Biblia Teremtés könyve

A Wikiforrásból
Biblia Biblia Teremtés könyve , fordító: Szent István Társulat Biblia Kivonulás könyve


Gutenberg - Az első nyomtatott Biblia.

Ajánlás[szerkesztés]

A Szentírás nem más, mint Isten szava. Isten az imáink mellett legjobban a Biblián keresztül szól hozzánk. Ezért kell(ene) minden kereszténynek rendszeresen olvasnia a Bibliát. Az Írás mindenki számára elérhető kell, hogy legyen. Ennek a legmegfelelőbb formája a ma már az egész világra kiterjedő internet.

Teremtés könyve - AZ ŐSTÖRTÉNET[szerkesztés]

I. fejezet - A világ teremtése[szerkesztés]

Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet.
A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.
Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől.
A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: az első nap.
Isten újra szólt: "A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között." Úgy is lett.
Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket.
Isten a boltozatot égnek nevezte. Erre este lett és reggel: a második nap.
Isten ismét szólt: "Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz." Úgy is történt.
Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó.
Akkor megint szólt Isten: "Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön." Úgy is lett.
A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó.
Este lett és reggel: a harmadik nap.
Akkor megint szólt Isten: "Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától.
Ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet." Úgy is lett.
Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat is.
Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, uralkodjanak a nappal és az éjszaka fölött,
s válasszák el a világosságot meg a sötétséget.
Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.
Isten szólt: "A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak". Úgy is történt.
Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak, vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó.
Isten megáldotta őket és így szólt: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön."
Este lett és reggel: az ötödik nap.
Aztán szólt Isten: "Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint." Úgy is történt.
Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.
Isten újra szólt: "Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog."
Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.
Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog."
Azután ezt mondta Isten: "Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.
A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok." Úgy is történt.
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.

Michelangelo - Ádám teremtése.

II. fejezet - A második teremtéstörténet, a paradicsom[szerkesztés]

Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt.
Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.
Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után.
Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.
Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta,
még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje.
Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét.
Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.
Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett.
És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját.
Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt.
Az egyiknek a neve Pison: ez átfolyik Havilla egész földjén, ahol arany található.
Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és ónixkő is.
A második folyó neve: Gichon, ez öntözi Kus egész földjét.
A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asszurtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz.
Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.
Az Úristen parancsot adott az embernek: "A kert minden fájáról ehetsz.
De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz."
Azután így szólt az Úristen: "Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő."
Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik.
Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.
Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki.
Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette.
Az ember így szólt: "Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett."
Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.
Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.

[[Fájl:Rubens Painting Adam Eve.jpg|thumb|Rubens - Ádám és Éva.] Aztán száműzték az édenkertből

III. fejezet - A bűnbeesés története[szerkesztés]

A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: "Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?"
Az asszony így válaszolt a kígyónak: "A kert fáinak gyümölcséből ehetünk.
Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok."
Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: "Semmi esetre sem fogtok meghalni.
Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat."
Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle.
Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefa leveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak.
Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között.
De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: "Hol vagy?"
Ő így válaszolt: "Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem."
De ő így szólt: "Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?"
Az ember így válaszolt: "Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem."
Az Úristen megkérdezte az asszonyt: "Mit tettél?" Az asszony így felelt: "A kígyó vezetett félre, azért ettem."
Az Úristen így szólt a kígyóhoz: "Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján.
Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba."
Az asszonyhoz pedig így szólt: "Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad."
Az embernek ezt mondta: "Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.
Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned.
Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza."
Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Az Úristen pedig bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket.
Azután így szólt az Úristen: "Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!"
Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett.
Amikor az embert elűzte, az Éden kertjéből keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

IV. fejezet - Kain és Ábel[szerkesztés]

Az ember megismerte feleségét, Évát, ez fogant, megszülte Kaint, és így szólt: "Isten segítségével embert hoztam a világra."
Aztán újra szült: Ábelt, a testvérét. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves.
Bizonyos idő elteltével történt, hogy Kain a föld terméséből áldozatot mutatott be az Úrnak.
Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára,
Kainra és áldozatára azonban nem tekintett. Ezért Kain nagyon haragos lett és lehorgasztotta fejét.
Az Úr szólt Kainhoz: "Miért vagy haragos és miért horgasztod le a fejed? Ha helyesen teszel, miért nem emeled fel a fejed?
De ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt, mint leselkedő állat, amely hatalmába akar keríteni, s amelyen uralkodnod kell?
Kain közben így szólt testvéréhez, Ábelhez: "Menjünk a mezőre!" Amikor pedig a mezőn voltak, Kain rátámadt testvérére, Ábelre, és agyonütötte.
Ekkor az Úr megkérdezte Kaint: "Hol van a testvéred, Ábel?" Ő így válaszolt: "Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremnek?"
Erre ő ezt mondta: "Mit tettél? Testvéred vére felkiált hozzám a földről.
Ezért átkozott leszel, bujdosni fogsz a földön, amely megnyitotta száját, hogy beigya kezedből testvéred vérét.
Ha műveled a földet, nem ad neked termést. Hontalan és bujdosó leszel a földön."
Kain így szólt az Úrhoz: "Túl nagy a büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni.
Lám, ma elűztél a föld színéről és el kell rejtőznöm előled, hontalan és bujdosó leszek a földön, s bárki, aki rámtalál, megölhet."
Az Úr azt válaszolta: Semmi esetre. Aki Kaint megöli, annak hétszeresen kell lakolnia. Az Úr jelet tett Kainra, hogy senki, aki találkozik vele, meg ne ölje.
Kain azonban elbujdosott az Úr színe elől, és Nod földjén, Édentől keletre telepedett le.
Kain megismerte feleségét, az fogant, és Hénochot szülte. Várost épített, és azt fiáról Hénochnak nevezte.
Hénoch fia Irád lett. Irád fia Mechujael, Mechujael fia Metusael, Metusael fia pedig Lámech.
Lámech két feleséget vett. Az egyiknek Ada volt a neve, a másiké Cilla.
Ada a világra hozta Jabalt; ő lett az ősatyja azoknak, akik sátrakban laknak nyájaikkal.
Testvérét Jubalnak hívták, ő lett az ősatyja azoknak, akik gitáron és fuvolán játszanak.
Cilla Tubalkainnak adott életet; ő az őse a bronz- és vaskovácsoknak. Tubalkain húga Naama volt.
Lámech így szólt feleségeihez: "Ada és Cilla, halljátok szavamat, Lámech feleségei figyeljetek szavamra:
Leütöttem egy embert sebemért, egy ifjút sebhelyemért. Ha Kaint hétszer bosszulják meg, Lámechet hetvenhétszer."
Ádám megismerte feleségét és az fiút szült neki, akit Szetnek nevezett, "mert - úgymond - Isten más utódot adott nekem Ábel helyett, akit Kain megölt."
Szetnek is fia született, akit Enosnak nevezett. Ő volt az első, aki Isten nevét segítségül hívta.

V. fejezet - A vízözön előtti ősatyák nemzetségtáblája[szerkesztés]

Ez Ádám utódainak könyve: Amikor Isten Ádámot teremtette, Istenhez hasonlónak alkotta.
Férfinak és nőnek teremtette őket, megáldotta, s azon a napon, amelyen alkotta, embernek nevezte őket.
Amikor Ádám 130 esztendős volt, magához hasonló, saját képmása szerinti fiút nemzett, akit Szetnek hívott.
Ádám Szet születése után még 800 évig élt, s fiai meg lányai születtek.
Ádám egész életkora 930 esztendőt tett ki, akkor halt meg.
Szet 105 éves korában nemzette Enost.
Szet Enos születése után még 807 évig élt, s fiai meg lányai születtek.
Szet egész életkora 912 évet tett ki, akkor halt meg.
Enos 90 éves korában nemzette Kenant.
Enos Kenan születése után még 815 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Enos egész életkora 905 évet tett ki, akkor halt meg.
Kenan 70 esztendős korában nemzette Mahalaleelt.
Kenan Mahalaleel születése után még 840 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Kenan egész életkora 910 évet tett ki, akkor halt meg.
Mahalaleel 65 éves korában nemzette Járedet.
Mahalaleel Járed születése után még 830 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Mahalaleel egész életkora 895 évet tett ki, akkor halt meg.
Járed 162 éves korában nemzette Hénochot.
Járed Hénoch születése után még 800 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Járed egész életkora 962 évet tett ki, akkor halt meg.
Hénoch 65 éves korában nemzette Metuselachot.
Hénoch Isten színe előtt járt. Hénoch Metuselach születése után még 300 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Hénoch egész életkora 365 évet tett ki.
Isten színe előtt járt, aztán nem volt többé, mert Isten elvitte.
Metuselach 187 éves korában nemzette Lámechet.
Metuselach Lámech születése után még 782 évet élt, és fiai meg lányai születtek.
Metuselach egész életkora 969 esztendő volt, akkor halt meg.
Lámech 182 éves volt, amikor fia született.
A Noé nevet adta neki, "mert - úgymond - ez hoz nekünk vigasztalást, amikor kezünk fáradságos munkájával műveljük a földet, amit az Úr megátkozott."
Lámech Noé születése után még 595 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Lámech egész életkora 777 évet tett ki, akkor halt meg.
Noé 500 éves volt, akkor nemzette Szemet, Kámot és Jáfetet.

Edward Hicks - Noé bárkája.

VI. fejezet - A vízözön és Noé története[szerkesztés]

Amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön és leányaik születtek,
az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik.
Ekkor az Úr így szólt: "Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen."
Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei.
Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul,
megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében.
Ezt mondta az Úr: "Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket."
Noé azonban kegyelmet talált az Úr szemében.
Noénak ez a története: Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között. Noé Isten színe előtt járt.
Noénak három fia született: Szem, Kám és Jáfet.
A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal.
Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért.
Isten így szólt Noéhoz: "Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal.
Ezért eltörlöm őket a föld színéről. Építs magadnak bárkát fenyőfából s nádfonatból, kívül és belül kend be szurokkal.
Így kell építened: 300 könyök legyen a bárka hossza, 50 könyök a szélessége és 30 könyök a magassága.
Csinálj a bárka fölé tetőt. Az ajtót helyezd felülre, a bárka oldalára, és csinálj alsó, középső és felső emeletet.
Ugyanis vízözönt bocsátok a földre, hogy eltöröljek minden testet, amely az ég alatt létezik. El fog pusztulni minden, ami a földön van.
Veled azonban szövetséget kötök. Te beszállsz a bárkába, te és veled együtt fiaid, a feleséged és fiaid feleségei.
Minden élőlényből, minden testből vigyél kettőt a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak, egy hímet és egy nőstényt.
A madarak minden fajtájából, az állatok minden fajtájából kettőt-kettőt vigyél be, hogy életben maradjanak.
Vigyél magaddal mindenféle ételt is, ami táplálékul szolgál, halmozz fel készletet, hogy nekik és neked eledelül szolgáljon."
Noé úgy is tett, pontosan úgy járt el, ahogy Isten megparancsolta neki.

VII. fejezet[szerkesztés]

Az Úr így szólt Noéhoz: "Szállj be egész családoddal a bárkába, mert csak téged találtalak igaznak színem előtt az egész nemzedékben.
Minden tiszta állatból vigyél hetet-hetet, hímet és nőstényt, a tisztátalanokból pedig kettőt, hímet és nőstényt.
(A madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt), hogy ivadékuk az egész földön életben maradjon.
Mert még hét nap, és akkor negyven nap és negyven éjjel esőt bocsátok a földre, s eltörlök a föld színéről minden lényt, amit alkottam."
Noé úgy tett, ahogy az Úr megparancsolta neki.
Noé 600 esztendős volt, amikor a vízözön rátört a földre.
Noé a vízözön előtt beszállt a bárkába: vele együtt fiai, felesége és fiainak feleségei.
(A tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a földön élő állatok közül kettő-kettő, egy hím és egy nőstény ment Noéval a bárkába, ahogy Isten megparancsolta.) Hét nap elteltével a vízözön rátört a földre.
Noé 600. évében, a második hónap 17. napján, ezen a napon megnyíltak a nagy mélységek forrásai és megeredtek az ég csatornái.
Az eső negyven nap és negyven éjjel zuhogott a földre.
Ezen a napon Noé és fiai, Szem, Kám és Jáfet Noé feleségével és fiainak három feleségével együtt beszálltak a bárkába,
s velük minden fajtájú vadállat, minden fajtájú háziállat, mindenféle földi csúszómászó és mindenféle madár és szárnyas.
Minden lény, ami lélegzik, párosával ment Noéhoz a bárkába.
Minden lényből egy hím és egy nőstény ment, ahogy Isten megparancsolta. Az Úr bezárta mögötte az ajtót.
Ezután negyven napig ömlött az eső a földre. A víz megdagadt és fölemelte a bárkát úgy, hogy a föld felett úszott.
Az ár elhatalmasodott, és erősen megduzzadt a föld felett, a bárka azonban a vízen úszott.
A víz még magasabb lett a földön, annyira, hogy az ég alatt minden magas hegyet elborított.
Tizenöt könyöknyivel múlta felül a víz őket, annyival emelkedett a hegyek fölé.
Így minden élőlény elpusztult, amely a földön mozgott: madarak, háziállatok, vadállatok, mindenféle földi csúszómászó és minden ember.
Minden, ami lélegzett, ami a szárazföldön élt, elpusztult.
Így törölt el (Isten) minden élőlényt a földön: az embertől az állatig, a csúszómászókig és az égi madarakig. Mind eltörölte őket a földről.
Csak Noé maradt meg, és ami vele volt a bárkában. A víz százötven napig áradt a földön.

VIII. fejezet[szerkesztés]

Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden vadállatról, minden háziállatról, ami vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett.
A mélységek forrásai és az ég csatornái bezárultak: az eső megszűnt esni az égből,
és a víz lassan elapadt, a földön.
Százötven nap elteltével a víz visszahúzódott, s a hetedik hónapban, a hónap 17. napján a bárka megállt az Ararát hegyén.
A víz a tizedik hónapig egyre jobban leapadt, s a hónap első napján feltűntek a hegycsúcsok.
Negyven nap elteltével Noé kinyitotta a bárka ablakát, amit csinált,
s kiengedett egy hollót. Az ide-oda röpdösött, amíg a víz fel nem száradt a földről.
Azután kiengedett egy galambot, hogy lássa, vajon a víz visszahúzódott-e már a föld színéről.
De a galamb nem talált helyet a lába számára, ezért visszatért a bárkába, mivel még víz állt az egész földön. Ő kinyújtotta kezét, megfogta, és bevitte magához a bárkába.
Még várt további hét napot, és újra kiengedett egy galambot.
A galamb este visszatért hozzá, és íme, friss olajágat tartott a csőrében. Ebből megtudta Noé, hogy a víz eltűnt a földről.
Újabb hét napig várt, és ismét kiengedett egy galambot, de ez már nem tért vissza hozzá.
Noé 600. életévében, az első hónapban, a hónap első napján felszáradt a víz a föld színén. Ekkor Noé félretolta a bárka fedelét, körülnézett, s íme, a föld felszíne szikkadt volt.
A második hónapban, a hónap 27. napján a föld száraz volt.
Ekkor Isten szólt Noéhoz:
"Szállj ki a bárkából: te, a feleséged, a fiaid és fiaidnak feleségei.
Minden élőlény, amely veled van, a madarak, az állatok, a földi csúszómászók menjenek ki, nyüzsögjenek a földön, legyenek termékenyek és szaporodjanak el a földön."
Noé kiszállt fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel.
Minden vadállat, minden háziállat, minden madár, minden földi csúszómászó kijött a bárkából, egyik fajta a másik után.
Noé oltárt épített az Úrnak. Aztán fogott minden tiszta állatból és tiszta madárból, s égőáldozatot mutatott be az oltáron.
Amikor az Úr megérezte a jó illatot, így szólt magában: "Az ember miatt nem átkozom meg többé a földet, hiszen az emberi szív vágya ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el még egyszer minden élőlényt, ahogy megtettem.
Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka."

IX. fejezet - A világ új rendje[szerkesztés]

Isten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet.
A föld minden állata, az ég minden madara, a föld minden csúszómászója és a tenger minden hala féljen és rettegjen tőletek: a kezetekbe adom őket.
Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld növényt.
Csak élő állatot vérével együtt nem ehettek.
A ti véreteket, éltető véreteket is számon fogom kérni. Számon kérem minden állattól és minden embertől. Mindenkitől, még a testvértől is számon kérem az ember életét.
Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét, mivel Isten saját képmására teremtette az embert.
Tehát legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és uralkodjatok rajta."
Aztán így szólt Isten Noéhoz és fiaihoz, akik vele voltak:
"Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal, s az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával. Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet."
Aztán így szólt Isten: "Ez legyen jele a szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek levő minden élőlény között minden nemzedékre:
szivárványt helyezek a felhőkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között.
Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket és a szivárvány megjelenik a felhőkön,
akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek, meg minden élőlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné, hogy minden lényt elpusztítson.
Ha a szivárvány megjelenik a felhőkön, látni fogom, és megemlékezem az örök szövetségről, amely fennáll Isten és minden élőlény meg minden test között a földön."
Isten így szólt Noéhoz: "Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet létrehoztam köztem és minden földi lény között".
Noé fiai, akik kijöttek a bárkából, Szem, Kám és Jáfet voltak. Kám Kánaán atyja.
Ezek hárman voltak Noé fiai, és tőlük származott a föld egész népessége.
Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni.
Amikor bort ivott, megrészegült és meztelenül feküdt sátrában.
Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét és elmondta két testvérének.
Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.
Amikor Noé fölébredt részegségéből és megtudta, mit tett vele legkisebb fia,
így szólt: "Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei között."
Azután ezt mondta: "Áldott legyen az Úr, Szem Istene és Kánaán legyen a szolgája.
Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban, és Kánaán legyen a szolgája."
Noé a vízözön után még 350 évig élt.
Noé egész életkora 950 esztendőt tett ki, akkor halt meg.

Noé nemzetei.

X. fejezet - A föld benépesítése[szerkesztés]

Ezek Noé fiainak, Szemnek, Kámnak és Jáfetnek az utódai. Fiaik a vízözön után születtek.
Jáfet fiai: Gómer, Magóg, Madai, Javan, Tubal, Mesek és Tirasz.
Gómer fiai: Askenász, Rifát és Togorma.
Javan fiai Elisa és Tarsis, a kittimek és a dananimok.
Ezektől ágaztak ki a népek szigetei. Ezek Jáfet fiai országuk és nyelvük szerint, törzseik és népeik szerint.
Kám fiai: Kus, Micrajim, Put és Kánaán.
Kus fiai: Szeba, Havila, Szabata, Ráma és Szabteka. Ráma fiai: Szeba és Dedán.
Kus nemzette Nimródot. Ez volt az első uralkodó a földön.
Nagy vadász volt az Úr előtt. Innen a szólás: Nagy vadász az Úr előtt, mint Nimród.
Uralma kezdetben kiterjedt Bábelre, Erekre, Akkádra és Sineár földjén minden városra.
Erről a földről indult ki Asszur és megépítette Ninivét, Rechobot-Irt,
Kalachot és Rezent, Ninive és Kalach között.
Micrajim fiai a luditák, anamiták, lehabiták, naftukiták,
patraziták, kaszlukiták és a kaftoriták, akiktől a filiszteusok származnak.
Kánaán utódai: az elsőszülött, Szidon, azután Het,
továbbá a jebuziták, amoriták, girgasiták,
hivviták, arkiták és sziniták,
arvaditák, zemariták és a hamatiták. Később a kánaániták nemzetségei szétszóródtak.
A kánaániták határa Szidontól Gerar irányában Gázáig terjedt; Szodoma, Gomorra, Adma és Cebojim irányában pedig egészen Lesáig.
Ezek Kám fiai törzsük, nyelvük, országuk és nemzetségük szerint.
Szemnek, Éber fia ősatyjának, Jáfet idősebb testvérének is születtek fiai.
Szem fiai: Elám, Asszur, Arpachsád, Lud és Árám.
Árám fiai: Uc, Hul, Geter és Mas.
Arpachsád fia Selak, Selaké pedig Eber.
Ebernek két fia született. Az egyik neve Peleg, mivel az ő idejében osztották fel a földet. A testvére neve Joktán.
Joktán fiai: Almodád, Selef, Hacarmavet és Jerách,
Hadorám, Usal és Dikla,
Obál, Abimael, Seba,
Ofir, Havila és Jobab. Mindezek Joktán fiai.
Lakóhelyük Mesától Szefárig, a keleti hegységig terjedt.
Ezek Szem fiai törzsük, nyelvük, országuk és nemzetségük szerint.
Ezek Noé fiainak törzsei családjuk és nemzetségük szerint. Tőlük származnak a népek a földön a vízözön után.

Bábel torony.

XI. fejezet - A Bábeli torony[szerkesztés]

Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai.
Amikor keletről elindultak, Sineár földjén találtak egy nagy síkságot és ott letelepedtek.
Így szóltak egymáshoz: "Gyertek, csináljunk téglát és égessük ki." A tégla épületkő gyanánt szolgált, a szurok pedig kötőanyagul.
Azután így szóltak: "Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön!"
Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek.
Így szólt: "Nézzétek, egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek. Ez csak a kezdete tevékenységüknek. Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják.
Ezért szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!"
Az Úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város építését.
Ezért nevezik azt Bábelnek, mivel az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét és onnét szórta szét őket az Úr az egész földön.
Szem utódai ezek: Amikor Szem 100 éves volt, a vízözön utáni második évben nemzette Arpachsádot.
Arpachsád születése után még 500 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Arpachsád 35 éves korában Selákot nemzette.
Selák születése után még 403 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Selák 30 éves korában nemzette Hébert.
Héber születése után Selák még 403 évig élt, fiai és lányai születtek.
Héber 34 éves korában nemzette Peleget.
Peleg születése után Héber még 430 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Peleg 30 éves korában nemzette Reut.
Reu születése után Peleg még 209 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Reu 32 éves korában Szerugot nemzette.
Szerug születése után Reu még 207 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Szerug 30 éves korában nemzette Nachort.
Nachor születése után Szerug még 200 évig élt, és fiai meg lányai születtek.
Nachor 29 éves korában Terachot nemzette.
Terach születése után Nachor még 119 évig élt, fiai meg lányai születtek.
Terach 70 éves korában nemzette Ábrámot, Nachort és Háránt.
Terach utódai ezek: Terach nemzette Ábrámot, Nachort és Háránt. Hárán fia Lót volt.
Hárán meghalt, atyjának, Terachnak életében, hazájában, a kaldeai Úrban.
Ábrám és Nachor megnősültek. Ábrám feleségét Sárainak hívták. Nachor feleségét Milkának. Ő Háránnak, Milka és Jiszka atyjának lánya volt.
Sárai azonban meddő maradt, nem voltak gyermekei.
Terach vette fiát, Ábrámot és unokáját, Lótot, Hárán fiát s a menyét, Sárait, fiának, Ábrámnak feleségét, s kivezette őket a kaldeai Úrból. Kivándoroltak Kánaán felé. Amikor Háránba érkeztek, ott letelepedtek.
Terach 205 éves korában halt meg Háránban.

Teremtés könyve - II. ÁBRAHÁM TÖRTÉNETE[szerkesztés]

XII. fejezet - Ábrahám[szerkesztés]

Az Úr így szólt Ábrámhoz: "Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked.
Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel.
Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége."
Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, s vele ment Lót is. Ábrám 75 éves volt, amikor Háránból elindult.
Ábrám vette feleségét, Sárait, az unokaöccsét, Lótot, minden vagyonukat, amijük volt és az összes szolgát, akiket Háránban szereztek. Azután elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, s meg is érkeztek Kánaán földjére.
Ábrám végigvonult az országon Szichem városáig, Móre terebintjéig. A vidéken kánaániták laktak.
Akkor az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: "Ezt a földet utódaidnak adom." Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.
Innét tovább vonult a hegyvidékre, Bételtől keletre. Fölverte sátrát, s Bétel nyugatra esett, Ai pedig keletre. Aztán oltárt épített az Úrnak és segítségül hívta a nevét.
Majd tovább vonult a Negeb felé.
Amikor éhínség tört ki a vidéken, Ábrám lement Egyiptomba és ott lakott, mint jövevény, mert az éhínség súlyosan ránehezedett a vidékre.
Amint Egyiptomhoz közeledett, így szólt feleségéhez, Sáraihoz: "Jól tudom, hogy szép asszony vagy.
Ha az egyiptomiak látnak, azt fogják mondani: Ez a felesége. Engem megölnek, téged életben hagynak.
Ezért mondd, hogy a húgom vagy, hogy miattad nekem is jó dolgom legyen és életben maradjak."
Amikor Ábrám Egyiptomba ért, az egyiptomiak látták, hogy az asszony nagyon szép.
A fáraó udvari főtisztviselői is látták és dicsérték a fáraó előtt. Az asszonyt tehát a fáraó palotájába vitték,
Ábrámmal pedig jól bántak miatta. Juhot, szarvasmarhát, szamarat, szolgákat, szolgálólányokat, szamárkancát és tevéket ajándékoztak neki.
Az Úr azonban súlyos csapással verte meg a fáraót és házát Sárai, Ábrám felesége miatt.
Erre a fáraó hívatta Ábrámot, és így szólt hozzá: "Mit tettél velem? Miért nem vallottad be, hogy a feleséged?
Miért állítottad: a húgom -, úgy, hogy feleségül vettem? Most itt a feleséged, vedd és távozz!"
A fáraó parancsot adott embereinek, vigyék őt is, feleségét is minden vagyonával együtt vissza.

XIII. fejezet - Ábrahám és Lót elválása[szerkesztés]

Ábrám tehát feleségével és minden vagyonával visszatért Egyiptomból a Negebre, vele volt Lót is.
Ábrám nagyon gazdag lett nyájakban, ezüstben és aranyban.
A Negebről fokozatosan Bétel felé vonult, addig a helyig, ahol először táborozott Bétel és Ai között,
annak az oltárnak a helyén, amelyet korábban emelt. Itt Ábrám segítségül hívta az Úr nevét.
Lótnak, aki Ábrámmal tartott, szintén voltak juhai, barmai és sátrai.
Ezért a vidék nem bírta el, hogy együtt maradjanak. Mivel javaik nagyon felszaporodtak, nem maradhattak egymás mellett.
Vita támadt Ábrám nyájának pásztorai és Lót nyájának pásztorai között. (A vidéken akkor kánaániták és periziták laktak.)
Ezért Ábrám így szólt Lóthoz: "Ne legyen vita köztem és közted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk.
Nemde, nyitva áll előtted az egész vidék? Válj el tehát tőlem: ha te balra mégy, én jobbra, ha te jobbra mégy, én balra."
Lót fölemelte szemét és látta, hogy a Jordán egész síksága jól öntözött - mielőtt Isten elpusztította volna Szodomát és Gomorrát, olyan volt, mint Isten kertje, mint Egyiptom kertje, egészen Coárig.
Lót a Jordán egész síkságát választotta. Lót keletnek tartott, és így elváltak egymástól.
Ábrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a síkság helységeiben tanyázott és egészen Szodomáig táborozott.
A szodomai emberek azonban nagyon rosszak voltak és vétkeztek Isten ellen.
Az Úr így szólt Ábrámhoz, miután Lót elvált tőle: "Emeld föl szemedet és tekints a helyről, ahol állsz, északra és délre, keletre és nyugatra.
Az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom minden időkre.
Olyanná teszem utódaidat, mint a föld homokját. Ha az ember megszámlálhatná a föld homokját, akkor megszámlálhatná utódaidat is.
Rajta tehát, járd be a földet széltében és hosszában, mivel neked adom azt."
Ábrám tovább is vonult sátraival és Mamre terebintjénél telepedett le, Hebron mellett, s ott oltárt épített az Úrnak.

XIV. fejezet - A négy király hadjárata[szerkesztés]

Amráfelnek, Sineár királyának, Arjochnak, Ellaszár királyának, Kedor-Laomernak, Elám királyának és Tidálnak, Gojim királyának idejében
ezek háborút viseltek Berával, Szodoma királyával, Birsával, Gomorra királyával, Sineábbal, Adma királyával, Semeberrel, Cebojim királyával és Bela (azaz Coár) királyával.
Ezek mind Sziddim völgyében gyűltek össze (ez a Sós-tenger).
Tizenkét évig Kedor-Laomernek voltak alattvalói, a tizenharmadik évben azonban elpártoltak tőle.
A tizennegyedik évben Kedor-Laomer és a vele szövetséges királyok eljöttek és megverték a refaitákat Asterót-Karnajimnál, a szuszitákat Hámnál, az emitákat Kirjatajim síkságán,
a horitákat a Szeir-hegyekben, egészen El Paránig, amely a sivatag szélén fekszik.
Innen visszafordultak, eljöttek az Ítélet-forrásig, és leverték a Hacacon-Tamárban lakó amalekiták és amoriták egész földjét.
Ekkor kivonult a szodomai király, a gomorrai király, az admai király, a cebojimi király és a belai (azaz coári) király, s a Sziddim völgyében szembeszálltak velük:
Kedor-Laomerrel, Elám királyával, Tidallal, Gojim királyával, Amráfellel, Sineár királyával és Arjochkal, Ellaszár királyával; négy király öt ellen.
Sziddim völgye tele volt aszfaltbányával. Amikor Szodoma királya és Gomorra királya menekülni kényszerült, beléjük estek, a többiek pedig a hegyek közé futottak.
Amazok erre elvették Szodoma és Gomorra minden vagyonát, minden élelmét és elvonultak.
Lótot (Ábrám unokaöccsét) is elvitték minden vagyonával együtt és elvonultak. Ő ugyanis Szodomában lakott.
A menekülők egyike hírt hozott erről Ábrámnak, a hébernek. Ő ekkor az amorita Mamrének, Eskol és Áner testvérének terebintjénél lakott, akik Ábrám szövetségesei voltak.
Mihelyt Ábrám meghallotta, hogy rokona fogságba esett, mozgósította kipróbált szolgáit, akik nála születtek, 318 férfit, s üldözte őket egészen Dánig.
Ő és szolgái, megosztott csapatban, éjnek idején megtámadták és Hobáig üldözték őket, Damaszkusztól északra.
Visszahozott minden zsákmányt, s rokonát is, Lótot, minden vagyonával, az asszonyokkal és szolgákkal együtt.
Amikor a Kedor-Laomer, és a vele levő királyok fölött aratott győzelemből visszatért, Szodoma királya eléje jött Sáve völgyében (ez a Királyok völgye).
Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt.
Megáldotta és így szólt hozzá:
"Áldott legyen Ábrám a magasságbeli Isten előtt, aki az eget és a földet teremtette. S áldott legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet." Ő pedig tizedet adott neki mindenből.
Szodoma királya így szólt Ábrámhoz: "Add nekem az embereket, a zsákmányt tartsd meg magadnak."
Ábrám azonban így válaszolt Szodoma királyának: "Kezemet fölemelem a magasságbeli Isten felé, aki az eget és a földet teremtette.
Egyetlen fonalat és egyetlen saruszíjat sem fogadok el, semmit abból, ami a tiéd. Ne mondhasd: én tettem gazdaggá Ábrámot.
Nem viszek el semmit, csak amit a szolgák föléltek, és azoknak az embereknek a részét, akik velem kivonultak: Áner, Eskol és Mamre: csak ők vegyék ki részüket."

XV. fejezet - Az ígéret és a szövetség[szerkesztés]

A történtek után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: "Ne félj Ábrám, én védőpajzs vagyok; a jutalmad igen nagy lesz."
Ábrám így szólt: "Uram, Istenem, mit adhatsz nekem, hiszen gyermek nélkül maradtam."
És Ábrám így folytatta: "Nézd, nem adtál nekem utódot, így szolgám lesz az örökösöm."
Az Úr szava ezt mondta neki: "Nem az lesz örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki testedből származik."
Aztán kivezette, és ezt mondta neki: "Nézz föl az égre és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket." Majd hozzáfűzte: "Ilyen lesz a nemzetséged."
Hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra.
Ismét szólt hozzá: "Én vagyok Isten, aki kihívtalak a kaldeai Úrból, hogy ezt a földet adjam birtokul."
Ő így válaszolt: "Uram, Istenem, miből tudom meg, hogy birtokolni fogom azt?"
Erre megparancsolta neki: "Hozz egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét, egy hároméves bakot, egy gerlét és egy galambot!"
Amikor odahozta neki ezeket az állatokat, középen átvágta őket és a két felet egymás mellé állította, a madarakat azonban nem vágta szét.
Akkor rablómadarak szálltak a testekre, de Ábrám elűzte őket.
Amikor a nap lenyugodott, Ábrámot mély álom fogta el, s nagy félelem szállta meg.
Ő azonban így szólt Ábrámhoz: "Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fognak nekik, azok pedig elnyomják őket 400 esztendeig.
De én megítélem azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell. Akkor javakban bővelkedve vonulnak ki onnan.
Te azonban békében térsz meg atyáidhoz, és magas korban temetnek el.
A negyedik nemzedékben térnek ide vissza, mivel az amoriták bűne még nem teljes."
Mikor a nap lenyugodott és beállt a sűrű sötétség, füstölő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami ment végig ezek között a darabok között.
Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal és így szólt: "Utódaidnak adom ezt a földet, Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig:
a kenitákat és kenizitákat, a kadmonitákat,
hetitákat, perizitákat és refaitákat,
az amoritákat, kánaániakat, girgasitákat és jebuzitákat."

Karel Dujardin - Hágár és Ismáel a vadonban 1662

XVI. fejezet - Izmael születése[szerkesztés]

Sárai, Ábrám felesége nem szült gyermeket, volt azonban neki egy Hágár nevű egyiptomi szolgálója.
Sárai így szólt Ábrámhoz: "Nézd, az Úr nem adott nekem gyermeket. Menj be szolgálómhoz, általa talán gyermekhez jutok." Ábrám megfogadta Sárai tanácsát.
Sárai, Ábrám felesége, tehát fogta egyiptomi szolgálóját, Hágárt, s amikor Ábrám már 10 éve lakott Kánaán földjén, feleségül adta férjének, Ábrámnak.
Ő együtt volt Hágárral, s ez fogant. Mikor azonban észrevette, hogy fogant, úrnője kicsinek tűnt szemében.
Sárai ezt mondta Ábrámnak: "A velem történt jogtalanság visszaszáll rád. Neked adtam szolgálómat, de most, amikor tudja, hogy fogant, kicsi lettem a szemében. Az Úr legyen bíró köztem és közted."
Ábrám így felelt Sárainak: "Szolgálód a kezedben van, tégy vele, amit akarsz." Sárai tehát olyan keményen bánt vele, hogy az megszökött tőle.
Isten angyala egy vízforrásnál talált rá a pusztában, a Sur felé vezető úton levő forrásnál.
Megszólította: "Hágár, Sárai szolgálója, honnan jössz és hová mégy?"
"Úrnőm, Sárai elől menekülök" - válaszolta. Isten angyala ezt mondta neki: "Térj vissza újra úrnődhöz és hajolj meg hatalma előtt."
Az Úr angyala még ezt mondta: "Utódaidat oly számossá teszem, hogy sokaságuk miatt megszámlálni sem tudják őket."
Aztán még így szólt: "Nézd, fogantál és fiút fogsz szülni. Nevezd majd Izmaelnek, mert Isten meghallgatott szükségedben.
Olyan ember lesz, mint a vadszamár: keze mindenki ellen és mindenki keze őellene. Összes testvérével szemben telepszik majd le."
Ekkor ő kimondta az Úr nevét, aki beszélt vele: "Te El Roi vagy!" - azután hozzáfűzte: "Arra tekintettem én itt, aki reám tekint?"
Azért nevezték ezt a forrást Lachai-Roi forrásnak. Kádes és Báred között van.
Hágár fiút szült Ábrámnak és Ábrám Izmaelnek nevezte fiát, akit Hágár szült neki.
Ábrám 86 esztendős volt, amikor Hágár Izmaelt szülte Ábrámnak.

Rembrandt - Abraham en Isaac.

XVII. fejezet - Szövetség és körülmetélkedés[szerkesztés]

Amikor Ábrám 99 éves volt, az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: "Én El Shaddái vagyok: járj előttem, és légy tökéletes.
Szövetséget hozok létre köztem és közted, s megsokasítlak, szerfölött megsokasítlak."
Erre Ábrám arcra borult, Isten pedig azt mondta neki:
"Nézd, ez az én szövetségem veled. Te népek sokaságának atyja leszel.
Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved, mivel népek sokaságának atyjává teszlek.
Szerfölött megsokasítlak, néppé teszlek és királyok származnak tőled.
Szövetséget hozok létre köztem és közted, majd utánad utódaid Istene leszek.
Neked, és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek."
Isten tovább beszélt Ábrahámhoz: "De tartsd meg szövetségemet, te, és utánad utódaid minden nemzedéken át.
Ez az én szövetségem, amit meg kell tartanotok, köztem és köztetek, s utánad utódaid között:
Minden férfit körül kell metélni közületek, mégpedig előbőrötök húsát kell körülmetélni. Ez legyen a szövetség jele köztem és köztetek.
A nyolcadik napon kell közületek minden férfinemhez tartozót körülmetélni minden nemzedéken át. A házatokban született szolgát is, meg az idegenektől vett rabszolgát is, aki nem tartozik leszármazottaid közé.
Tehát a házban született és pénzen vásárolt szolgát is körül kell metélni. Testeteken viselt szövetségem legyen örök szövetség.
Aki a férfinemhez tartozik és nincs körülmetélve, akinek előbőrén a húsa nincs körülmetélve, azt ki kell a népből taszítani. Az megszegte szövetségemet."
Isten tovább beszélt Ábrahámhoz: "Feleségedet, Sárait ne hívd tovább Sárainak, hanem Sára legyen a neve.
Megáldom, és általa fiút adok neked. Megáldom, hogy néppé legyen: népek királyai származnak majd tőle."
Ábrahám erre arcra borult és nevetett, mivel így gondolkozott magában: százéves embernek legyen még fia? És Sára, a kilencvenesztendős, még szülni fog?
Ezért Ábrahám így szólt Istenhez: "Éljen csak Izmael színed előtt!"
De Isten ezt válaszolta: "Nem úgy! Feleséged, Sára ajándékoz meg fiúval téged, s te majd az Izsák nevet adod neki. Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig az ő és őutána leszármazottainak Istene leszek.
De Izmaelt illetően is meghallgatlak. Nézd, megáldom, termékennyé teszem és szerfölött megsokasítom. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni és nagy néppé teszem.
De szövetségemet Izsákkal kötöm meg, akit Sára a jövő évben ez idő tájt szül."
Miután Isten befejezte beszédét Ábrahámmal, előtte fölemelkedett.
Akkor Ábrahám fogta fiát, Izmaelt, s minden szolgáját, aki a házában született s akit pénzen vásárolt, mindenkit, aki a férfinemhez tartozott Ábrahám házában, s még aznap körülmetélte előbőrüket, ahogy Isten megparancsolta.
Ábrahám 99 éves volt, amikor előbőrét körülmetélték.
Izmael 13 esztendős volt, amikor előbőrét körülmetélték.
Ábrahám és fia ugyanazon a napon metélkedtek körül.
Hasonlóképpen körülmetéltek minden férfit a házában, a nála született és az idegenektől vásárolt rabszolgákat is.

XVIII. fejezet - A mamrei jelenés[szerkesztés]

Az Úr megjelent neki Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült.
Fölemelte szemét és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt
és így szólt: "Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat.
Hoznak vizet, mossátok meg lábatokat és telepedjetek le a fa alatt.
Közben én hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat." Azok így válaszoltak: "Tedd, amit mondtál."
Ábrahám besietett sátrába Sárához, és így szólt: "Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt."
Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, s odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el.
Majd tejet és vajat hozott és meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette.
Míg ettek, ott állt előttük a fa alatt. Azok megkérdezték: "Hol van a feleséged, Sára?" Ezt válaszolta: "Itt a sátorban."
Az folytatta: "A jövő évben ez idő tájt visszajövök, akkorra Sárának már fia lesz." Sára a sátor bejárata mögött hallgatózott.
Ábrahám és Sára azonban már korosak voltak, és Sárának már nem voltak asszonyi dolgai.
Ezért Sára nevetett magában. Ugyanis erre gondolt: "Most legyen még szerelmi örömem, amikor már megöregedtem? Hiszen már férjem is öreg."
Akkor Isten így szólt Ábrahámhoz: "Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok?
Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád és Sárának már fia lesz."
Sára tagadta, és azt mondta: "Nem nevettem." De ő így válaszolt: "Igenis, nevettél."
A férfiak elindultak és Szodoma felé vették útjukat. Ábrahám velük ment, hogy elkísérje őket.
Akkor az Úr így szólt: "Titokban tarthatom-e Ábrahám előtt, amit tenni készülök?
Ábrahám ugyanis nagy és erős néppé lesz, s általa nyer áldást a föld minden népe.
Arra szemeltem ki, hogy fiainak, majd pedig házanépének megparancsolja: Járjatok az Úr útján jogot és igazságosságot gyakorolva, hogy az Úr megadhassa Ábrahámnak, amit ígért neki."
Ezért az Úr így szólt: "Szodoma és Gomorra miatt tetéződött a panasz, és bűnük nagyon súlyos.
Lemegyek hát és megnézem, hogy mindenki úgy viselkedett-e vagy sem, ahogy az ellenük szóló panasz szava felhatolt hozzám, tudni akarom."
A férfiak Szodoma felé indultak, de Ábrahám megállt az Úr előtt.
Azután Ábrahám közelebb lépett és megszólalt: "Valóban el akarod pusztítani az igazakat is a gonoszokkal?
Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod, nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik?
Távol legyen tőlem, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak. Távol legyen ez tőled. Az egész föld bírája nem járna el igazságosan."
Az Úr így válaszolt: "Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek."
Ábrahám folytatta és így szólt: "Vettem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek Urammal, pedig csak por és hamu vagyok.
Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?" Így válaszolt: "Nem pusztítom el, ha csak negyvenöt igazat találok benne."
Erre ő folytatta beszédét: "De lehet, hogy csak negyven van." Ezt felelte: "Negyven miatt sem fogom megtenni."
Ő újra szólt: "Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek." Ezt válaszolta: "Ha harmincat találok, hát nem teszem meg."
Aztán újra szólt: "Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: lehet, hogy csak húszat találsz." Így felelt: "Húsz miatt sem pusztítom el."
Ő folytatta: "Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak."
Ezt válaszolta: "Tíz miatt sem pusztítom el." Ezután Isten eltávozott, miután befejezte beszédét Ábrahámmal. Ábrahám pedig hazament.

Hendrick Goltzius - Lót lányaival (1616).

XIX. fejezet - Szodoma pusztulása[szerkesztés]

A két angyal este ért Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük,
és így szólt: "Kérlek benneteket, uraim, térjetek be szolgátok házába éjszakára és mossátok meg lábatokat. Holnap reggel aztán elindultok és folytatjátok utatokat." Azok így válaszoltak: "Nem, a szabadban akarunk éjszakázni."
De unszolta őket, azért betértek hozzá és beléptek házába. Ő pedig vacsorát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, s azok ettek.
Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat.
Kihívták Lótot és így szóltak: "Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket."
Lót kiment hozzájuk a bejárat elé, de az ajtót bezárta maga mögött,
és így szólt: "Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot.
Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat."
Erre azok így kiabáltak: "El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük." Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót.
De a férfiak kinyújtották kezüket és behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót.
Az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották, apraját és nagyját, úgy, hogy hiába keresték a bejáratot.
Ezután a férfiak így szóltak Lóthoz: "Ha még van itt valakid a városban, fiad és lányod vagy más valakid, aki hozzád tartozik, vezesd ki a helységből,
mi ugyanis elpusztítjuk ezt a helyet, mivel igen nagy a panasz ellenük Isten előtt, és Isten azért küldött bennünket, hogy pusztítsuk el őket."
Akkor Lót kiment és beszélt vejeivel, akik leányait feleségül akarták venni, és ezt mondta: "Rajta, költözzetek el erről a helyről, mert Isten elpusztítja a várost." De vejei azt hitték, hogy tréfálkozik.
Amikor hajnalodott, az angyalok siettették Lótot és mondták: "Rajta, vedd feleségedet s két lányodat, akik itt vannak, nehogy a várost sújtó büntető ítélet téged is érjen."
Mivel még késlekedett, a férfiak kézen fogták őt, feleségét és mindkét lányát, mert Isten meg akarta őket menteni, és kivezették, s csak a városon kívül engedték el őket.
Amikor kivezették őket, ezt mondták: "Menekülj, az életedről van szó. Ne tekints hátra, ne állj meg sehol a környéken, hanem menekülj a hegyekbe, nehogy elpusztulj."
Lót így szólt hozzájuk: "Nem, Uram,
hiszen szolgád kegyelmet talált szemedben, s te nagy irgalmasságot gyakoroltál velem azáltal, hogy életben hagytál. De nem menekülhetek a hegyekbe. Hátha mégis utolér a baj, úgy, hogy meg kell halnom.
Nézd, ott az a város elég közel van ahhoz, hogy oda meneküljek, s elég kicsi is. Ott szeretnék meghúzódni - ugyanis elég kicsi -, hogy életben maradhassak."
Ő így válaszolt neki: "Azzal is megtisztellek, hogy nem pusztítom el a várost, amelyről beszéltél.
Menekülj oda sietve, mivel addig nem tehetek semmit, amíg oda nem érsz." Ezért nevezik a várost Coárnak.
A nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba.
Akkor Isten kén- és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára.
Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét.
Felesége visszanézett és sóoszloppá változott.
Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt,
és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez.
Így emlékezett meg Ábrahám Istene Lótról, amikor elpusztította a síkság városait és kimentette őt a pusztulásból, midőn elpusztította a városokat, amelyekben Lót lakott.
Lót később följebb vonult Coárból, és két lányával együtt a hegyek között telepedett le. Félt ugyanis Coárban maradni. Egy barlangban lakott két lányával.
Az idősebb egyszer azt mondta a fiatalabbnak: "Apánk öreg, és nincs férfi a vidéken, aki hozzánk járna, ahogy ez az egész földön szokás.
Gyere, részegítsük meg apánkat borral és háljunk vele, hogy apánktól legyen utódunk!"
Azon az éjszakán megrészegítették atyjukat borral, azután az idősebb odament és atyjához feküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt.
Másnap az idősebb azt mondta a fiatalabbnak: "Nézd, a múlt éjjel én háltam apámmal, részegítsük meg ezen az éjszakán is borral, azután menj és feküdj mellé, hogy apánktól utódunk legyen."
Így azon az éjszakán is megrészegítették apjukat borral. Azután a fiatalabb fogta magát és hozzáfeküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt.
Így Lót mindkét lánya fogant apjától.
Az idősebbik fiút szült és Moábnak nevezte. Ő a moábiták ősatyja a mai napig.
A fiatalabb is fiút szült és Ammonnak nevezte. Ő az ammoniták ősatyja a mai napig.

XX. fejezet - Ábrahám Gerárban[szerkesztés]

Ábrahám onnan a Negebre ment, Kádes és Sur között lakott, s mint jövevény, Gerárban tartózkodott.
Ábrahám azt mondta a feleségéről: a húgom. Akkor Abimelek, Gerár királya érte küldött és elvitette Sárát.
Isten azonban éjjel eljött Abimelekhez álmában, s ezt mondta neki: "Meg kell halnod az asszony miatt, akit elhoztál, mert ő feleség."
De Abimelek még nem közeledett hozzá, azért így szólt: "Uram, te az ártatlant is megölöd?
Maga mondta nekem: a húgom, s ő is így nyilatkozott: a bátyám. Szívem egyszerűségében és tiszta kézzel cselekedtem."
Ekkor Isten így szólt hozzá álmában: "Én is tudom, hogy szíved egyszerűségében tetted. Magam őriztelek meg attól, hogy vétkezz ellenem. Ezért nem engedtem meg, hogy hozzányúlj.
Add vissza tehát az asszonyt férjének. Mivel ő próféta, imádkozzék érted, hogy életben maradj. De ha nem adod vissza, akkor tudd meg, hogy meghalsz, te és minden, ami a tied."
Amikor Abimelek reggel fölkelt, összehívta minden szolgáját és közölte velük az egész eseményt. Az emberek nagyon megijedtek.
Abimelek hívatta Ábrahámot és így szólt hozzá: "Mit tettél velünk? Mit vétettem ellened, hogy rám és országomra ilyen bűnt hoztál? Azt tetted velem, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie."
Abimelek tovább beszélt Ábrahámhoz: "Mi volt a szándékod, hogy ezt tetted?"
Ábrahám válaszolt: "Azt hittem, hogy ezen a vidéken nem félik az Istent, és megölnek a feleségem miatt.
Különben is ő valóban a húgom, az atyám leánya, de nem az anyám leánya, így lehetett a feleségem.
Amikor Isten atyám házától távolra vezetett, ezt mondtam neki: tedd meg nekem a szívességet, s mondd rólam mindenütt, ahová megyünk: hogy ez a bátyám."
Ekkor Abimelek juhokat, szarvasmarhákat, szolgákat és szolgálókat vett, s Ábrahámnak adta. Feleségét, Sárát is visszaadta.
Abimelek még hozzáfűzte: "Nézd, földem nyitva áll előtted, lakjál ott, ahol neked tetszik."
Sárához pedig így szólt: "Ezennel átadok bátyádnak ezer ezüst sékelt, bekötni vele mindazoknak a szemét, akik veled vannak. Így igazolva vagy mindnyájunk előtt."
Ábrahám pedig könyörgött Istenhez, és Isten meggyógyította Abimeleket, a feleségét és szolgálóit, úgy hogy azok (újra) gyermeket szültek.
Az Úr ugyanis Sára miatt, Ábrahám felesége miatt Abimelek házában bezárt minden méhet.

XXI. fejezet - Izsák születése[szerkesztés]

Az Úr meglátogatta Sárát, ahogy megígérte, az Úr úgy tett Sárával, ahogy előre megmondta.
Sára fogant, és fiút szült Ábrahámnak öreg korában, abban az időben, amelyről Isten beszélt.
Ábrahám fiának, aki született, akit Sára szült neki, az Izsák nevet adta.
Ábrahám körülmetélte fiát, Izsákot, a nyolcadik napon, ahogy Isten megparancsolta.
Ábrahám százesztendős volt, amikor fia, Izsák megszületett.
Sára így szólt: "Isten örömet szerzett nekem, s aki hallja, velem együtt örül."
Aztán folytatta: "Ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára még gyermeket fog szoptatni? Öreg korára szültem neki fiút."
Ahogy a fiú növekedett, elválasztották. Ábrahám Izsák elválasztása napján nagy lakomát rendezett.
Akkor Sára észrevette, hogy az egyiptomi Hágár fia, akit ez Ábrahámnak szült, az ő fiával játszik.
Ezért azt mondta Ábrahámnak: "Távolítsd el a szolgálót és fiát. Ennek a szolgálónak a fia ne örököljön együtt az én fiammal."
Ábrahámnak nem tetszett ez a beszéd a fia miatt,
de Isten így szólt Ábrahámhoz: "Ne bánkódj a fiad és szolgálód miatt, hanem hallgass Sárára mindenben, amit mond neked, mert utódaidat Izsák után fogják nevezni.
De a szolgáló fiát is nagy néppé teszem, mivel ő a te utódod."
Ábrahám korán reggel fölkelt, kenyeret és egy tömlő vizet vett, s odaadta Hágárnak, aztán a vállára tette a fiát és eltávolította őket. Az elment és Beerseba pusztáján bolyongott.
Amikor a víz kifogyott a tömlőből, a gyermeket ledobta egy bokor alá.
Ő maga tovább ment, és egy nyíllövésnyire leült vele szemben. Ezt mondta: "Nem tudom nézni a gyermek haldoklását." Így ült vele szemben, az pedig elkezdett hangosan sírni.
Isten meghallotta a gyermek hangját, s az Isten angyala az égből megszólította Hágárt és azt mondta: "Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallgatta a gyermek szavát ott, ahol van.
Kelj föl, vedd a gyermeket és tartsd erősen a kezedben, mivel nagy néppé teszem."
Azután Isten megnyitotta a szemét, és meglátott egy vízforrást. Odament, megtöltötte a tömlőt és inni adott a gyermeknek.
Isten a gyermekkel volt. Az felnőtt, a pusztában lakott és íjas vadász lett.
Párán pusztájában lakott, s anyja Egyiptom földjéről szerzett neki feleséget.
Ugyanabban az időben beszélt Abimelek és vezére, Pichol Ábrahámmal. Így szólt: "Isten veled van mindenben, amit teszel.
Azért esküdj meg nekem itt Istenre, hogy sem nekem, sem utódaimnak nem fogsz hűtlenül ártani. Ahogy én szeretetet mutattam irántad, úgy mutass te is irántam és a föld iránt, amelyen mint vendég lakol."
Ábrahám így válaszolt: "Megesküszöm".
De (előbb) Ábrahám szót emelt Abimeleknél a kút miatt, amelyet Abimelek szolgái erőszakkal elvettek.
Abimelek tiltakozott: "Nem tudom, ki tette. Te nem szóltál róla semmit, s a mai napig nem hallottam róla".
Erre Ábrahám juhokat és szarvasmarhákat hozott, Abimeleknek adta, és szövetséget kötöttek egymással.
Ábrahám azonban hét bárányt külön állított a nyájból.
Abimelek megkérdezte Ábrahámot: "Mit jelent ez a hét bárány, amelyet külön állítottál?"
Ő így válaszolt: "Hét bárányt végy át saját kezemből. Ez legyen a bizonyíték arra, hogy a kutat én ástam".
Ezért hívják azt a helyet Beersebának, mert ők ketten ott esküdtek meg egymásnak.
Miután Beersebában szövetséget kötöttek, Abimelek és vezére, Pichol elindultak, s visszatértek a filiszteusok földjére,
Ábrahám pedig egy tamariszkuszt ültetett Beersebában, és ott segítségül hívta Istennek, az örökkévalóság Istenének nevét. Ábrahám hosszú ideig vendégként lakott a filiszteusok földjén.

Haft Tanan museum wall in Shiraz.

XXII. fejezet - Ábrahám áldozata[szerkesztés]

Ezek után az események után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és így szólt hozzá: "Ábrahám, Ábrahám!" "Itt vagyok" - felelte.
Akkor ezt mondta neki: "Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked."
Másnap reggel Ábrahám korán fölkelt, fölnyergelte szamarát, magával vitte két szolgáját és a fiát, Izsákot. Miután fát hasogatott az égőáldozathoz, fölkerekedett, és elindult a hely felé, amelyet Isten mondott neki.
A harmadik napon Ábrahám fölemelte szemét, és messziről meglátta a hegyet.
Ábrahám azt mondta a szolgáknak: "Maradjatok itt a szamárral. Én és a fiam elmegyünk imádkozni, és utána visszatérünk hozzátok."
Ábrahám tehát fogta az égőáldozathoz szükséges fát, s fia, Izsák vállára adta, ő pedig kezébe vette a tüzet és a kést. Így mentek egymás mellett.
Akkor Izsák megszólította Ábrahámot: "Atyám!" Az válaszolt: "Igen, fiam!"
Ez azt mondta: "Lám, itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égőáldozathoz?" Ábrahám így felelt: "Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam." Így mentek tovább egymás mellett.
Mikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte a fiát és az oltárra helyezte a fa tetejére.
Akkor Ábrahám kinyújtotta kezét, vette a kést, hogy feláldozza a fiát.
De az Úr angyala rászólt az égből és azt mondta: "Ábrahám, Ábrahám!" "Itt vagyok" - felelte.
Az folytatta: "Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem."
Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament, megfogta a kost, és feláldozta égőáldozatul a fia helyett.
Ábrahám így nevezte a helyet: "az Úr gondoskodik", ezért mondják mind a mai napig: "a hegyen, ahol az Úr gondoskodik".
Azután az Úr angyala az égből másodszor is szólt Ábrahámhoz,
és mondta: "Magamra esküszöm - ez az Úr szava -, hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak.
Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövényét, utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját.
Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál a szavamra."
Ábrahám visszatért szolgáihoz. Elindultak, és együtt mentek vissza Beersebába. Ábrahám Beersebában maradt.
A történtek után hírül hozták Ábrahámnak: Milka is fiúkat szült testvérednek, Nachornak:
Ucot, az elsőszülöttet és testvéreit: Buszt, Kemuelt, Aram atyját,
Keszedet, Hászót, Pildást, Jidláfot és Betuelt.
(Betuel nemzette Rebekkát.) Ezt a nyolcat szülte Milka Nachornak, Ábrahám testvérének.
Reuma nevű mellékfelesége is szült, mégpedig Tebachot, Gachamot, Tachast és Maachát.

XXIII. fejezet - A pátriárkák sírja[szerkesztés]

Sára életkora 127 esztendőt tett ki.
Ekkor halt meg Sára Kirjat-Arbában, vagyis Hebronban, Kánaán földjén. Ábrahám elkezdte Sáráért a gyászszertartást és a siratást.
Azután Ábrahám fölkelt, eltávozott a halottól, és így szólt a hetitákhoz:
"Én csak vendég és jövevény vagyok nálatok. Ezért adjatok nekem egy sírhelyet, hogy házam halottait eltemethessem."
A hetiták így válaszoltak Ábrahámnak:
"Hallgass ránk, urunk! Úgy élsz köztünk, mint Isten főembere. Temesd halottaidat legjobb sírhelyeinkre. Senki közülünk nem tagadja meg tőled a sírját, hogy oda temesd halottaidat".
Ábrahám erre fölkelt, meghajtotta magát az ország lakói, a hetiták előtt,
és így szólt hozzájuk: "Ha beleegyeztek abba, hogy házam halottait eltemethessem, akkor hallgassatok meg: járjatok közbe értem Efronnál, Cochár fiánál,
hogy a machpelai barlangot, ami az övé, és birtokának szélén fekszik, engedje át nekem. Adja el nekem jelenlétetekben teljes áron temetőhelynek."
Efron éppen a hetiták között ült. A hetita Efron válaszolt Ábrahámnak az összes hetita jelenlétében, aki eljött a város kapujához:
"Nem úgy, uram. Hallgass meg engem. A telket neked ajándékozom, s neked adom a barlangot is, amely rajta van. Honfitársaim jelenlétében ajándékozom neked, temesd el halottaidat!"
Ábrahám meghajtotta magát az ország lakói előtt,
és így szólt Efronhoz az ország lakóinak jelenlétében: "Igen, ha te... De mégis hallgass meg engem. Én megfizetem neked a telek teljes árát. Fogadd el tőlem, hogy eltemethessem ott halottaimat."
Efron ezt válaszolta Ábrahámnak:
"Hallgass meg engem, uram. Négyszáz ezüst sékel egy telekért: mi az köztem és közted? Temesd el halottaidat!"
Ábrahám elfogadta Efron ajánlatát és Ábrahám lemérte az árat Efronnak, amit az a hetiták jelenlétében megnevezett: négyszáz ezüst sékel, ahogy az a kereskedők körében járja.
Így Efron telke, amely Machpelában Mamrétól keletre feküdt, a telek a rajta levő barlangokkal, s körös-körül a telek egész területén levő fákkal
az összes hetita jelenlétében, aki a város kapujához jött, átment Ábrahám birtokába.
Ezután Ábrahám eltemette a feleségét, Sárát a barlangban, a machpelai telken, Mamrétól keletre, Kánaán földjén.
Így a telek a rajta levő barlanggal a hetitáktól jogszerűen Ábrahámra szállt, temetőhelyül.

XXIV. fejezet - Izsák házassága[szerkesztés]

Ábrahám idős volt, előrehaladt a korban, és az Úr mindenben megáldotta Ábrahámot.
Akkor Ábrahám így szólt háza legidősebb szolgájához, aki egész vagyonát kezelte: "Tedd kezedet a csípőm alá!
Megesketlek az Úrra, az ég Istenére és a föld Istenére, hogy nem veszel feleséget fiam számára a kánaániták lányai közül, akik között lakom.
Menj inkább szülőföldemre, a rokonaimhoz, s hozzál feleséget a fiam, Izsák számára!"
A szolga ezt válaszolta: "De hátha nem akar követni a lány erre a földre. Akkor vigyem vissza a fiadat abba a hazába, ahonnan te eljöttél?"
"Óvakodj attól - felelte Ábrahám -, hogy a fiamat oda visszavidd.
Az Úr, az ég Istene és a föld Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonaim földjéről, aki beszélt hozzám és megesküdött nekem: Ezt a földet utódaidnak adom, ő majd előtted küldi angyalát, hogy feleséget hozhass onnan a fiamnak.
Ha pedig a lány nem akar követni, akkor fel vagy mentve ez alól az eskü alól. De a fiamat nem szabad oda visszavinned."
Akkor a szolga kezét urának, Ábrahámnak csípője alá tette és megesküdött neki, ahogy megbeszélték.
Azután a szolga kiválasztott tíz tevét ura tevéi közül, és különféle drágaságaiból is vett magához. Elindult, és elment Aram Naharajimba, Nachor városába.
A tevéket letelepítette egy kútnál a városon kívül. Estefelé volt, az az idő, amikor az asszonyok kijönnek vízért.
Így szólt: "Uram, uramnak, Ábrahámnak Istene, rendezd el ma szerencsésen a dolgot, és légy kegyes uramhoz, Ábrahámhoz!
Nézd, én a kútnál állok, és az emberek leányai kijönnek a városból vizet meríteni.
Ha az a lány, akinek szólok: Nyújtsd a korsódat, hadd igyam, azt feleli: Igyál, tevéidet is megitatom, akkor kiválasztottad azt szolgád, Izsák számára. Erről fogom megismerni, hogy jóságosnak mutatkoztál uram iránt.
Még mielőtt végigmondta volna, kijött Rebekka, aki Ábrahám testvére, Nachor felesége, Milka fiának, Betuelnek a leánya volt, s vizeskorsó volt a vállán.
A lány külsőre nagyon szép volt, hajadon, aki még nem volt együtt férfival. Lement a forráshoz, megtöltötte korsóját és ismét feljött.
A szolga odasietett hozzá és megszólította: "Hadd igyam egy kis vizet korsódból".
"Igyál uram" - válaszolta, aztán gyorsan leemelte a korsót, kezébe fogta, s inni adott neki.
Megvárta, amíg eleget ivott, majd így szólt: "Merítek tevéidnek is, míg teleisszák magukat."
Gyorsan kiöntötte a vizet a vályúba, s a kúthoz futott, hogy merítsen. Így merített minden tevéjének.
A férfi hallgatagon figyelte, hogy felismerje, az Úr sikeressé teszi-e útját vagy nem.
Mikor a tevék már eleget ittak, a férfi elővett egy fél sékel súlyú aranykarikát, s az orrába tette, majd két csatot tett a karjára, amelyek tíz aranysékelnyit nyomtak.
Aztán megkérdezte: "Mondd meg nekem, kinek a lánya vagy? Van-e hely atyád házában, hogy ott töltsük az éjszakát?"
"Betuel lánya vagyok - felelte -, Milka fiáé, akit ő Nachornak szült."
Majd hozzáfűzte: "Szalma és takarmány bőven van nálunk és hely is éjjeli szállásra."
Erre a férfi meghajtotta magát, leborult az Úr előtt,
és mondta: "Áldott legyen az Úr, uramnak, Ábrahámnak Istene, aki nem vonta meg szeretetét és hűségét uramtól. Az Úr egyenesen uram testvérének házába vezetett."
A lány pedig elszaladt és otthon elbeszélte anyjának, hogy mi történt.
Rebekkának volt egy Lábán nevű testvére. Lábán kisietett a kútnál levő emberhez.
Amikor ugyanis látta az orrkarikát és nővére karján a csatokat, s hallotta nővérének, Rebekkának szavait: "Így beszélt hozzám az az ember...", elindult az emberhez, aki még a tevék mellett állt a kútnál,
s ezt mondta neki: "Gyere Isten kedveltje! Miért állsz kint? Már rendbe tettem a házat és tevéidnek is csináltam helyet."
Az ember tehát bement a házba, ő pedig lenyergelte a tevéket, szalmát és takarmányt adott a tevéknek, s vizet hozott, hogy ő, és a vele jött férfiak megmoshassák a lábukat.
Mikor aztán eléje tették az ételt, így szólt: "Nem eszem addig, amíg elő nem adom megbízatásomat." "Beszélj hát!" - mondták neki.
Erre így folytatta: "Ábrahám szolgája vagyok.
Az Úr gazdagon megáldotta uramat, úgyhogy nagy jólétnek örvend. Adott neki juhokat és marhákat, ezüstöt és aranyat, szolgákat és szolgálókat, tevéket és szamarakat.
Sára, uramnak a felesége fiút szült uramnak, mikor már idős volt, s ő minden vagyonát átadta neki.
Most az én uram megesketett: Nem vehetsz feleséget fiam számára a kánaániak leányai közül, akiknek a földjén lakom,
menj el inkább atyám házába, rokonságomhoz, és hozz feleséget fiamnak.
Amikor én így válaszoltam uramnak: De hátha nem jön velem a lány,
azt mondta: Az Úr, akinek színe előtt jártam, elküldi veled angyalát és sikeressé teszi utadat. Rokonságomból és atyám házából fogsz feleséget hozni fiamnak.
Ha eljutsz rokonaimhoz és nem adják oda neked, fel vagy mentve az eskü alól. Csak ebben az esetben vagy felmentve esküd alól.
Mikor aztán a kúthoz értem, így szóltam: Uram, uramnak, Ábrahámnak Istene, adj utamnak, amelyen járok, szerencsés kimenetelt!
Nézd, én a kútnál állok. A lány, aki kijön vizet meríteni és akinek azt mondom: Hadd igyam egy kis vizet a korsódból,
s aki majd azt feleli: Igyál, tevéidnek is merítek, az lesz az a nő, akit Isten az én uram fiának rendelt.
Még be sem fejeztem, amikor kijött Rebekka, korsóval a vállán. Lement a forráshoz és merített. Akkor megszólítottam: Engedd, hadd igyam.
Gyorsan levette korsóját, és azt mondta: Igyál, tevéidet is megitatom. Ittam, ő pedig a tevéimet is megitatta.
Aztán megkérdeztem őt így szólva: Kinek a lánya vagy? Ezt válaszolta: Betuel lánya vagyok, Nachor fiáé, akit Milka szült neki. Akkor az orrába karikát tettem, karjára pedig csatokat.
Utána meghajtottam magam, leborultam Isten előtt, dicsőítettem az Urat, uramnak, Ábrahámnak Istenét, aki egyenes úton vezetett, hogy uram testvérének leányát elvigyem fiának.
Most tehát ha szeretetet és hűséget akartok tanúsítani uram iránt, jelentsétek ki, ha nem, azt is jelentsétek ki, hogy aszerint forduljak jobbra vagy balra."
Erre Lábán és Betuel ezt mondták feleletül: "Ez az Úrtól indult ki. Nem szólhatunk semmit sem hozzá, sem ellene.
Nézd, Rebekka rendelkezésedre áll: vedd és menj!
Ő legyen urad fiának felesége, ahogy az Úr megmondta." Mikor Ábrahám szolgája hallotta szavaikat, imádkozva földre vetette magát az Úr előtt.
Azután a szolga előhozta az ezüst és arany ékszereket, a ruhákat, és odaadta Rebekkának. Testvérének és anyjának is értékes ajándékokat adott.
Utána ettek és ittak, ő és a férfiak, akik kísérték, s éjszakára ott maradtak. Másnap reggel fölkeltek és ő így szólt: "Bocsássatok el, uramhoz!"
A testvére és az anyja ezt felelték: "Maradjon még a lány egy ideig, legalább tíz napig nálunk, azután elindulhat."
Ő azonban ezt válaszolta: "Ne tartóztassátok! Az Úr sikeressé tette utamat, bocsássátok hát el, hadd menjek uramhoz!"
"Hívjuk a lányt - mondták ők -, és kérdezzük meg tőle magától."
Odahívták Rebekkát és megkérdezték: "Akarsz elmenni ezzel az emberrel?" "Akarok" - felelte.
Erre elbocsátották Rebekkát, dajkájával, Ábrahám szolgájával és embereivel.
Megáldották Rebekkát és mondták: "Nővérünk legyen ezerszer tízezerré, utódaid foglalják el ellenségeik kapuját."
Erre Rebekka útra kelt szolgálóival. Tevékre szálltak és követték az embert. A szolga átvette Rebekkát és elindult.
Izsák Lachai-Roi forrásának pusztájából jött, ugyanis a Negeben lakott.
Napszállta idején kiment Izsák, hogy a szabad mezőn járkáljon. Mikor körülnézett, tevéket látott közeledni.
Rebekka is fölemelte szemét és meglátta Izsákot. Sietve leszállt a tevéről, s
megkérdezte a szolgát: "Ki az a férfi ott, aki a mezőn felénk tart?" "Ő a mi urunk" - felelte. Erre vette a fátyolt és elfödte magát.
A szolga elbeszélt Izsáknak mindent, ami történt.
Izsák sátrába vitte, magához vette Rebekkát, s az a felesége lett. Izsák megszerette őt, úgyhogy megvigasztalódott anyjának elvesztésén.

XXV. fejezet - Ábrahám halála[szerkesztés]

Ábrahám vett egy másik feleséget, név szerint Keturát.
Ez szülte neki Szimránt, Joksánt, Medánt, Midiánt, Isbakot és Suáchot.
Joksán nemzette Sebát és Dedánt. Dedán fiai voltak: az asuriták, a letusiták és a leummiták.
Midián fiai voltak: Efa, Efer, Hanok, Abida és Eldaa. Mindezek Ketura fiai voltak.
Ábrahám egész vagyonát Izsáknak adta.
Ábrahám mellékfeleségének fiait Ábrahám ajándékokkal látta el, és még életében elküldte őket fiától, Izsáktól, kelet felé, a keleti vidékre.
Ábrahám életkora 175 esztendőt tett ki.
Ábrahám áldással teli korban, megöregedve és az életet megelégelve halt meg, és megtért nemzetségéhez.
Fiai, Izsák és Izmael a machpelai barlangban temették el, a hetita Efron, Cochár fia telkén, Mamrétól keletre,
azon a telken, amelyet Ábrahám a hetitáktól megvásárolt. Ott temették el Ábrahámot és feleségét.
Ábrahám halála után Isten megáldotta a fiát, Izsákot. Izsák a Lachai-Roi forrásnál lakott.
Ezek az utódai Izmaelnek, Ábrahám fiának, akit az egyiptomi Hágár, Sára szolgálója szült Ábrahámnak.
Ezek Izmael fiainak nevei nevük és nemzetségük rendje szerint: Izmael elsőszülötte Nebajot, azután Kedár, Adbeel és Mibszám,
Misma, Duma és Massza,
Hadad, Tema, Jetur, Nafis és Kedma.
Ezek Izmael fiai, és ez a nevük szállásuk és táborhelyük szerint, tizenkét törzsfő törzseik szerint.
Izmael életkora 137 évet tett ki, akkor hunyt el. Meghalt és megtért nemzetségéhez.
Lakóhelye Havilától Surig terjedt, ami Egyiptomtól keletre Asszur irányában fekszik. Testvéreivel szemben telepedett le.
Ez Izsáknak, Ábrahám fiának családi története. Ábrahám nemzette Izsákot.
Izsák negyvenéves volt, amikor Rebekkát, a Paddan-Aramból való aramita Betuelnek a leányát, az aramita Lábán nővérét feleségül vette.
Izsák imádkozott az Úrhoz feleségéért, mert meddő volt. Az Úr meghallgatta, és felesége fogant.
Amikor azonban gyermekei rugdalóztak méhében, ezt mondta: "Ha így áll a dolog, miért élek még?!" Elment tehát, hogy megkérdezze az Urat;
az Úr ezt válaszolta: "Két nép van a méhedben, méhedből két törzs válik el: az egyik törzs legyőzi a másikat és az idősebb szolgálni fog a fiatalabbnak." -
Amikor eljött a szülés ideje, ikrek voltak a méhében.
Az első kijött, vöröses volt, egészen olyan, mint valami vörös ruha. Ézsaunak nevezték.
Azután kijött a testvére, keze Ézsau sarkát fogta. Ezért Jákobnak nevezték. Izsák 60 éves volt, amikor megszülettek.
A gyermekek felnőttek: Ézsau bátor vadász lett, a puszta embere, Jákob pedig egyszerű ember, aki sátránál maradt.
Izsák Ézsaut szerette, mert szívesen evett vadat. Rebekka ellenben Jákobot szerette.
Egy alkalommal Jákob ételt készített. Ézsau éppen kimerülten jött haza a mezőről.
Ézsau így szólt Jákobhoz: "Adj gyorsan ebből a vörösből, ebből a vörös (étel)ből itt, mert nagyon kimerült vagyok." Ezért elnevezték Edomnak.
"Előbb add el nekem elsőszülöttségi jogodat" - válaszolta Jákob.
Ézsau így szólt: "Na, úgyis meghalok, mit használ nekem az elsőszülöttségi jog?"
"Esküdj meg előbb!" - mondta Jákob. Erre megesküdött, és így eladta elsőszülöttségi jogát Jákobnak.
Jákob pedig adott neki kenyeret és lencsefőzeléket. Evett és ivott, felállt és kiment. Ilyen kevésre becsülte Ézsau az elsőszülöttség jogát.

XXVI. fejezet - Izsák Gerárban[szerkesztés]

Az országban éhínség tört ki. Ez más ínség volt, mint az, amely Ábrahám idejében dühöngött. Ekkor Izsák elment a filiszteus királyhoz, Abimelekhez Gerárba.
Itt megjelent neki az Úr és így szólt: "Ne menj le Egyiptomba, hanem maradj azon a földön, amelyet mutatok neked.
Lakjál jövevényként abban az országban. Én veled leszek és megáldalak. Ezt a földet úgyis mind neked és utódaidnak adom, és megtartom eskümet, amelyet atyádnak, Ábrahámnak esküdtem.
Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és utódaidnak adom ezt a földet mind, és ivadékodban nyer áldást a föld minden népe,
mert Ábrahám hallgatott szavamra és megtartotta parancsomat, rendelkezésemet és utasításomat."
Így Izsák Gerárban maradt.
Amikor a helység lakói felesége iránt érdeklődtek, így szólt: "A húgom." Félt ugyanis azt mondani: "A feleségem", különben a helység férfiai megölhetnék Rebekka miatt, mert ő szép.
Mikor már hosszabb időt eltöltött ott, a filiszteus király kinézett az ablakán és látta, hogy Izsák szeretgeti feleségét.
Abimelek hívatta Izsákot, és így szólt hozzá: "Egészen biztos, hogy a feleséged, hogyan mondhattad tehát: a húgom!" "Azt gondoltam, hogy miatta meg kell halnom" - válaszolta Izsák.
Abimelek folytatta: "Miért tetted ezt? Népünkből valaki könnyen közeledhetett volna az asszonyhoz, s te nagy bűnt hoztál volna ránk."
Azután Abimelek megparancsolta az egész népnek: "Aki ezzel a férfival vagy ezzel az asszonnyal erőszakoskodik, halállal bűnhődik."
Izsák vetett a földön, és abban az esztendőben százszorosan aratott, mivel Isten megáldotta.
Az ember gazdag lett, egyre gazdagabb, amíg nagy jóléthez nem jutott.
Voltak juhai, marhacsordái és számos szolgája. Ezért a filiszteusok irigykedtek rá.
A filiszteusok betömtek és földdel megtöltöttek minden kutat, amelyet atyjának, Ábrahámnak szolgái még atyja életében ástak.
Abimelek pedig így szólt Izsákhoz: "Távozz tőlünk, mert túl hatalmas lettél számunkra."
Ezért Izsák elvonult onnan, sátrát a Gerár völgyében ütötte fel és ott maradt. Azután Izsák újra kiásta a kutakat, amelyet atyjának szolgái ástak, de a filiszteusok Ábrahám halála után betömtek.
Ugyanazokat a neveket adta nekik, mint amelyeket Ábrahám adott.
Izsák szolgái a völgyben is ástak, és folyóvizű forrást találtak ott.
Ezért a gerári pásztorok vitába szálltak Izsák pásztoraival. Azt mondták: "A mienk a víz!"
Ő a forrást Eszeknek nevezte, mivel azok vitáztak vele. Azután más kutat ástak. E körül a kút körül is vita támadt, azért Szitnának nevezte.
Majd tovább vonult és más kutat ásott. Ezen aztán már nem vitáztak. Ezért a Rechobot nevet adta neki, mivel úgymond: "Az Úr tág teret adott nekünk, hogy terjeszkedhessünk a vidéken."
Innét fölment Beersebába.
Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: "Atyádnak, Ábrahámnak Istene vagyok. Ne félj, veled vagyok. Megáldalak és megsokasítom utódaidat szolgám, Ábrahám miatt."
Erre oltárt épített azon a helyen és segítségül hívta az Úr nevét. Ott verte fel a sátrát, Izsák szolgái pedig kutat ástak ott.
Abimelek eljött hozzá Gerárból bizalmasával, Achuszattal és vezérével, Pichollal.
Izsák megkérdezte: "Miért jöttök hozzám, hiszen gyűlöltök és elküldtetek magatoktól?"
Így feleltek: "Saját szemünkkel láttuk, hogy az Úr veled van. Ezért azt mondtuk: Legyen köztünk és közted esküvel megerősített kapcsolat. Szerződést akarunk veled kötni.
Ne tégy nekünk rosszat, ahogy mi sem bántottunk, hanem csak jót tettünk veled, és engedtük, hogy békében elvonulj. Te az Úr kedveltje vagy!"
Erre lakomát készített nekik, ettek és ittak.
Másnap reggel kölcsönösen megesküdtek, majd Izsák elbocsátotta őket, s azok békében váltak el tőle.
Azon a napon jöttek Izsák szolgái és jelentést tettek a kútról, amelyet ástak: "Találtunk vizet!" - mondták.
Ő Sebuának nevezte el. Ezért nevezik a helyet Beersebának mind a mai napig.
Amikor Ézsau 40 éves volt, feleségül vette Jehuditot, a hetita Beeri lányát és Bászmát, a hetita Elon leányát.
Ezek szívfájdalom voltak Izsák és Rebekka számára.

Govert Flinck - Izsák megáldja Jákobot (1615, Cleves – 1660, Amsterdam)

XXVII. fejezet - Izsák áldása[szerkesztés]

Mikor Izsák megöregedett és szeme elhomályosult, úgyhogy nem látott, magához hívta idősebb fiát, Ézsaut, és így szólt: "Fiam!" "Itt vagyok" - felelte.
Akkor azt mondta: "Látod, hogy megöregedtem, halálom napját azonban nem tudom.
Vedd azért vadászszerszámodat, a tegezt és az íjat, menj ki a mezőre, és ejts nekem vadat.
Készítsd el ízletesen, ahogy szeretem. Hozd be nekem, majd megeszem, hogy a lelkem megáldjon, mielőtt meghalok."
Rebekka hallgatózott, amikor Izsák fiával, Ézsauval beszélt. Ézsau kiment a mezőre, hogy vadat ejtsen atyja számára.
Rebekka akkor így szólt fiához, Jákobhoz. "Éppen most hallottam, hogy atyád mondta bátyádnak, Ézsaunak:
Szerezz vadat és készítsd el ízletesen, majd eszem belőle és megáldalak az Úr színe előtt, mielőtt meghalok.
Most tehát, fiam, hallgass rám, arra, amit mondok neked.
Menj ki gyorsan a nyájhoz és hozz onnan két szép kecskegidát! Én elkészítem atyádnak ízletesen, ahogy szereti.
Te beviszed atyádnak, hogy megegye és megáldjon, mielőtt meghal."
Jákob ezt válaszolta anyjának, Rebekkának: "De bátyám, Ézsau, szőrös férfi, én pedig sima vagyok.
Hátha megtapogat atyám. Akkor olyan leszek a szemében, mint aki tréfát űz vele, s átka ér áldása helyett."
De anyja megnyugtatta: "Az átok, ami neked szól, érjen engem! Hallgass csak rám, menj és hozd ide nekem!"
Elment hát, elhozta és odaadta anyjának. Anyja pedig elkészítette ízletesen, ahogy atyja szereti.
Rebekka ezután elővette idősebb fiának, Ézsaunak legjobb ruháját, ami nála volt a házban, s ráadta fiatalabb fiára, Jákobra.
A kecskegidák bőrével pedig befödte karját és sima nyakát.
Azután kezébe adta fiának, Jákobnak az ízletes ételt és a kenyeret, amit készített.
Ez így ment be atyjához és megszólította: "Atyám!" "Itt vagyok" - válaszolta. "Ki vagy te, fiam?"
Jákob ezt mondta atyjának: "Ézsau vagyok, elsőszülötted. Megtettem, amit parancsoltál. Ülj fel tehát és egyél a vadból, hogy megáldjon a lelked."
Izsák megkérdezte fiát: "Hogyan találtál valamit ilyen gyorsan, fiam?" "Az Úr, a te Istened hozta utamba" - válaszolta.
Izsák így szólt Jákobhoz: "Lépj közelebb, hogy megtapogassalak fiam, valóban a fiam, Ézsau vagy-e vagy sem."
Jákob odalépett atyjához, Izsákhoz, az megtapogatta, és mondta: "A hang Jákob hangja, de a kar Ézsau karja."
Nem ismerte fel, mivel a karja szőrös volt, mint bátyjának, Ézsaunak a karja. Ezért ráadta áldását.
Megkérdezte: "Valóban te vagy hát a fiam, Ézsau?" "Az vagyok" - válaszolta.
"Tedd akkor elém - mondta -, hadd egyem fiamnak zsákmányából, hogy lelkem megáldjon." Eléje tette és evett. Aztán bort hozott neki, és ő ivott.
Majd atyja, Izsák így szólt hozzá: "Gyere közelebb, és csókolj meg, fiam!"
Odalépett hozzá és megcsókolta. Amikor megérezte ruhája illatát, e szavakkal áldotta meg: "Lám, fiam illata olyan, mint a termékeny föld illata, amit az Úr megáldott. -
Isten adjon neked az ég harmatából és a föld kövérségéből búzát és bort bőségben. -
Népek szolgáljanak neked és nemzetek hódoljanak előtted. Légy ura testvéreidnek, s hajoljanak meg előtted anyád fiai. - Legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged."
Amikor Izsák épp befejezte Jákob megáldását és Jákob kijött atyjától, bátyja, Ézsau hazaérkezett a vadászatból.
Ő is ízletes ételt készített, bevitte apjának és azt mondta: "Ülj fel atyám, és egyél fiad vadászatából, hogy megáldjon a lelked."
Atyja, Izsák így szólt: "Ki vagy te?" "Elsőszülötted, Ézsau vagyok" - felelte.
Erre Izsák szerfölött megijedt és azt kérdezte: "Ki volt akkor az, aki elejtett egy vadat és behozta nekem? Én jóhiszeműen ettem belőle, mielőtt jöttél volna és megáldottam. Áldott is marad."
Amikor Ézsau apja szavát hallotta, hangosan, elkeseredve felkiáltott és ezt mondta apjának: "Áldj meg engem is, atyám!"
Az így válaszolt: "Öcséd csellel jött és elvitte áldásodat."
Erre így szólt: "Joggal nevezték Jákobnak. Már kétszer becsapott. Elvette elsőszülöttségi jogomat és most az áldást is elvitte tőlem." Majd megkérdezte: "Számomra nem tartogattál áldást, atyám?"
Izsák e szavakkal felelt: "Nézd, úrrá tettem fölötted és minden testvérét szolgául adtam neki. Elláttam búzával és borral. Mit tehetek még érted, fiam?"
Ézsau így szólt apjához: "Csak egy áldásod van-e atyám? Áldj meg, atyám!" Izsák hallgatott, mire Ézsau elkezdett hangosan sírni.
Apja felelt Ézsaunak és így szólt: "Nézd, lakóhelyed messze lesz a termékeny földtől és messze az ég harmatától.
Kardodból kell élned és testvérednek kell szolgálnod. De ha rugdalódzol, lerázod igáját magadról.
"Ézsau ettől fogva gyűlölte Jákobot az áldás miatt, amellyel apja megáldotta. Ézsau így szólt magában: "Nemsokára közeledik a gyász ideje atyám halála miatt, akkor majd leütöm testvéremet, Jákobot."
Rebekkával közölték idősebb fiának szavait. Ezért odaküldött és hívatta ifjabb fiát, Jákobot, és így szólt hozzá: "Nézd, testvéred, Ézsau bosszút forral ellened, agyon akar ütni.
Hallgasd meg hát tanácsomat, fiam! Kelj útra és menekülj testvéremhez, Lábánhoz, Háránba.
Maradj nála egy ideig, amíg bátyád haragja lecsillapul.
Ha majd bátyád haragja enged irányodban és elfelejti, amit tettél vele, érted küldök és elhozatlak onnan. Miért vesztenélek el mindkettőtöket egy napon?"
Ezután Rebekka így szólt Izsákhoz: "Meguntam életemet a hetita nők miatt. Ha Jákob is ilyen hetita nőt vesz feleségül, mint ez itt, egy az ország leányai közül, akkor mi marad még nekem az életből?"

XXVIII. fejezet - Ézsau újabb házassága[szerkesztés]

Erre Izsák hívatta Jákobot és megáldotta. Utasítást adott neki, és így szólt: "Ne végy magadnak feleséget Kánaán leányai közül.
Kelj útra, és menj Paddan-Aramba, Betuelnek, anyád atyjának házába és onnan vegyél feleséget magadnak, Lábánnak, anyád testvérének leányai közül!
A mindenható Isten áldjon meg, tegyen termékennyé, sokasítson meg, hogy a népek sokaságává légy!
Adja neked Ábrahám áldását, neked és veled együtt utódaidnak, hogy az idegen földet, amelyet Isten Ábrahámnak adott, sajátodul megkapjad."
Így bocsátotta el Izsák Jákobot, az meg elment Paddan-Aramba, Lábánhoz, az aramita Betuel fiához, Jákob és Ézsau anyjának, Rebekkának testvéréhez.
Ézsau megtudta, hogy Izsák megáldotta Jákobot és Paddan-Aramba küldte, hogy onnan hozzon feleséget, s hogy áldásával együtt utasítást adott neki: "Ne végy feleséget a kánaániták lányai közül",
és hogy Jákob hallgatott apjára és anyjára, s elment Paddan-Aramba.
Ézsau így megtudta, hogy a kánaániak leányai nem tetszenek apjának, Izsáknak.
Ezért elment Izmaelhez és feleségeihez, még feleségül vette Machalatot, Izmaelnek, Ábrahám fiának leányát, Nebajot testvérét.
Jákob elindult Beersebából, és Háránba ment.
Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni.
Álma volt: íme, egy létra volt a földre állítva, s a hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai fel- és lejártak rajta.
Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: "Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom.
Nemzetséged olyan lesz, mint a föld homokja, ki kell terjesztened nyugatra és keletre, északra és délre, általad s utódaid által nyer áldást a föld minden népe.
Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked."
Jákob fölébredt álmából és így szólt: "Valóban az Úr van ezen a helyen és én nem tudtam."
Megborzadt, és azt mondta: "Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza és itt van az ég kapuja."
Amikor Jákob másnap reggel fölébredt, vette a követ, amelyen fejét nyugtatta, felállította emlékkőül és olajat öntött rá.
A helynek a Bétel nevet adta: azelőtt Lusznak hívták a várost.
Jákob fogadalmat tett: "Ha Isten velem lesz és védelmez az úton, amelyen most járok, s ad kenyeret ennem, és ruhát, amit fölveszek magamra,
és ha egészségben visszatérek atyám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem.
Ez a kő, amelyet emlékkőül felállítottam, az Isten háza lesz, és mindenből, amit adsz nekem, hűségesen tizedet adok neked."

XXIX. fejezet - Jákob Lábánnál[szerkesztés]

Ezután Jákob elindult és elérkezett kelet fiainak országába.
Körülnézett, és a pusztában meglátott egy kutat, amelynél éppen három juhnyáj tartózkodott. Ugyanis ebből a kútból itatták a nyájakat. A kút nyílását elzáró kő igen nagy volt.
A követ csak akkor hengerítették el a kút nyílásáról, ha minden nyáj együtt volt. Megitatták a juhokat, és a követ ismét visszatolták a helyére, a kút nyílása fölé.
Jákob megszólította őket: "Testvéreim, honnét valók vagytok?" "Háránból vagyunk" - válaszolták.
Tovább kérdezte: "Ismeritek-e Lábánt, Nachor fiát?" "Ismerjük" - felelték.
Azután ezt kérdezte: "Jól megy a sora?" Azok így feleltek: "Jól, éppen ott jön a lánya, Ráchel a juhokkal"
Erre ezt mondta: "Nézzétek, még hosszú a nap, még nincs itt az ideje, hogy az állatokat összetereljétek. Itassátok meg a juhokat és legeltessétek őket tovább."
Azok ezt válaszolták: "Addig nem tehetjük, amíg nincs együtt minden nyáj. Majd csak akkor hengerítjük el a követ a kút nyílásáról és itatjuk meg a juhokat."
Amíg velük beszélt, megérkezett Ráchel, apja juhaival, ő ugyanis pásztor volt.
Mikor Jákob meglátta Ráchelt, anyja testvérének, Lábánnak lányát és anyja testvérének, Lábánnak juhait, Jákob odalépett, elhengerítette a követ a kút nyílásáról és megitatta Lábánnak, anyja testvérének juhait.
Azután Jákob megcsókolta Ráchelt és hangos sírásra fakadt.
Majd Jákob elbeszélte Ráchelnek, hogy ő apjának rokona, mégpedig Rebekka fia. Az elsietett, és megvitte a hírt apjának.
Amikor Lábán hírt vett Jákobról, nővére fiáról, eléje sietett, megölelte, megcsókolta és házába vezette. Ő pedig elbeszélt Lábánnak mindent, ami történt.
Lábán így szólt hozzá: "Igen, te az én csontom és húsom vagy." Ő pedig egy hónapig nála maradt.
Lábán így szólt Jákobhoz: "Ingyen akarsz nekem szolgálni, mivel rokonom vagy? Mondd meg, mi legyen a béred?"
Lábánnak két lánya volt: az idősebbet Leának, a fiatalabbat Ráchelnek hívták.
Lea szeme kifejezéstelen volt, Ráchel azonban alakra és arcra is szép.
Jákob szerette Ráchelt, azért így szólt: "Hét évig szolgálok neked fiatalabb lányodért, Ráchelért."
Lábán ezt válaszolta: "Jobb, ha neked adom, mint idegen férfinek, maradj hát nálam."
Jákob hét évig szolgált Ráchelért, de olyannak tűnt szemében, mint egy nap, annyira szerette.
Azután Jákob így szólt Lábánhoz: "Add ki feleségemet, hogy elvegyem, az időm letelt."
Lábán összehívta a helység minden emberét, és ünnepi lakomát rendezett.
Este azonban vette a lányát, Leát, és bevitte hozzá, s ő vele hált.
Lábán a rabszolganőjét, Szilpát adta Leának szolgálóul.
Reggel kiderült, hogy Lea volt. Jákob ezt mondta Lábánnak: "Miért szedtél rá?"
Lábán így felelt: "Vidékünkön nem szokás a fiatalabbat férjhez adni az idősebb előtt.
Töltsd ki vele végig a menyegzős hetet, s akkor majd a másikat is neked adom azért a szolgálatért, amit további hét esztendőn át teljesítesz."
Jákob így is tett. Kitöltötte vele a menyegzős hetet. Akkor feleségül adta neki a lányát, Ráchelt.
Lábán lányának, Ráchelnek a Bilha nevű rabszolganőjét adta szolgálóul.
Ezentúl Ráchellel is együtt élt. Őt jobban szerette, mint Leát. Így még további hét éven át szolgált neki.
Amikor az Úr látta, hogy Lea háttérbe szorul, megnyitotta méhét, Ráchel ellenben meddő maradt.
Lea fogant és fiút szült, akit Rubennek nevezett, "mivel - úgymond - az Úr meglátta nyomorúságomat, most már szeretni fog a férjem."
Azután ismét fogant, és fiút szült. Ezt mondta: "Az Úr meghallotta, hogy háttérbe szorultam, azért adta ezt nekem." Simeonnak nevezte el.
Újra fogant, és fiút szült. Ezt mondta: "Most végre felém fordul a férjem, mivel három fiút szültem neki." Ezért Lévinek nevezte.
Még egyszer fogant, és fiút szült, és így szólt: "Most már dicsőíteni akarom az Urat!" Azért Júdának nevezte. Több gyermeket azután nem szült.

XXX. fejezet - Jákob gazdagsága[szerkesztés]

Mikor Ráchel látta, hogy nem szül gyermeket Jákobnak, féltékeny lett nővérére, és így szólt Jákobhoz: "Adj nekem gyermeket, különben meghalok!"
Jákob dühös lett Ráchelre, s ezt mondta: "Talán helyettese vagyok Istennek, aki megtagadta tőled a gyermekáldást?"
Az így válaszolt: "Itt van a szolgálóm, Bilha. Menj be hozzá, hogy majd a térdemen szüljön, és én is gyermekhez jussak általa."
Így a szolgálóját feleségül adta neki, és Jákob együtt volt vele.
Bilha fogant, és fiút szült Jákobnak.
Ráchel így szólt: "Isten igazságot szolgáltatott nekem, meghallgatta kérésemet és fiút ajándékozott nekem." Ezért Dánnak nevezte.
Bilha, Ráchel szolgálója ismét fogant és második fiút szült Jákobnak.
Ráchel ekkor így szólt: "Isten harcát kellett megharcolnom nővéremmel, és győztem." Ezért Naftalinak nevezte el.
Mikor Lea látta, hogy nem szül több gyermeket, vette szolgálóját, Szilpát, és feleségül adta Jákobnak.
Szilpa, Lea szolgálója fiút szült Jákobnak.
Lea erre így szólt: "Szerencse föl!" - és Gádnak nevezte.
Majd Szilpa, Lea szolgálója másik fiút szült Jákobnak,
Lea erre ezt mondta: "Én boldog! Hiszen a lányok boldognak hirdetnek majd engem!" Ezért Ásernek nevezte.
Ruben egyszer búzaaratás idején kiment a mezőre, mandragórát talált, és anyjának, Leának adta. Ráchel így szólt Leához: "Adj nekem is a fiad mandragórájából."
"Nem elég neked - válaszolta -, hogy a férjemet elvetted, még a fiam mandragóráját is el akarod venni?" Ráchel így felelt: "No, akkor az éjjel aludjon a fiad mandragórájáért veled."
Amikor tehát Jákob este megjött a mezőről, Lea eléje ment és azt mondta: "Hozzám kell jönnöd, mivel a fiam mandragórájáért lefoglaltalak magamnak." Így nála aludt.
Isten meghallgatta Leát, fogant, és ötödik fiút szült Jákobnak.
Lea így szólt: "Isten megjutalmazott, mivel a szolgálómat odaadtam férjemnek."
Ezért Isszachárnak nevezte. Lea ismét fogant, és hatodik fiút szült Jákobnak.
Erre azt mondta Lea: "Isten jó ajándékot adott nekem. Most már nálam marad a férjem, mivel hat fiút szültem neki." Zebulunnak nevezte.
Azután egy leányt szült, s Dinának nevezte.
Isten megemlékezett Ráchelről. Isten meghallgatta és megnyitotta méhét.
Fogant és fiút szült. Így szólt: "Isten elvette gyalázatomat."
Ezért Józsefnek nevezte, s közben ezt mondta: "Az Úr adjon még egy fiút hozzá."
Miután Ráchel megszülte Józsefet, Jákob így szólt Lábánhoz: "Bocsáss el, hogy hazámba, földemre költözzem.
Add ki feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked, hogy elmehessek. Jól tudod, milyen szolgálatot tettem neked."
Lábán így felelt: "Ha kegyelmet találtam szemedben... jövendölés útján megtudtam, hogy Isten miattad áldott meg."
Azután folytatta: "Határozd meg a bért, amit követelsz, és megadom neked."
Ő így felelt: "Magad tudod, hogyan szolgáltalak és hogy mi lett állatállományodból.
Mielőtt idejöttem, kevés vagyonod volt, de hatalmasan felszaporodott. Az Úr minden lépésemben megáldott téged. De mikor gondoskodom már saját otthonomról?"
"Mit adjak neked?" - kérdezte. Jákob így felelt: "Ne adj semmit, hanem fogadd el a következő indítványt, s akkor ismét legeltetem nyájadat.
Ma végigmegyek juhaid és kecskéid között. A bárányok közül különíts el minden sötét színű állatot, a kecskék közül pedig minden csíkosat és foltosat: ez az én bérem.
A jövőben ebben mutatkozik meg becsületességem: Ha jössz és bérem után nézel, akkor ami a kecskék között nem csíkos és foltos és a bárányok között nem sötét színű, azt mind úgy kell tekinteni, mint amit tőlem loptak."
Lábán így felelt: "Jó, legyen ahogy mondtad."
Még azon a napon elkülönítette a csíkos és foltos kecskét, mindegyiket, amelyiken volt valami fehér, továbbá minden sötét szőrű bárányt és átadta fiainak.
Azután három nap járásnyi térközt jelölt ki maga és Jákob között, Jákob pedig Lábán többi juhát, kecskéjét legeltette.
Jákob friss nyárfa-, mandula- és platángallyakat hozott, fehér sávokat vágott rajtuk, úgy, hogy a gallyak fehérsége előtűnt.
Azután a csíkozott vesszőket egyenesen az állatok elé helyezte az ivóvályúkba és a víztartályokba, amelyekhez az állatok inni jártak. Ugyanis akkor párosodtak, amikor inni mentek.
Az állatok tehát a vesszők előtt párosodtak. Ezért az állatok csíkos, pettyes és foltos kicsinyeket ellettek.
Jákob elkülönítette a bárányokat, és az állatoknak a tekintetét ismét a csíkosra és a feketére irányította. Külön nyájakat állított össze magának, és nem keverte őket Lábán nyájaihoz.
Valahányszor az erős állatok üzekedni kezdtek, Jákob a vesszőket az állatok elé helyezte az ivóvályúkba, hogy a vesszők előtt párosodjanak.
A gyenge állatok elé azonban nem tette oda őket. Így a gyengék Lábánnak jutottak, az erősek Jákobnak.
Ezért az ember rendkívül gazdag lett. Számos aprómarhája, szolgálója, tevéje és szamara volt.


Források[szerkesztés]

Biblia
Katolikus Biblia Magyar Elektronikus Könyvtár
Teremtés könyve Magyar Keresztény Portál