A csendes élet

A csendes élet szerző: Csokonai Vitéz Mihály

      A Kleist ódái közűl

  Már a fergetegek dühe
Megszűnt, és az üveglő
Zúzon nem pirosollanak
Át a fenyvesek ágai.
A jégtől szabadúlt patak
Alján látni csigát, gyepet
S apró lenge virágokat.
A bükkök magas erdejét
A sűrű, lobogó levél
Éjjellel fedi bé megint.
Itt ingerl sok ezer futó
Hang közt a csalogánynak
Zengő dalja az ágakon.
Itt a rétre az esti szél
A zőld rózsabokorból
Áldott illatokat lehell.
Ottan a ragyogó patak
Habján a kivirágozott
Bokrok képzete tűndököl,
És fut, mint maga a part,
Mint a nádasok a halász
Elsuhanó ladikától.

  Pajtás! hagyd el a harcokat,
A fegyverropogást kerűld,
Itt a kedvre való idő!
Érezd a ligetek között
Azt a gyenge gyönyörködést,
Melytől messze van a vitéz
S a lágy udvari emberek.
Mit használ, mikor az hadi
Tisztesség szesze részegít?
[S ordó láncok alatt gebedsz
Vídámon iszonyodni
A koszorút viselő bakoktól?]
Mit használ, ha aranyba vont
Fényes fegyverek őrizik
Sírhalmod! ha ijesztő
Páncélban emelik fel
Márványból hadi képedet?

  Achill, és maga Hannibál
Szintúgy kénytelen az halál
Éjjét végigaludni,
A mely engem is egykor,
A végzés akaratjaként,
Vak kárpitja alá takar.
És így én is egyenlő
Leszek holtom után vele;
A főldön pedig édesebb
Boldogságba' foly életem.
Ő csak vérbe kevert mezőt
Látott, és csak az ég fedé
Altában, s paizsok, nyilak
És dárdák ropogásai
Zörgöttek füle mellett.
Őmellőle futottanak
Játék, tréfa, gyönyörködés
És Cypris deli gyermeke.

  Én a tarka virággal
Hímzett rétbe' tekintgetem
A rám integető egert,
A hozzám nevető berek
Ékességeit, a fejér
Nyárfák lengeteg ágait
S a vőlgyben zuhogó folyást.
Alszom rózsalevél alatt
S hallom daljaidat, Chloe,
A melyekre lecsendesűl
A zengő Philoméla
És leskődve figyelmezik. ─
Környűlem csak öröm lebeg.

  Kis Phillis, ha te engemet
Meglátsz, a ligetekbe' búvsz,
Én vígyázva kereslek,
Mégis rád nem akadhatok:
Míg majd a leveles bokor
Zőld ernyőibe csíntalan
Kuccantásod elárúl.