142. szonett

← Sonnet 141

142. szonett
szerző: William Shakespeare, fordító: Győry Vilmos és Szász Károly

Az én szivemnek bűne hogy szeret,
Tiéd erénye hogy gyülölsz ezér’;
De vesd csak össze éltem’ s éltedet:
Tudom hogy engem megrovás nem ér.
S ha érhet is, de nem te ajkadé
Melynek gyalázat ül skárlát-diszén:
Az ál esküt ritkábban mondtad-é
Mint mást hűségszegésre birtam én?
Szerelmem oly jogos, mint a minő
Tiéd azokhoz a kikért sovárgsz:
Ültess szivedbe szánalmat, s ha nő,
Szánalmadért majd szánalmat találsz.
Ha szíved arra vágy mit megtagad,
Azt nyerje a minő példát mutat.