58. szonett
Ments’ isten, ki raboddá tett először,
Hogy élved óráit figyelve lessem;
Vagy számom merjem kérni hol időzöl:
Alattvalód ilyet hogyan tehessen?
Oh hadd szenvedjem (kész szolgád gyanánt)
Szabadságod bilincses távolát;
Türelmem elbír mindent egyaránt,
És bűnödért nem illet még se vád.
Légy hol akarsz: szabadság-leveled
Oly tág, hogy az időt te szabd magad;
Tedd a mi tetszik: a jog a tied
Hogy a fölmentést bűnödnek megadd.
Szolgád vagyok, s bár kész pokol kinoz,
Nem gáncsolom tetted ha jó, ha rosz.