A Kommunista Párt kiáltványa

A Wikiforrásból
A Kommunista Párt kiáltványa
Karl Marx és Friedrich Engels
I. Burzsoák és proletárok →→


A Kommunista Párt kiáltványának első, 1848-as londoni kiadása

Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma: a pápa és a cár, Metternich és Guizot, francia radikálisok és német rendőrök.

Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték, hogy kommunista, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a kommunizmus megbélyegző vádját a haladottabb ellenzékieknek éppúgy, mint reakciós ellenfeleinek?

Ebből a tényből két dolog következik.

A kommunizmust immár az összes európai hatalmak hatalomnak ismerik el.

Legfőbb ideje, hogy a kommunisták az egész világ előtt nyíltan kifejtsék nézeteiket, céljaikat, törekvéseiket, és a kommunizmus kísértetéről szóló mesékkel magának a pártnak a kiáltványát állítsák szembe.

Evégből a legkülönbözőbb nemzetiségű kommunisták összegyűltek Londonban, és papírra vetették a következő kiáltványt, amelyet angol, francia, német, olasz, flamand és dán nyelven tesznek közzé.

Fejezetek[szerkesztés]

/I. Burzsoák és proletárok

/II. Proletárok és kommunisták

/III. Szocialista és kommunista irodalom

/IV. A kommunisták viszonya a különböző ellenzéki pártokhoz