1950. évi I. törvény

A Wikiforrásból
1950. évi I. törvény

Az 1950. évi I. törvény a nép által megválasztott tanácsokról, és azoknak jogköréről szól.


A tanácsokról

A szocializmus útján haladó Magyar Népköztársaság olyan államszervezetet épít, amely biztosítja a dolgozók tevékeny és állandó közreműködését az államhatalom gyakorlásában és az államigazgatás munkájában, közelebb viszi az ügyintézést a dolgozó tömegekhez és következetesen érvényesíti a szocialista törvényesség elveit.

A Magyar Népköztársaság országgyűlése azt Alkotmányban megállapított elveknek megfelelően megvalósítja a demokratikus államszervezet legmagasabbrendű formáját: a tanácsok rendszerét.

I. Általános rendelkezések

1. § A helyi tanácsok a dolgozó nép köréből a széleskörű demokrácia alapelvei szerint választott és a demokratikus centralizmus elveinek megfelelően egymás alá és fölé rendelt szervek, amelyek működési területükön a dolgozó nép egységes államhatalmát képviselik, biztosítják a tervszerűséget az állami élet minden vonatkozásában, ellátják a gazdasági, társadalmi és kulturális vezetés feladatait, valamint általában az államigazgatás helyi tennivalóit.

2. § (1) A helyi tanácsok munkájukban közvetlenül a lakosságra támaszkodnak, biztosítják a dolgozók tevékeny részvételét, kezdeményezését és ellenőrzését az államhatalom helyi gyakorlásában (Alkotmány 32. §).

(2) A tanácsok, mint a dolgozók legszélesebb tömegszervezetei, feladataik ellátásában a dolgozók egyéb tömegszervezeteivel szorosan együttműködve, a Magyar Dolgozók Pártjának vezetésével mozgósítják a lakosságot a társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységben való fokozottabb részvételre.

3. § (1) A Magyar Népköztársaság területe államigazgatási szempontból megyékre, járásokra, városokra és községekre tagozódik, a nagyobb városok igazgatási kerületekre oszthatók (Alkotmány 29. §).

(2) E területi tagozódásnak megfelelően az államhatalom helyi szervei a megyei tanács, a járási tanács, a városi tanács, a községi tanács és a városi kerületi tanács (Alkotmány 30. §).

(3) Helyi tanácsot kell alakítani minden megyében, minden járásban, minden városban, valamint a minisztertanács által meghatározott városi kerületben és rendszerint minden olyan községben, amelynek lakossága az ötszáz főt eléri.

4. § (1) A megyei tanács működési köre kiterjed a megye területéhez tartozó valamennyi járásra, városra és községre.

(2) A Magyar Népköztársaság fővárosában: Budapesten szervezett városi tanács a megyei tanáccsal esik egy tekintet alá.

5. § A járási tanács működési köre kiterjed a járás területén fekvő valamennyi városra és községre.

6. § A minisztertanács kivételesen egyes nagyobb városokat kivehet a megyei vagy a járási tanács működési köre alól. Ezeknek a tanácsai a megyei, illetve járási tanácsokkal esnek egy tekintet alá.

7. § A városi tanács működési köre a város területére terjed ki.

8. § (1) Budapesten kerületenkint városi kerületi tanácsot kell felállítani.

(2) Városi kerületi tanácsokat kell szervezni olyan városokban is, amelyek a minisztertanács rendelkezése szerint igazgatási kerületekre oszlanak.

(3) A városi kerületi tanács működési köre a városi igazgatási kerületre terjed ki.

9. § (1) A községi tanács területére terjed ki.

(2) Az ötszáz főnél kevesebb lakosú több község részére rendszerint közös községi tanácsot kell alakítani.

10. § (1) Valamennyi helyi tanács legfelsőbb fokon az országgyűlés és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa alá van rendelve.

(2) A helyi tanácsok munkájának főfelügyelete és általános irányítása, úgyszintén működésük összhangba hozatala a minisztertanács feladata.

(3) A Budapesti városi tanács, a megyei tanácsok és a megyei tanácsokkal egy tekintet alá eső városi tanácsok közvetlenül a minisztertanácsnak, a járási tanácsok és a járási tanácsokkal egy tekintet alá eső városi tanácsok közvetlenül a megyei tanácsnak, a városi és a községi tanácsok közvetlenül a járási tanácsnak vannak alárendelve.

(4) A városi kerületi tanácsok közvetlenül a városi tanács alá vannak rendelve.

11. § (1) A minisztertanács az illetékes megyei tanács meghallgatása után esetenkint dönt abban a kérdésen, hogy melyik városi tanácsot kell közvetlenül a minisztertanácsnak, illetőleg közvetlenül a megyei Tanácsnak alárendelni és hogy mely községekben kell közös községi tanácsot felállítani.

(2) A minisztertanács döntésénél figyelembe veszi a terület nagyságát, a lakosság számát, a politikai és gazdasági fejlettség fokát, a tervgazdálkodás érdekeit.

12. § A megyék, járások, városok és községek igazgatási határait, valamint a városoknak igazgatási kerületekre osztását az érdekelt megyei tanács meghallgatása után a minisztertanács állapítja meg.

II. A helyi tanácsok és a végrehajtó-bizottságok megalakítása és szervezete

13. § (1) A helyi tanácsok tagjait az illető terület választópolgárai négy évi időtartamra választják az országgyűlési képviselők választására megállapított alapelvek szerint. A helyi tanácsok tagjait az illető terület választópolgárai a törvénynek megfelelően visszahívhatják (Alkotmány 30. §).

(2) A helyi tanács tagjainak választására és visszahívására vonatkozó szabályokat külön törvény állapítja meg.

(3) Minden politikai, gazdasági vagy egyéb tevékenység, illetőleg magatartás, amely ellentétben áll a dolgozók érdekével, összeférhetetlen a helyi tanácsi tagsággal.

14. § (1) A budapesti városi tanács tagjainak száma 251,

a megyei tanácsoké legalább 61 és legfeljebb 91,

a járási tanácsoké legalább 41 és legfeljebb 81,

a városi tanácsoké legalább 51 és legfeljebb 101,

a budapesti városi kerületi tanácsoké legalább 51 és legfeljebb 101,

A városi kerületi és a községi tanácsoké legalább 21 és legfeljebb 101.

a városi kerületi és a községi tanácsoké legalább 21 és legfeljebb 101.

(2) Minden tanácsba a tagokon felül póttagokat is kell választani. A póttag száma legalább feleannyi, de legfeljebb ugyanannyi, mint a tagoké.

(3) Az egyes helyi tanácsok tagjainak és póttagjainak számát a helyi viszonyokhoz mérten a közvetlen felettes tanács, a megyei tanácsokét a minisztertanács határozza meg.

15. § (1) A helyi tanács tagja a tanács feladatkörébe tartozó bármely kérdésben javaslatot tehet a tanácsnak és általában a tanács elé tartozó bármely kérdés megvitatását kívánhatja.

(2) A tanács tagja a végrehajtó-bizottsághoz vagy annak tagjaihoz feladatkörükbe tartozó minden ügyben kérdést intézhet, amelyre a tanács ülésén vagy ülésén kívül írásban felvilágosítást adni kötelesek.

(2) Köteles a tanács tagja a választókkal állandó kapcsolatot fenntartani, a választókat munkájába közvetlenül bevonni és a választókat tevékenységükről időnkint tájékoztatni.

17. § (1) A helyi tanácsok végrehajtó és intézkedő szervei a végrehajtó-bizottságok, amelyeket a helyi tanácsok tagjaik sorából választanak (Alkotmány 33. §).

(2) A végrehajtó-bizottságot a helyi tanács első ülésén választja meg.

(3) A végrehajtó-bizottságokat vagy azok tagjait a helyi tanácsok visszahívhatják (Alkotmány 33. §).

(2) A végrehajtó-bizottságot a helyi tanács első ülésén választja meg.

(3) A végrehajtó-bizottságokat vagy azok tagjait a helyi tanácsok visszahívhatják (Alkotmány 33. §).

(4) A végrehajtó-bizottság tagjainak megválasztásához és visszahívásához a közvetlen felettes tanács jóváhagyása szükséges. A megyei végrehajtó-bizottság tagjainak megválasztását és visszahívását a minisztertanács hagyja jóvá.

18. § (1) A végrehajtó-bizottságok tagjainak száma

a budapesti tanácsnál legalább 11 és legfeljebb 19,

megyékben legalább 11 és legfeljebb 17,

járásokban legalább 9 és legfeljebb 5,

városokban és Budapest városi kerületi tanácsainál legalább 7 és legfeljebb 16,

városi kerületekben és községekben legalább 5 és legfeljebb 9.

(2) Az egyes végrehajtó-bizottságok tagjainak számát a helyi viszonyokhoz mérten a közvetlen felettes tanács, a megyei tanácsoknál a minisztertanács határozza meg.

19. § A végrehajtó-bizottság működését a helyi tanács megbízatásának lejárta után is folytatja mindaddig, amíg az újjáalakult helyi tanács végrehajtó-bizottságát meg nem választja.

21. § A végrehajtó-bizottságok közvetlenül felelősek a helyi tanácsoknak és a felsőbb tanácsok végrehajtó-bizottságainak. Kötelesek munkájukban az államigazgatás felsőbb szerveinek rendelkezéseit megtartani (Alkotmány 33. §). A megyei tanács végrehajtó-bizottsága közvetlenül a megyei tanácsnak és a minisztertanácsnak felelős.

21. § (1) A helyi tanács az egyes osztályok (46. §) munkájának támogatása és ellenőrzése céljából, úgyszintén egyes különleges feladatokra tagjai sorából állandó bizottságokat alakít.

(2) Az állandó bizottságok tagjainak megbízatása a tanács működésének befejezéséig tart; a tanács a bizottságok összetételét bármikor megváltoztathatja.

(3) Az állandó bizottság tanácsadó és véleményező szerv. Azt osztályok mellett alakított állandó bizottságok ellenőrzik az osztály munkáját; az osztály ügyintéző tevékenységét azonban részben sem vehetik át és ügydöntő határozatot nem hozhatnak.

(4) Az állandó bizottság működéséről és az osztály munkájával kapcsolatos tapasztalatairól a végrehajtó-bizottságnak számol be; szükség esetén közvetlenül a tanácsnak is tehet jelentést.

22. § Egyes különleges ügyek előkészítésére vagy intézésének ellenőrzésére tagjai sorából a tanács ideiglenes megbízatással külön bizottságokat küldhet ki. Az ideiglenes bizottságok tekintetében az állandó bizottságokra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

23. § A helyi tanács működéséről annak tagjai kötelesek a választóknak évenkint legalább kétízben beszámolni.

24. § A helyi tanácsok tagjainak költségmegtérítésére vonatkozó rendelkezéseket a minisztertanács állapítja meg.

25. § (1) A Népköztársaság Elnöki Tanács feloszlathatja azt a helyi tanácsot, amelynek működése az alkotmányba ütközik vagy a dolgozó nép érdekeit súlyosan veszélyezteti (Alkotmány 20. §).

(2) A helyi tanács feloszlatásával a végrehajtó-bizottság megbízatása is megszűnik.

(3) Az új választás megtartásáig a közvetlen felettes helyi tanács – megyei tanács feloszlatása esetén a minisztertanács – ideiglenes végrehajtó-bizottságot jelöl ki.

III. A helyi tanácsok és a végrehajtó-bizottságok feladatai

26. § A helyi tanácsok működésük területén az alkotmányosan hozott jogszabályok és a felsőbb szervek által meghatározott keretek között gyakorolják államhatalmi tevékenységüket (Alkotmány 31. §).

27.§ A helyi tanács feladatai különösen:

1. a helyi gazdasági, társadalmi és kulturális tevékenység vezetése,

2. a törvények és a felelős rendeletek végrehajtása,

3. az alárendelt államhatalmi és államigazgatási szervek irányítása és ellenőrzése,

4. az állami rend és a közvagyon védelmének elősegítése,

5. a dolgozók jogainak oltalmazása,

6. a helyi gazdasági terv és költségvetés megtárgyalása és elfogadása, azok végrehajtásának ellenőrzése,

7. a helyi jellegű gazdasági vállalatok munkájának irányítása és ellenőrzése.

8. a dolgozók szövetkezeteinek támogatása,

9. az alsóbb tanácsokhoz általános jellegű irányítást tartalmazó utasítások kiadása,

10. a végrehajtó-bizottság megválasztása és a bizottságnak vagy tagjainak visszahívása (17. §),

11. az alsóbb végrehajtó-bizottság és tagjai megválasztásának és visszahívásának jóváhagyása (17. és 39. §),

12. a tanács állandó és ideiglenes bizottságainak megalakítása (21. és 22. §),

13. a jogszabályok által meghatározott esetekben a végrehajtó-bizottság határozatai ellen irányuló jogorvoslatok elbírálása (53. §),

14. § a törvény által meghatározott esetekben az alsóbb tanácsok rendeleteinek, határozatainak vagy intézkedéseinek megsemmisítése és megváltoztatása (55. §),

15. intézkedés a jogszabállyal hatáskörébe utalt minden ügyben.

28. § A helyi tanácsi működési területükre kiterjedő hatállyal olyan állandóbb jellegű szabályozást igénylő jelentős kérdésben, amely feladatkörüket nem haladja meg. A szabályrendelet alkotásának különösen a törvények és a felsőbb rendeletek végrehajtása körében van helye. A szabályrendeletek nem ellenkezhetnek a törvénnyel, a törvényerejű rendelettel, a minisztertanács, a miniszterek rendeletével vagy a felsőbb tanácsok szabályrendeleteivel.

29. § (1) A szabályrendeleteket a végrehajtó-bizottság elnöke és titkára írják alá és azokat – jóváhagyás után – a helyi szokásoknak megfelelően (hírlapi közzététel, kifüggesztés, falragasz, dobszó stb. útján) ki kell hirdetni. A szabályrendelet – amennyiben eltérő intézkedést nem tartalmaz – kihirdetésével lép hatályba.

(2) A szabályrendeletet kihirdetése előtt jóváhagyás végett a felsőbb végrehajtó-bizottsághoz – a megyei szabályrendeleteket a minisztertanácshoz – kell felterjeszteni. Ha a felsőbb végrehajtó-bizottság – illetőleg a minisztertanács – a felterjesztéstől számított tizenöt nap alatt a szabályrendeletre nem nyilatkozik, azt jóváhagyottnak kell tekinteni és intézkedni lehet kihirdetése iránt.

(3) A kihirdetett szabályrendeletet haladéktalanul meg kell küldeni az ügy tárgya szerint érdekelt miniszternek, valamint a felsőbb végrehajtó-bizottságnak, megyei szabályrendeletet a minisztertanácsnak.

30. § (1) Ha a helyi tanács nem ülésezik, feladatkörét a végrehajtó-bizottság gyakorolja.

(2) A végrehajtó-bizottság egyéb feladatai különösen:

1. a helyi gazdasági terv és a költségvetés összeállítása,

2. a szabályrendeletek tervezetének megszerkesztése,

3. gondoskodás a választóknak beszámoló tartásáról (23. §),

4. az alsóbb tanácsok szabályrendeleteinek jóváhagyása (29. §),

5. a helyi tanács üléseinek összehívása és a napirend összeállítása (33. és 34. §),

6. javaslattétel az osztályok megalakítása iránt, illetőleg az osztályok megalakítása (47. §),

7. a helyi tanács hivatali alkalmazottaik kinevezése, áthelyezése, elbocsátása, felettük a felügyeleti és a fegyelmi jogkör gyakorlása, az alsóbb végrehajtó-bizottságtól származó kinevezések, áthelyezések és elbocsátások jóváhagyása (51. §),

8. a jogszabályok által meghatározott esetekben az alsóbb végrehajtó-bizottság határozatai ellen irányuló jogorvoslatok elbírálása (53. §),

9. a törvény által meghatározott esetekben az alsóbb végrehajtó-bizottságok intézkedéseinek megsemmisítése és megváltoztatása (56. §),

10. az államigazgatás helyi feladatainak intézése.

31. § (1) Kizárólag a tanács jogosult a határozathozatala:

1. a végrehajtó-bizottság tagjainak megválasztása és visszahívása,

2. a helyi gazdasági terv és költségvetés elfogadása,

3. az állandó és az ideiglenes bizottságok megalakítása,

(4) a jogszabály vagy felsőbb tanács rendelkezése folytán kizárólag a tanács jogkörébe utalt egyéb ügyek tárgyában.

(2) Ha a szabályrendeletet a tanács nevében a végrehajtó-bizottság hozza meg, azt a tanács ülésén be kell mutatni.

IV. A helyi tanácsok és a végrehajtó-bizottságok működése

32. § A helyi tanácsok a szükséghez képest tartanak ülést; a megyei tanácsnak három havonként, a járási, a városi és a városi kerületi tanácsok kéthavonként, a községi tanácsok havonként legalább egyszer kötelesek ülést tartani.

33. § (1) A helyi tanács ülését a végrehajtó-bizottság határozata alapján a végrehajtó-bizottság elnöke hívja össze.

(2) A helyi tanács tagjai egyharmadának kívánságára az ülést össze kell hívni.

34. § A helyi tanács ülésének napirendjét a végrehajtó-bizottság állítja össze. A napirendet a helyi tanács hivatalos helyiségében közszemlére kell tenni és azt meg kell küldeni a tanács tagjainak és a felettes végrehajtó bizottságnak. A napirendet a tanács módosíthatja.

35. § A tanács ülését a végrehajtó-bizottság elnöke vezeti.

36. § (1) A tanács ülései általában nyilvánosak. Rendkívüli esetben a tanács a zárt ülés tartását is elhatározhatja.

(2) A tanács ülésein tanácskozási joggal részt vehetnek azok is, akiket a tanács vagy a végrehajtó-bizottság az ülésre meghív.

(3) A felettes végrehajtó-bizottság és a miniszterek kiküldöttei - az utóbbiak az ügykörüket érintő kérdésekben - meghívás nélkül is jogosultak tanácskozási joggal az ülésen részt venni.

(4) Az osztályok vezetői kötelesek a tanács ülésein részt venni és a kívánt felvilágosításokat megadni.

37. § (1) A tanács akkor határozatképes, ha az ülésen a tagok többsége jelen van.

(2) Határozatait a tanács szótöbbséggel hozza; szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

38. § (1) Az ülésről a tanácskozás lényegét és a hozott határozatokat magában foglaló jegyzőkönyvet kell készíteni.

(2) A jegyzőkönyvet a végrehajtó-bizottság elnöke, titkára és az elnök által felkért két tanácstag írja alá.

39. § (1) A végrehajtó-bizottságok élén elnök áll, a bizottság ügyvitelét az elnöknek alárendelt titkár intézi (Alkotmány 33. §).

(2) A végrehajtó-bizottság első ülésén saját tagjaiból választja meg elnökét, az elnök helyettesét (helyetteseit) és a bizottság titkárát.

(3) Az elnök teendőit akadályoztatása esetén az elnökhelyettes látja el.

(4) Az elnököt, az elnökhelyettest és a titkárt a végrehajtó-bizottság visszahívhatja.

(5) Az elnök, az elnökhelyettes és a titkár megválasztását és visszahívását a közvetlen felettes tanács – megyei végrehajtó-bizottság esetében a minisztertanács – hagyja jóvá.

40. § A végrehajtó-bizottság a szükségekhez képest, hetenkint azonban legalább egyszer tart ülést. Az ülést az elnök hívja össze.

41. § (1) A végrehajtó-bizottság ülésén a tagokon kívül tanácskozási joggal az vehet részt, akit arra a végrehajtó-bizottság meghív.

(2) A felettes végrehajtó-bizottság és a miniszterek kiküldöttei - az utóbbiak az ügykörüket érintő kérdésekben - meghívása nélkül is jogosultak az ülésen tanácskozási joggal részt venni.

42. § (1) A végrehajtó-bizottság akkor határozatképes, ha az ülésen a tagok többsége jelen van.

(2) A végrehajtó-bizottság szótöbbséggel határoz; szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

43. § (1) A végrehajtó-bizottság üléseiről a tanácskozás lényegét és a hozott határozatokat magában foglaló jegyzőkönyvet kell felvenni.

(2) A jegyzőkönyvet az elnök és a titkár írják alá.

44. § A végrehajtó-bizottság a helyi tanácsnak működéséről beszámolni köteles.

45. § A helyi tanácsok és a végrehajtó-bizottságok üléseinek és tanácskozásainak rendjét részletesen szabályozó ügyrendet a minisztertanács állapítja meg.

V. A helyi tanácsok hivatali szervei

46. § (1) A végrehajtó-bizottság hivatali szervezete keretében szakigazgatási ágak szerint osztályokat kell szervezni.

(2) Az osztályok számát és ügykörét általában a szakigazgatási ágak szerint kell megállapítani. Az adottságokhoz képest – különösen az alsóbb végrehajtó-bizottságoknál – több igazgatási ágat egy osztályban lehet összevonni.

(3) A községi végrehajtó-bizottságnál osztályokat szervezni nem szükséges.

47. § (1) Az osztályok számát és ügykörét a végrehajtó-bizottság javaslatára a megyei végrehajtó-bizottság állapítja meg. A megyei végrehajtó-bizottságnak erre vonatkozó határozatát a minisztertanács hagyja jóvá.

(2) A megyei végrehajtó-bizottság osztályainak számát és ügykörét a megyei végrehajtó-bizottság javaslatára a minisztertanács állapítja meg.

48. § (1) Az osztályozók élén az osztályvezető áll, aki az osztályok alkalmazottainak munkáját irányítja és vezeti.

(2) Az osztályvezetőket az alkalmazottak közül a végrehajtó-bizottság jelöli ki, munkájukat a végrehajtó-bizottság elnöke irányítja.

49. § (1) A végrehajtó-bizottság mellett az elnök közvetlen rendelkezése alatt működő titkárságot kell szervezni.

(2) Az elnök utasításai szerint a titkárság feldolgozza az alsóbb tanácsok és végrehajtó-bizottságok jegyzőkönyveit és jelentéseit, előkészíti a végrehajtó-bizottság és a tanács üléseit, szerkeszti az ülések jegyzőkönyveit, vezeti a személyi ügyek nyilvántartását stb.

(3) A községi végrehajtó-bizottság mellett titkárságot szervezni nem szükséges.

50. § Az osztályok és a titkárság hivatali munkáját állami alkalmazottak végzik.

51. § (1) Az alkalmazottak kinevezése, áthelyezése és elbocsátása a végrehajtó-bizottság hatáskörébe tartozik. A fontosabb ügykört ellátó alkalmazottak kinevezéséhez, áthelyezéséhez, beosztásuk megváltoztatásához és elbocsátásához – a minisztertanács által megállapított részletes rendelkezések szerint – a felsőbb végrehajtó-bizottság, illetőleg a szakminiszter jóváhagyása szükséges.

(2) A kinevezésre illetékes végrehajtó-bizottság meghallgatása után kivételesen indokolt esetben az érdekelt szakminiszter, illetőleg a megyei végrehajtó-bizottság is elrendelheti az alkalmazott áthelyezését.

52. § (1) Az alkalmazottak létszámát, szolgálati jogviszonyát és illetményeit külön rendelkezések állapítják meg.

(2) A fegyelmi eljárás szabályait a minisztertanács állapítja meg.

53. § (1) A végrehajtó-bizottság által az államigazgatás helyi feladatainak intézése során hozott elsőfokú határozat ellen egyfokú jogorvoslatnak van helye.

(2) A jogorvoslat felett az ügyek természete szerint vagy a helyi tanács, vagy a felsőbb végrehajtó-bizottság, a megyei végrehajtó-bizottság elsőfokú határozata ellen irányuló jogorvoslat felett pedig vagy a megyei tanács vagy a szakminiszter dönt.

(3) A minisztertanács állapítja meg, hogy egyes ügyekben a jogorvoslatot a felsorolt szervek közül melyik bírálja el.

VI. A helyi tanácsok és a végrehajtó-bizottságok kapcsolata a felsőbb szervekkel

54. § (1) A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a minisztertanács és a felsőbb helyi tanácsok gyakorolják a felügyeletet és az ellenőrzést az alsóbb helyi tanácsok tevékenysége felett.

(2) A minisztertanács, az egyes miniszterek és a felsőbb végrehajtó-bizottságok gyakorolják a felügyeletet és az ellenőrzést az alsóbb végrehajtó-bizottságok tevékenysége felett.

55. § (1) A Népköztársaság elnöki Tanácsa, illetőleg a minisztertanács megsemmisítheti, illetőleg megváltoztathatja a helyi tanácsok minden olyan szabályrendeletét, határozatát vagy intézkedését, amely az Alkotmányba ütközik, vagy sérti a dolgozó nép érdekeit (Alkotmány 20. és 25. §-ai.).

(2) A felsőbb helyi tanácsok az alájuk tartozó tanácsoknak minden olyan rendeletét, határozatát vagy intézkedést, amely az Alkotmányba vagy alkotmányosan hozott jogszabályba ütközik, megsemmisíthetik, illetőleg megváltoztathatják (Alkotmány 31. §).

56. § A felsőbb végrehajtó-bizottság megsemmisítheti, illetőleg megváltoztathatja az alsóbb végrehajtó-bizottság minden olyan intézkedését, amely az Alkotmányba vagy alkotmányosan hozott jogszabályba ütközik.

57. § (1) A szakminiszterek feladata a szakigazgatás terén az általános vezetés, az elvi irányítás, döntés a nagyobb jelentőségű ügyekben és a végrehajtás ellenőrzése.

(2) A miniszter szakigazgatása körében megsemmisítheti, illetőleg megváltoztathatja a végrehajtó-bizottságnak az államigazgatás helyi feladatainak intézése során hozott minden olyan határozatát, amely az alkotmányba vagy alkotmányosan hozott jogszabályba ütközik.

58. § A helyi tanács és a végrehajtó-bizottság üléseiről készített jegyzőkönyvet az ülést követő öt nap alatt fel kell terjeszteni a közvetlen felsőbb szervhez.

59. § (1) A felsőbb szervek a végrehajtó-bizottság elnökén keresztül érintkeznek a helyi tanáccsal és a végrehajtó-bizottsággal.

(2) A felsőbb szervek fontos utasításaikat a végrehajtó-bizottság elnökével közlik. A kevésbé fontos általános érvényű utasítások közvetlenül a végrehajtó-bizottság illetékes osztályvezetőjéhez intézhetők, egyidejűleg azonban közölni kell azokat a végrehajtó-bizottság elnökével is. Kisebb jelentőségű ügyekben a felsőbb szerv az osztályvezetőkkel közvetlenül érintkezik.

60. § A helyi tanácsok rendszerében érvényesíteni kell azt az alapelvet, hogy minden javaslat és általában minden kérdés megfelelő előkészítés után kerüljön döntés alá és a fontosabb ügyekben az egymás fölé és alá rendelt szervek között már az előkészítés során egyetértés és összhang jöjjön létre. A jelentősebb kérdéseket ezért a különböző szerveknek már az előkészítés szakában meg kell egymással tárgyalniok.

VII. Vegyes és átmeneti rendelkezések

61. § A helyi tanácsnak alá nem rendelt államigazgatási szervek viszonyát a helyi tanácshoz – az illetékes miniszter javaslatára – a minisztertanács szabályozza.

62. § Az árvaszékek megszűnnek; a jogvitás ügyekben gyakorolt hatáskörük a bíróságokra, egyéb hatáskörük pedig a végrehajtó-bizottságokra száll át.

63. § A minisztertanács rendelettel szabályozza, hogy a rendőri büntetőbíróságok hatásköre a helyi tanácsokra milyen mértékben száll át.

64. § (1) A helyi tanácsok tagjait a törvény hatálybalépését követő egy éven belül meg kell választani.

(2) A választások megtartásáig a tanácsok tagjait – a községi tanácsok tagjainak kivételével – ideiglenesen a Magyar Függetlenségi Népfront megfelelő szervei küldik be.

(3) A helyi tanácsok beküldött tagjának visszahívására vonatkozó jogot a Magyar Függetlenségi Népfrontnak az a szerve gyakorolja, amely a tanácstagot beküldötte.

65. § A minisztertanács a helyi államigazgatási előjárása szabályait a helyi tanácsok rendszerének megfelelően rendelettel állapítja meg.

66. § A törvény végrehajtásáról a minisztertanács gondoskodik.