A kentaurok futása

A kentaurok futása szerző: José-Maria de Heredia, fordító: Kosztolányi Dezső

A vértől részegen továbbrohannak,
A hegy felé futnak kétségbeejtőn;
Már csöndbe kertel a halál a lejtőn;
Orrfacsaró bűzét érzik a kannak.

Hidrát, gyíkot tipornak, dühtől égve,
Víz és bozót, nincs se vége, se hossza,
Az Olimposz, a Pélion s az Ossza
Felnyújtja ormát a világos égre.

Olykor egy kentaur a vad csoportbul
El-elmarad, megtorpan, hátrafordul,
Aztán megint ijedt futásnak esnek.

Mivel a hold teljes fényében ölnyi
Nagyságba látták utánuk ömölni
Irtózatos árnyékát Herkulesnek.