Ének Kung-Szun úrhölgyről, a tőrtáncosnőről, növendékének ajánlva

Ének Kung-Szun úrhölgyről, a tőrtáncosnőről, növendékének ajánlva szerző: Tu Fu, fordító: Kosztolányi Dezső

Ta-li második esztendejében, a tizedik
hónap tizenkilencedik napján Jüan Tö-
nek, a kuj-fu-i főhivatalnoknak úri házában
láttam egy ling-jing-i, Li nevű leányzót,
aki tőrrel táncolt. Megbámultam ügyességét
s érdeklődtem, kitől tanult.
Azt válaszolta, hogy Kung-szun úrhölgytől.
Akkor eszméltem arra, hogy Kaj-jüan harmadik
esztendejében, Jen-cseng-ben, mikor még
gyermekeskedtem, láttam Kung-szun úrhölgy
táncát. A Császári Színház művésznői között
ő volt az egyetlen, aki el tudta lejteni a tőrtáncot.
Most már elöregedett, ismeretlen is, növendéke is
túl van első fiatalságán. Azért írtam ezt a költeményt,
hogy kifejezzem ezen való mély megilletődésemet.
Még a betűvetés nagy mestere, a Vu tartományból
származó Csang Hszü is ihletet merített
munkájához, mikor egy ízben Je tartományban
végignézte Kung-szun úrhölgy táncát.
Ebből is kitetszik, milyen nagy művésznő volt
Kung-szun úrhölgy.

Itt táncolt a szép Kung-szun ezelőtt,
tőrét dobálva s ég-föld nézte őt,
a hallgatóság - vad hegyláncolat -
mozgott, figyelve a tőrtáncokat.
Úgy tündökölt, mint Nap, ha fölragyog
s röpült, mint sárkány-űzte angyalok.
Vihar gyanánt kezdette, mely eget ver
s lágyan pihent el, mint a nyári tenger...
Hol rózsaszája, gyöngyös ruhaujja?
Hírének illata már nem kel újra,
csak ő dalol még, táncol így, a drága,
kedves növendék, Ling-jing virága.
Hejh, más idők járnak ma már felettünk,
sóhajtozunk, mi mindent elfeledtünk.
Van a Császárnak nője, nyolcezer,
de ezt a táncot egy se lejti el.
... Egy emberöltő vágtatott tovább,
por szürkíti a fényes Palotát,
a régi Játékszín becse alábbszállt,
egy-két zenészlány deríti a Császárt,
Kertjében a szél gallyakat zavar,
halottasan csörren meg az avar.
... Némák a lassú húrok, gyors sípok,
a holdvilág mint torz bohóc vihog.
Elindulok hát csüggedt öreg én,
a Bánat és a Betegség hegyén.