Móra Ferencnek (Mint akit a sors...)

Móra Ferencnek szerző: Juhász Gyula

Mint akit a sors ittfelejtett,
Úgy járom én a furcsa kertet,
Amely életnek hivatik,
Keresek benne valakit,
Aki szemének bársonyával
És hangja meleg aranyával,
Mint rég, megint elandalit.

Mi nem búcsúztunk el soha,
Két meghitt, régi cimbora,
Ki együtt harcolt, álmodott,
Kiket, mint minden álmodót,
Sokszor fölébresztett az élet,
Mikor vetésük semmivé lett.
 
De valahol, túl földi gondon,
Van egy sarok, hol meghúzódom,
S megint találkozom veled.
S ha mosolyogva kérdezed,
Mi újság? Én azt felelem:
A nap alatt nincs semmisem.

Mint a szivarod füstje, tűnik
Az élet, és mint a betűid,
Oly rejtelmesek útjai,
Míg újra látunk valakit,
Aki szemének bársonyával
És hangja meleg aranyával,
Mint rég, megint elandalit.