A falon át

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A falon át
szerző: Somlyó Zoltán

Lehullt az éjnek súlyos szárnya.
Alszik a pesti bérkaszárnya.

A sok meghajszolt, fáradt lélek:
urak, nagyságák, bús cselédek.

Pihen a gond, a bú, a kétség,
ágyára nyomta a sötétség.

Ilyenkor nyújtja ezüsttálon
bő kincseit az édes álom...

Ilyenkor, végre valahára
jegygyűrű fut a lány ujjára...

Csönd... csak egy árva macska nyávog.
Én is eloltom a világot.

Tegyük holnapra el a mát!...
... Egy jaj-t hallok a falon át...