Glória (Ott fekszik ő a lágy, meleg alomba rejtve)

A Wikiforrásból
Glória
szerző: Juhász Gyula
1913

Ott fekszik ő a lágy, meleg alomba rejtve
És nézi vidoran, hogy az öreg tehén
Párát fú csöndesen a néma, téli estbe
S szőke szénán topog szelíden, feketén.

A boldog bambino, a názáreti gyermek,
December gyermeke hallgatja vidoran,
A csordapásztorok milyen dalt énekelnek
Az éji delelő nyugodt óráiban.

Az isteni gyermek szétnéz e vak világon,
Mely földnek hívatik, bús csillag, ó de szép
S ahogy leszáll reá ég harmata, az álom,
Tovább hallgatja a szférák víg énekét.

Nem messze tőle már a szomorú olajfák
- A hold a táj felett ma is épp úgy lebeg -
Mint azon az éjszakán, hogy hitványul eladják
S kiissza egymagán a szörnyű serleget.

És mégis menni fog és harminchárom évet
Bolyong, míg az egek kárpitja meghasad.
...Most boldog csillagok biztos tüzei égnek
S a béke éve szánt a csillagok alatt!