Az erkély
| Az erkély szerző: Charles Baudelaire, fordító: Juhász Gyula |
Ó hölgyek hölgye, emlékeknek anyja,
Én boldogságom és én büszkeségem,
Szép gyönyöröknek él-e még zamatja,
És béke otthon s üdvösség az éjben?
Ó hölgyek hölgye, emlékeknek anyja.
Az éjben a szén lángjánál, elomlón,
Az erkélyen, mely rózsásan világolt,
Oly édes volt a melled, szíved oly jó,
S a végtelenbe zengő vallomások,
Az éjben a szén lángjánál, elomlón.
A forró alkonyon a nap mi szép volt,
Szívünk erős, az ég oly messze kéklő,
Üdvök királyi asszonya: enyém volt
Lelked s lobogtam véred ütemétől.
A forró alkonyon a nap mi szép volt.
Majd homályos lett, mint mély mámorokban,
Szemem kémlelte, merre van szemed,
S ittam ─ ó méreg, édesség ─ karodban
Lehelleted s kerestem térdedet.
Mert homályos lett, mint mély mámorokban.
Ó én tudok elbújni, ha az üdv int,
Ha arcom a te térdeden pihen,
Ki tud oly lágyan adni langy gyönyört, mint
Te drága tested, én édes szivem.
Ó én tudok elbújni, ha az üdv int.
Ó számtalan csók, eskük, illatok,
Vajon a titkos mélyből visszatértek,
Mint fellegekből fiatal napok
Kikelnek méhéből zöld tenger-éjnek?
Ó, számtalan csók, eskük, illatok!