CIII. szonett

Haj, nyomorú mind, mit dalom rebeg!
Magáért bár kitenni volna tér;
De tárgyán a silány dicséretek
Megannyi folt: magában többet ér.
Ne vádolj, hogy többet nem irhatok:
Tükrödbe nézz, ott látod a mi vagy!
A kép, mely ott ég, engem túlragyog.
És képzetimmel, oh, szégyenbe' hagy!
Javitni vágyva, szólj, nem voln'-e bűn
Csonkitni azt mi oly hibátalan?
Hisz dalom czélja csak: leírni hűn,
Mi rajtad báj s tökély vonása van.
       S százszorta szebb, mint vers festhetne le,
       Tükrödbe' képed, csak tekints bele.