Álom: 1. Vándorlásom a világban
szerző: Bányai Kornél
Egy «Trilógia» első részéből
Fák tetején állt, vállamat verte régen a nap
és én baltával a kézben lestem a vadkant.
Tudom, még néztem az embernyi, nagy virágot,
amint vérszínű gyűrűvel és sziromlevelekkel
miknek színe hasonló az emberi bőrhöz, lomház ült a fák közt
és a szaga olyan volt mint a holtaké.
És ekkor először megvillant valami balra az erdőn,
másodszor recsegve megroppant koponyám s a testem,
harmadszor gyöngyösen szökött fel a vérem
s véremmel együtt elszállt belőlem valami.
Ez én voltam és még láttam, hogy úgy voltam szétnyílva,
mint víz alatt a kagyló és fehér csontjaim
dörmögve rágta valami nagy, bozontos állat.
És ekkor hirtelen kő lett belőlem,
amit naphosszat süt a nap és oly jó rá leülni!
És ekkor tudtam, hogy ez azért van,
mert néha kemény és dacos voltam mint a kő!
És elporlott a kő és fa lettem az erdőn
és ekkor tudtam, hogy ez azért van,
mert néha néma voltam mint a fa!
És kígyó lettem, mert alattomos voltam mint a kígyó!
És sok-sok állat, ember lettem ezután és mindig
kihullott belőlem valami régi gonoszság.
És ekkor még sokáig vándoroltam, száz és más ablakban
éltem és meghaltam, tisztulva kóboroltam világ térségein
és lassan olyan lettem mint az isten!