgass, ne zavarj !
     – A börtönbe! Ha volna miért: szívesen elmennék, de így . . . ugyan miért ? Úgy hiszem: se nem loptam, se nem verekedtem. . . Ha tán az adó miatt volna kétség, hát ne tessék hinni a sztarosztának, tekintetes uram… Tessék megkérdezni a jegyző urat. . . A sztaroszta igencsak ravasz ember . . .
     – Hallgass !
     – Hiszen hallgatok – dünnyögte Gyenisz –, de hogy a sztaroszta hazudik, arra kész vagyok megesküdni . . . Hárman vagyunk testvérek: Kuzma Grigorjev, Jegor Grigorjev, no meg én, Gyenyisz Grigorjev. . .
     – Ne zavarj már! Hej, Szemjon – kiált ki a vizsgálóbíró –, vezesd el a foglyot!
     – Hárman vagyunk testvérek - motyogja Gyenyisz, miközben két tagbaszakadt, fegyveres őr közrefogja, és kivezeti a szobából –, de egyik testvér nem felelős a másikért… Kuzma nem fizet, s te felelj érte, Gyenyisz . . . Hát ez igazság! Meghalt a mi Istenben boldogult tábornok urunk. . . nincs, aki megtanítsa a bíró urakat. Hiszen észszel kéne bíráskodni, nem csak úgy látszatra, hallomás után... Nem bánnám én, ha deresre húznának is, csak volna miért, csak lelkiismeret szerint...