Grosphushoz

A Wikiforrásból
Grosphushoz
szerző: Horatius, fordító: Nagy Zsigmond

(II. k. 16. óda.)

Nyugodalmat kér az Egektől, kit vész
Nyílt vizen lep meg, mihelyest a holdat
Köd borítá el s vezető csillag nem
Fénylik előtte.

Nyugodalmat kér a csatában ádáz
Thrák is, a díszes kelevészű méd is,
Grosphusom! mit semmi arany, se' bíbor
S gyöngy se' vehet meg.

Mert a léleknek viharát, a gondot,
Mely a fényes lak födeléig röpdes,
El nem űzik Perzsa királyok kincse
S consuli lictor.

Ám kevés mellett is örömben él az,
Egyszerű asztalt aki tud becsűlni,
Édes álmát nem veri kapzsi vágy el,
Sem remegő szív.

E rövid létben nagyokat müvelni
Mért akarnál? Más nap alá minek mégy?
Hisz ki honjából menekűl, magától
Az se menekszik.

Az emésztő gond felül érc-hajónkra
S a lovas-dandárt nyomon űzi-hajtja,
Mint a szarvas gyors, s az esőt elűző
Szél be nem éri.

A jelen jóval megelégedett szív
A jövendőket ne kutassa; a bajt
Hordja békével, hisz egészen boldog
Senki se volt még!

A dicső Achillt hamar elragadta
Csúf halál, Tithont megaszalta aggság!
S tán, amit tőled rabol el, ma nékem
Adja meg a sors.

Száz gulyában bőg a barom körűlted,
Ménesed gazdag telivér-lovakban
S válladat kétszer bemerített bíbor
Tóga takarja.

Végzetem nékem pici birtokot szánt,
Ám tetézé azt a görög Camena
Ihletével, meg hogy a csőcselékre
Rája se nézek.