Ötvenhatodik

Ötvenhatodik szerző: Balassi Bálint

Kiben csak azon könyörög, látván, hogy semmi választ nem vehet tőle,
hogy ottan csak ne feledkezzék el róla

ez is azon nótára, mint az elébbi


1 Kegyes, vidám szemű, piros rózsa színű, én édes fejér hölgyem,
     Kin hű szerelemmel s teljes reménséggel nyugszik tüzesült lelkem,
     Nemdenem siralmas kár-é énnékem az, hogy elfeledtél engem?

2 Jó vitézek harca hol volt, gondolhatdsza, piros vér ontás nélkül?
     Szerelemben esett vígan ki élhetett külön szerelmesétűl?
     Ne felejts engemet, ne veszesd lelkedet, hitetlen, félj Istentűl!

3 Az szelíd daruhoz szinte hasonlatos te kegyes tekinteted,
     Rózsát jegyez orcád, kalárist kis szép szád, mézet ereszt beszéded,
     Jöjj immár előmben, mondjam örömömben: Az Isten hozott téged!

4 Kerített várasok, kertek, mezők, szép tók, nálad nélkül mind tömlöc,
     Mint sólyom kis fúat, bús lelkem magadat szerelmébe úgy üldöz,
     Jussak már eszedbe, láss meg keservembe, magad jüjj, mást ne küldözz!

5 Hangos fülemile gyönyörű szép kertbe zöld ágak között csattog,
     Én is, szegény rabod, új verssel kiáltok hozzád, hogy lelkem buzog;
     Mit vétettem, kérlek, hogy nem szánsz engemet, kinek szíve háborog?

6 Érted, hogy elmentél, és elfelejtettél engem, szegény árvádat,
     Ily reméntelenül, szép személyed nélkül ne hágyj vészni, szolgádat,
     Emlékezzél rólam, fényes fejér rózsám, add már látni magadat!

7 Szívem nagy szerelmét s titkon felgyúlt tüzét jelenteni nem mérem,
     Mert ha megjelentem, nagy tüzemmel, féltem, hogy sokak eszét vesztem,
     Ha penig titkolom, csak magam fogyatom, mert belső tűz veszt éngem.

8 Török szép versekből szerelmese felől csak nemrégen fordítá,
     Igéről igére nem szinte teheté, de hertelen jobbítá,
     Régi szörnyű kárán, ily veszett, bánkódván, Juliának ajánlá.