Meglátogattam...
| Meglátogattam... szerző: Alekszandr Szergejevics Puskin, fordító: Szabó Endre |
...Meglátogattam újra
A kis zugocskát, a hol észrevétlen
Két évet tölték életemből el.
Annak tiz éve már... s azóta mennyi
Megváltozott körültem a világban,
S megváltozám én is, búsan megadva
Sorsomnak önmagam. De itt megint
Körül vesz engem minden, a mi múlt
S úgy tetszik: csak tegnap járkáltam e
Bokrok között.
Im itt a házikó,
A hol szegény dajkámmal laktam én.
Ő már nem él... és a tornácz felől
Nem hallom már nehéz lépéseit,
Sem reggelenkint zsörtölő szavát.
És itt a fás halom, melyen sokat
Elüldögéltem mozdulatlanul,
A tóra nézve – s addig más habok,
Más partvidék felől gondolkozám.
Az messze, messze – szélesen terül el
És ismeretlen, kék hullámain
Jár a halász csónakja, vonva a
Hálót. A part mentében a faluk
Sűrűn egymás mellett tarkállanak,
Mögöttük látható egy szélmalom,
A mint lassan kereng...
A birtokunk
Szélén, hol a hegynek kerül az út,
Áll három eső-verte vén fenyőfa,
Egy távolabb, kettő egész közel
Egymáshoz. Itt ha lóháton menék,
Ingó fejökkel üdvözöltek ők.
Elmentem most is arra, láttam őket,
Úgy állanak ők ottan mostan is,
Leveleik is éppen úgy zizegnek,
De megkopott tövük környékiben,
Hol eddig pusztaság volt, semmi más,
Mostan már ifjú hajtás látható,
S ez ifjú bokrok, mint a vén fenyők
Gyerekjei húzzák meg ott maguk.
Amaz meg, a távol s magában álló
Fenyő olyan, miként egy agglegény:
Körülte minden puszta, mint vala.
Ifjú család, köszöntlek tégedet
Én nem fogom már látni nagykorod,
Nem látom már, mikor te túlnövöd
Az én iromba, három ismerősöm
S eltakarod az ő öreg fejük
Az erre elmenők elől. Zugástok
Hadd hallja majd utódom, hogyha itt
Hazatérőben lóháton megy el,
Jövén kedélyes társaságbul, a
Szép méla éjszakában és eszébe
Jutok neki.
Eleddig én jövék
Árnyékotokba, mihajlovszki berkek.
Mikor engem először láttatok,
Még gondtalan, vidám ifjú valék
S tapasztalatlan; szomjasan csak akkor
Hajtottam a nagy életnek neki...
És multak évek s íme most kifáradt,
Bús vándorul fogadtok engemet.
Vén nem vagyok még most sem, ám az élet
Legyőze nagy s egyenlőtlen tusában.
Búbánatomban gyakran gondolok
Ifjú koromra, mely haszon ne'kül
Veszett el végkép, visszahozhatatlan.